Mennyi műanyaghulladéktól tudunk megszabadulni?

3 hozzászólás

A műanyagmentes júliusban idén Magyarországon is sokan szánták rá magukat, hogy minél kevesebb egyszer használatos műanyagot vegyenek, használjanak. Míg ez a program alapvetően a lelkiismeretünkre próbál hatni, addig Glastonburyben már továbbléptek és nemcsak a fesztivál látogatóit, hanem a kiskereskedelmi szereplőket is egy sor szabály betartására kérték. Az előrelépés vitathatatlan, de ha nemcsak egy hónapra vagy egy fesztivál idejére akarunk zöldek lenni, ennél ambiciózusabbaknak kell lennünk. A cél csak a közel teljes hulladékmentesség lehet, és ma már erre is találunk példákat.

Már korábban említettük, hogy műanyag-böjtök körvonalazódtak, de akkor még nem volt előrelátható, hogy az ausztrál kezdeményezésre egyébként már nyolc éve elindított mozgalomnak idén hazánkban is sikerül jelentős áttörést elérnie – a sajtónyilvánosságot tekintve mindenképpen. A „műanyagmentesség” persze részleges, csak az egyszer használatos műanyagokra – amelyek egy részét például Európában hamarosan betiltják – terjed ki. Ezt ugyan a kezdeményezés alkotói egyértelműen kommunikálják, de kétséges, hogy minden lelkes próbálkozóhoz eljutott-e ez az információ.

Az, hogy az egyszer használatos műanyagok elkerülését ki mennyire tartja be, mindenkinek a preferenciáitól/lehetőségeitől, adott esetben lelkiismeretétől függ. Az, hogy erről milyen adatokhoz/információkhoz fogunk jutni és azok mennyire lesznek megbízhatók, most még nehezen megjósolható (ebben szkeptikus vagyok, szerintem kevéssé). Ugyanakkor egy még nagyrészt július előtt (jún. 27-30. közt, de odautazással és kiköltözéssel együtt inkább jún. 26-júl. 1. közt) tartott angliai fesztiválon mindezt sokkal „élesebben” próbálták ki és ott részint már értékelhető információk is napvilágra kerültek.

Az európai tiltólista

Az Európai Unió Parlamentje 2021-től a következő műanyagtermékek (gyártásának és értékesítésének) tiltását támogatta: egyszer használatos tányérok és evőeszközök, szívószálak, léggömbpálcák, fülpiszkálók, valamint oxidatív úton lebomló műanyagok (a legnagyobb problémát ezeknél a bomlás megindulásához szükséges adalékanyagokat tartalmazó termékeknél az jelenti, hogy levegőn nem feltétlenül történik meg a teljes bomlás, jelentős mennyiségben keletkezhetnek mikroműanyagok azok minden hátrányával együtt), ételtartók és (expandált) polisztirol poharak. Ezek azok a termékek, amelyek a leggyakrabban kerülnek vízpartokon a vizekbe, vagyis amelyek okozta szennyezés a leglátványosabb.

Kevesebb visszhangot kapott, hogy emellett az eldobható palackok 90 százalékát össze kell gyűjteni 10 éven belül és a palackokban az újrahasznosított anyagok tartalmát is meg kell növelni 25 százalékra 2025-re, illetve 30 százalékra 2030-ra (csak összehasonlításképpen: bár a Danone és a Coca-Cola egyaránt bevezették néhány hete, a PepsiCo pedig hamarosan bevezeti az első tisztán rPET (újrahasznosított PET) palackozású innivaló-csomagolását, az rPET aránya átlagosan 6% a PET palackokban globálisan). A tilalmak, szabályok befolyásolhatják a termelői oldalt, mivel a műanyagok keresletét megváltoztatják. Nem feltétlenül csökkentik összességében, hiszen az eldobható műanyag tányérokat és evőeszközöket műanyag evőeszközökkel és tányérokkal is kiválthatják, ételszállításban is az eldobható dobozok helyett jól záró, sokszor használható dobozok terjedhetnek el (még jobban) – amelyek viszont jelentősen több műanyagot tartalmaznak az egyszer használatosaknál.

A glastonburyi szabályok és betartásuk

Glastonburyben viszont valami egészen eltérő megközelítést alkalmaztak. Nem tiltották az egyszer használatos műanyagok használatát – csupán nem értékesítették és megkérték a fesztivál részvevőit, hogy ne használják azokat. A palackos vizek helyett kulacsokat értékesítettek, de biztosra mentek és megkérték a fesztiválra látogatókat, hogy hozzák el sajátjaikat, amivel sokan rendelkeztek, például az előző évek fesztiváljairól (megjegyzendő, hogy üveget tilos volt a fesztiválra bevinni biztonsági okokból kifolyólag – hogy ezt mennyire ellenőrizték szigorúan, az persze nem ismert). A kulacsok megtöltésére jelentősen bővítették az infrastruktúrát, de a 15 víztöltő állomás (számos csappal) és a 37 vízszolgáltató sátor előtt gyakran még így is jelentős (30-40 perces) sorok álltak.

Az ételeket pedig vagy többször használható, illetve komposztálható (amennyiben fából készült, akkor csak FSC – Forest Stewardship Council – minősítésű, vagyis a fa alapanyogok használatához tudatos erdőgazdálkodás társul) tányérokon, evőeszközökkel, vagy kézben fogyasztható formában értékesítették. Az eldobható törlőkendők használatának nélkülözését is kérték. A közönség pedig mindezt meglepően lelkesen fogadta, kiállták a sorokat és a többség a szervezők kérésének megfelelően használta a szelektív hulladékgyűjtőket. Aki pedig mégis hozott magával eldobható műanyag terméket – ezt semmi sem tiltotta – és utána szemetet generált, az után az 1300 önkéntes összegyűjtötte újrahasznosított műanyagból készült szemeteszacskóban és a helyszínen található szelektálóban szét is választotta (beleértve a szemeteszacskót is).

