Mennyi pénz kell a klímaváltozás megállításához?

K EPA20160422092
A legnagyobb donor kihátrálásával ötödével csökkent a Zöld Klíma Alapba felajánlott pénz mennyisége. Az Egyesült Államok mellett deklaráltan Ausztrália sem áldoz erre forrást, így a többi aláíró országnak kell nagyobb terhet vállalva többet beletennie a közösbe. De mi az a Zöld Klíma Alap és mi a szerepe a klímaváltozás elleni küzdelemben?

A magyar államfő felajánlásával együtt a Zöld Klíma Alap (Green Climate Fund) rekordmértékű, 7,3 milliárd dollárnyi új felajánlást kapott a 2019-es ENSZ klímahéten a világ országaitól.

A dobogó legfelső fokán az Egyesült Királyság áll 1,851 milliárd dollár felajánlással, őt követi Franciaország 1,743 milliárd, majd Németország 1,689 milliárd dollárral. A magyar meghaladja a lichtensteini, szlovén, izlandi és monacói összegeket. A Párizsi Egyezmény teljesítési szakaszának jövőévi indulását megelőzően a felajánlások mind üdvözítőek, másrészt politikailag szükségesek, ha a fejlett országok bent akarják tartani a fejlődőket a Párizsi Egyezmény rájuk eső vállalásaikban, például a szén helyett a megújuló erőforrások fejlesztésében és egyben alkalmazásában is.

A Zöld Klíma Alap

A Zöld Klíma Alapot (Green Climate Fund, vagy GCF) 2010-ben hozták létre az ENSZ égisze alatt, a klímaváltozás hatásait csökkentő projektek finanszírozásának érdekében, miután a koppenhágai klímacsúcson az ENSZ tagállamok azt vállalták, hogy 2020-ig 100 milliárd dollárt gyűjtenek össze a klímaváltozástól leginkább sújtott szegény országok megsegítésére évente. A kezdeti vállaláshoz képest azonban 2014-ben végül csak valamivel több mint 40 ország vállalta, hogy 2020-ig összesen 10,3 milliárd dollárt fizet be a GCF-be. Az itt felajánlott pénzügyi forrást a rászoruló fejlődő országok olyan beruházási projektjeire és pályázataira fordítják, amelyek a megújuló energia terjedését, ehhez szükséges infrastruktúrák létrehozását, a szélsőséges időjárás elleni védekezést vagy a megváltozott természeti viszonyokhoz való alkalmazkodást és ezek eszközeit finanszírozzák.

Ebből a 10,3 milliárdból 3 milliárdot az USA, mint legnagyobb donor adta volna. Az Obama-adminisztráció egymilliárd dollárt utalt át, a Trump kabinetre háruló maradék összeg azonban nem került kifizetésre. A Donald Trump vezette kormány kiléptetné az USA-t a Párizsi klímaegyezményből (a kilépés nem megy egyik percről a másikra jogilag, 2020. november 4 előtt nem lehet kilépni), és azt is világossá tette, hogy nem hajlandó befizetni a klímaalapba, mert erre az adófizetők pénzének elherdálásaként tekint. Az így kimaradó 2 milliárd dollár a GFC költségvetésének 20 százalékát jelenti.

A Párizsi klímaegyezmény ratifikálása után több fejlődő ország figyelmeztetett arra, hogy az Alapba tervezett pénz kevés ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak pl. a várható tengerszint növekedéshez, ezt a befizetések csökkenése sem segíti. A Párizsi Egyezmény az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Részes Felei által kötött egyezmény, amely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésével, a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodással, valamint annak pénzügyi következményeivel foglalkozik a 2020-as évtől. Az egyezményt 195 ország képviselői tárgyalták és állapodtak meg szövegében a 2015-ös Párizsi ENSZ klímaváltozási konferencián, majd rekordgyorsasággal, 2016 november 4-ére ratifikálásra is került.

