Magyarország: költségvetési éllovasból sereghajtó

49 hozzászólás

Apálykor derül ki, kin nincs fürdőnadrág – szokta volt mondani Warren Buffett. De könnyen lehet, hogy már leszokott róla, ugyanis úgy tűnik, hogy a jegybankok és kormányok kitörölték a természeti jelenségek közül az apályt. Ha mégis jönne, akkor a temérdek, még kinyomtatható pénz láttán csalódottan fordul vissza – nincs itt semmi keresnivalója. Furcsa lenne, ha ez a végtelenségig működhetne, de egyelőre tény, hogy nem a víz az úr.

Másképp volt ez tíz éve, amikor a 2008-09-es világválság olyan lendülettel és megrázó módon vetette partra a magyar gazdaságot, hogy még a politika is kénytelen volt tanulni belőle. 2009-től minden kormány prioritása lett a költségvetési fegyelem, így a korábban tragikusan alakuló (4-6, esetenként 9+ százalékos) költségvetési hiányok gyorsan befektetőbaráttá szelídültek. Olyannyira, hogy a 2010 óta tartó világ egyik legnagyobb eredményeként lehet elkönyvelni a költségvetési fegyelmet, dolgozzon az ember hitelminősítőnek, MNB-nek, vagy akár Soros Györgynek.

Pontosabban lehetett. Ugyanis változik a kép. Ha a 2009 előtti hiányokat vesszük viszonyítási alapnak, akkor még mindig derék az a mostanában elért 2% körüli hiány. Csak közben nagyot változott és elment mellettünk a világ, úgyhogy az a „derék” teljesítmény inkább csak az alacsonyra rakott léc esete. A lenti ábrán az látszik, hogy míg a költségvetési fegyelmünk 2016-ig a szélesebb régió első felébe helyezte az országot, addig 2017-18-ban bizony már megint hátul kullogunk: egyedül a románok produkálnak nálunk is nagyobb hiányt, három ország (a nyolcból) pedig egyenesen kevesebbet költ, mint a bevétele és idén már az osztrák kormány is nullszaldót tervez. Hallatlan!

És hogy mi az, amitől a költségvetési fegyelmünk már relatív fegyelmezetlenséggé vált? Az a sokat emlegetett ciklikusság. Más országok – abban a hitben, hogy azért mégiscsak lesz egyszer apály – ezen bő esztendőkben elkezdtek félrerakni a szűkebbekre. A magyar kormány nem.

Az IMF próbálja azt számolni (és 2019 esetén becsülni), hogy a ciklikus bőségtől (például, hogy ilyenkor automatikusan magasabb az adóbevétel és alacsonyabbak a különböző segélyek) megtisztítva hogyan alakul az egyes országok költségvetési hiánya (Romániáéval valamiért nem bíbelődik az IMF, így a mezőny egy országgal – épp a leggyengébben teljesítővel – kisebb). Igazán itt szembeszökő, hogy mekkora romlást láttunk a 2016 előtti magyar fegyelemben. Szó szerint éllovasból sereghajtóvá váltunk, és már a különbségek is nagyobbak. Ráadásul ez a mutató azzal még nem is számol, hogy Magyarországon a monetáris politika is a legmegengedőbb a régióban.

Persze ha tényleg nincs többé apály, akkor felesleges is fürdőnadrágra költeni.

A szerző saját néven ír az Alapblogon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!