2017-ben, amikor még a palackos innivaló értékesítését nem korlátozták, több mint 1 millió palackot (40 tonna) gyűjtöttek össze, 132 tonna ételmaradékot komposztáltak, 60 tonna papírt, 45 tonna alumíniumpalackot hasznosítottak újra, valamint 4500 liter használt sütőolajat értékesítettek bioüzemanyag-alapanyagnak. Az üvegtilalom vagy nem volt még érvényben a korábbiakban, vagy tényleg mérsékelt volt az ellenőrzése, mivel 32 tonna üveget is újrahasznosítottak. Idén a palackok – és talán az üvegek – mennyisége vélhetően alacsonyabb lehetett, a többi terméknél viszont bizonytalan volt a begyűjtött mennyiség. A hulladék csökkentése céljából (is) megkérték a látogatókat, hogy amennyire tudnak, takarékosan csomagoljanak és fogyasszanak, ami az egyik legfontosabb, de legnehezebben keresztülvihető része a hulladékgazdálkodásnak (a csökkentés, vagyis „reduce” a 4R-ből). A fesztivál végén megkérték a sátorozókat, hogy sátraikat ne hagyják ott, ami ezúttal nagymértékben sikerült is, ugyanis a felállított 55 ezer sátorból csupán ötszázat hagytak a helyszínen, amely jelentősen, 81 százalékkal kevesebb a megelőző évinél.

Tapasztalatok

A fesztivál végén, Sir David Attenborough meglepetésvendégként kiállt a színpadra, és megköszönte a részvevők törekvését az egyszer használatos műanyagok elkerülésére. Ezzel feltételezhetően több mint 1 millió palackkal kevesebb került a szemétbe és célozta meg a(z) – még Glastonburyben sem teljesen biztos – újrahasznosítást. A fellépés természetesen hatalmas tapsot kapott.

A néhány nap alatt számos részvevő próbálta meg a szabályok minél teljesebb körű betartását, ami többé-kevésbé sikerült is annak, aki akarta. Persze ez komoly előkészítést is igényelt (például, hogy a rágcsálni valók se legyenek eldobható műanyagba csomagolva), valamint annak elfogadását, hogy a megszokott palackok helyett – egyébként eredendően szintén nem kimondottan környezetbarát, de sokkal jobban újrahasznosítható – alumíniumdobozokban vásárolják az italokat, vagy kiállják a kígyózó sorokat. Valamint így is hetekbe telik, hogy a területet környezetközeli állapotába visszaállítsák a fesztivált követően, amely egyben jelentős anyagi terhet is jelent – amelyet viszont legjelentősebben a kedvező időjárás (viszonylag meleg, csapadékmentes idő) támogathat a legjobban ( esős évben akár 500 ezer fonttal is magasabb lehet a teljes helyrehozás költsége).

A kísérlet fontos volt, hasznos és előremutató. A sikeresség szemmel látható, ha a terület tisztítása – a lelkes önkéntes és alkalmazott csapatnak nagyban köszönhetően – gyorsan sikerül, de ahogy Robert Kearle, a Glastonbury Fesztivál hulladékkezeléséért is felelős vezetője elmondta, a legfontosabb annak végiggondolása, hogy ki miből mennyit fogyaszt, merthogy a fenntarthatóság értelmében a kevesebb valóban több.

Merre tovább?

Kamikatsuban, egy japán kisvárosban 2000-ben le kellett állítani a két működő szemétégető egyikét, mivel nem felelt meg a környezetvédelmi előírásoknak. Mivel új égető építéséhez nem volt elég forrásuk, a régi meg nem volt képes a helyi hulladék kezelésére, ezért a település 2003-tól megváltoztatta a hulladékgyűjtés szabályait. A kezdéskor 34, 2015 óta pedig 45 csoportba rendezik a hulladékot, amelyek előtisztítását és válogatását is a helyi lakosoknak kell végezniük. Sőt, a hulladékfeldolgozóba történő elszállítását is, mivel a kis lakossághoz képest jelentős távolságok és az elkülönített szállítás nehézsége miatt ez túlságosan költséges lenne a településnek. Bár ez megterhelő és bonyolult, a helyieknek a saját hulladékuk kezelése napi rutinná vált. A településen kialakított Hulladékmentes Akadémia (Zero Waste Academy) nemcsak a helyieknek segít a hulladékszelektálás (és -hasznosítás) kérdéseiben eligazodni, hanem már szélesebb körben is. A kitűzött cél, vagyis a teljes körű hulladékmentesség (pontosabban teljes körű hulladék újrahasznosítás) elérése 2020-ra még talán bizonytalan, de az elért 81% már így is egyedülállóan magas és nagyon előremutató.

Részint talán ez a siker is hozzájárult, hogy sokkal nagyobb városok is ambiciózusabb hulladékgazdálkodási célokat tűzzenek ki: New York 2030-ra célozza meg a hulladéklerakók használatának teljes megszüntetését, San Diegoban pedig 2040-re érnék el ugyanezt – az anyagok élettartamának növelésében és újrahasznosításában jelentős eredményeket elérve. Ez utóbbiak ugyan még nagyrészt a jövő zenéi – de mindenképp jelzik az új irányvonalat.