Az egyezmény szerint minden ország maga határozza meg saját hozzájárulását annak érdekében, hogy enyhítse a klímaváltozás hatásait, ez volt az az újszerű megközelítés, amely mindenki összefogását eredményezte, top-down célmeghatározás nem történt. A GCF nem hivatalos szervezete az ENSZ-nek, ezért szabadabban, valódi pénzügyi intézményként közvetíthetnek a befizető fejlett országok és a fejlődő országbeli projektek, pályázatok között. Székhelye 2013 óta Dél-Koreában található, 110 fős személyzettel működik.

Mire költött a GCF eddig?

A mai napig a Zöld Klíma Alap 5,2 milliárd dollár forrást költött el 111 klímaváltozás elleni projektre 99 országban. Az Alap ezen kívül 160 millió dollárnyi támogatást nyújtott kapacitás-fejlesztésre közel 126 fejlődő ország számára. Ezek társfinanszírozásban valósulnak meg, ezért a fenti összeg kiegészül, így a GCF összhatásaként 18,7 milliárd dollárra becsült projekt kerül majd finanszírozásra. Ehhez az Alap a forrásainak felét használta csak fel, így további projektfinanszírozás várható még hasonló mértékben.

Október 24-25-én Párizsban újabb felajánlási konferenciát tartanak, a források a fejlődő országokhoz pályázati formában jutnak el, erről az Alap igazgatótanácsa dönt. Az USA és Ausztrália dedikáltan nem szeretne új felajánlásokat tenni – bár az USA leggyakrabban eddig sem támogatást ajánlott fel, hanem exportfinanszírozási eszközt. Ezzel ugyanakkor az Egyesült Államok nyomást helyezett a nyugat-európai fejlett országokra, akik idén ennek megfelelően igyekeztek felajánlásaikat duplázni.

Privát beruházások klímakonferenciája

Idén október 4-én szervezték meg másodjára a GCF privát befektetőknek szánt konferenciáját (Private Investment for Climate Conference) 100 ország delegáltjainak részvételével. Ennek célja a nagy fejlesztési bankok és más intézményi befektetők forrásainak újrapozícionálása volt a fejlődő országok és a klímaváltozás okozta problémák irányába. A globális felmelegedés elleni küzdelem nem csupán az egyes országok és kormányzatok feladata, hanem kimondott cél a privát szektor forrásainak megfelelő priorizálása is. A privát szektorban kezelt eszközök értéke meghaladja ugyanis a 210 billió dollárt, ennek azonban csak egy nagyon kis része kerül klímafinanszírozási céllal befektetésre: megfelelő szabályozói ösztönzőkkel vagy engedményekkel a privát tőke könyebben találna magának utat a zöld befektetésekbe.

A konferencia célja ennek megfelelően, hogy a privát szektor legfelsőbb és széles kört elérő fóruma legyen a klímaváltozás megfékezése érdekében eszközölhető befektetésekről. Ezen fórum kulcskérdései billió dolláros eszközállományt kezelő intézményi befektetők forrásainak és befektetési stratégiájának zöldítése, a klíma-, zöld-, társadalmi- és egyéb kötvények bevezetése és a pénzügyi rendszer innovációinak felhasználása a klímaváltozáshoz kapcsolódó infrastruktúrákba, energetikába és földhasználatba való befektetések felgyorsítása.

Hogyan oszlanak meg a klímaköltések?

A Climate Policy Initiatives elemzése szerint a 2012-es 360 milliárd dollár után 2015-ben megtorpanás következett, majd 2017-ig bíztató emelkedést lehetett látni: ebben az évben 530 milliárd dollárra rúgott a klímafinanszírozás, melynek nagyjából felét adták a köz- és felét a magánszektorok. Egy 2016-os kimutatás alapján az akkor elköltött mintegy 455 milliárd dollárból az állami és közszféra által finanszírozott 225 milliárd dollárt főként megújuló energiákra, fenntartható közlekedésre, energiahatékonyságra és egyéb beruházásokra, valamint klíma-alkalmazkodásra költötték. A magánszektor által elköltött 230 milliárd dollárt pedig szinte kizárólag megújuló technológiákra, kisebb részt pedig fenntartható közlekedésre fordították. A fő projektek tehát a megújuló-energiahatékonyság-fenntartható közlekedés hármasának területén kerültek finanszírozásra.

A finanszírozási eszközök nagy része hitel volt, ami a fejlődő országok számára gyakran nehezebben kezelhető, piaci szempontból azonban logikus. Kisebb része direkt – vissza nem térítendő – támogatás, maradék része pedig egyéb privát forrás volt.

A fentiekből is látszik, hogy a világ klímafinanszírozási költéseiben a Zöld Klíma Alap összegei eltörpülnek, az Alapot azonban főként a változásban lévő, a magánszektor számára nehezebben elérhető piacok, országok rendszerszintű átalakítására hozták létre, természetesen az adott fejlődő ország beleegyezésével. Ennek a célnak az alap nem tud teljes mértékben megfelelni. A közelmúltig például a projektekről való döntéseinek egyhangúsága sok döntést megakadályozott. A struktúra azonban felépült és az egyik fő finanszírozója lehet a rendszerszintű klímafinanszírozási projekteknek 2020 után.

Mekkora a hiány?

Jelenleg a világ által klímafinanszírozásra költött pénz mennyisége nem elegendő ahhoz, hogy a klímaváltozás hatását csökkentésük, vagy ahhoz megfelelően alkalmazkodjunk olyan mértékben, mint azt az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (az IPCC) által kiadott jelentései indokolnák. A 1,5 Celsius fokos speciális jelentés értelmében, ha 2035-ig 1,5 Celsius fokban limitálni szeretnénk az ipari forradalom előtti időkhöz képesti átlag földfelszíni hőmérséklet emelkedést, akkor éves szinten átlagosan 2,4 billió dollár (!) beruházásra lenne szükség csak az energetikai rendszerekbe. Máshogy fogalmazva: ennyi tiszta-energia fejlesztési beruházásra lenne szükség minden évben. Láthatóan az országok jelenlegi felajánlásaival és magánszektor mostani aktivitásaival a megcélzott 1,5 Celsius fokos növekedés sem állítható meg, nemhogy a 2 Celsius fokos.

A klímaalkalmazkodás finanszírozása – amely a már a klímaváltozás által megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás költségeit mutatja – szintén nagyon alacsony. A Climate Policy Initiatives 2016-os kimutatása alapján mintegy 22 milliárd dollár volt a 433 milliárd dolláros, klímaváltozáshoz kapcsolódó kibocsátás-csökkentési technológiákkal szemben. Többet kellene költeni az alkalmazkodásra, egyes számítások szerint a sikertelen koppenhágai klímakonferencia óta évente 100 milliárd dollárt. Ezek a területek azonban nem jól körülhatárolható piacok a klasszikus intézményi befektetők és finanszírozási eszközök számára, nem ismertek a meglévő kockázatok, így nehéz ezeket kezelni, és ennek megfelelően faktorálni azokat a döntéseikbe.

Megfelelő kockázatértékelés nélkül mind a köz-, mind a magánszektor továbbra is csak olyan eszközöket tart és olyanokba fektet be, amelyek a magas szén-kibocsátású világgazdasági pályán rögzítik a gazdaságot. A dekarbonizáció napról napra egyre drágább, mire megismerjük valódi költségeit, addigra hatványozottan drágulhat, miközben az addig csak vélt kockázatok fizikai kockázatokká válnak, melyeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni és nem beárazni.

A 2006-os Stern jelentés a klímaváltozás költségeit becsülte meg. Az azóta eltelt idő alatt sem vesztett érvényességéből az a megállapítása, hogy még mindig jobban megéri tenni a klímaváltozás ellen, és élvezni cselekedeteink hasznát, mint elviselni majd a költségeit. Jelentősen megemelkedett viszont az a tét az utóbbi 14 évben. Ha máson nem, azon mindenképp érdemes elgondolkodni, hogy 1850 óta a 2016-os év volt a legmelegebb a Földön – ezt sorban követi a második és a harmadik helyen a 2017-es és várhatóan a 2019-es év is, ezek felülírják a 2006-ban számított költségeket, és mint mindig – a klímaváltozás kapcsán – az előzetes számításokhoz képest növekvő mértékben.

 Borítókép: Dilma Rousseff brazil elnök beszédet mond a párizsi klímaegyezmény aláírási ünnepségén az ENSZ New York-i székházában 2016. április 22-én. (MTI/EPA/Andrew Gombert)