Megkoronázott megatrendek

Boldog békeidőkben sem látjuk, pontosan mit hoz a jövő, egy jókora világjárvány kellős közepén pedig végképp hiába meresztjük a szemünket a ködbe. Gondolkodni tudunk csak, ami arra azért jó lehet, hogy így kevesebb látnivalón lepődünk meg, ha majd oszlik a köd. Gondolatébresztőnek szánt ködszurkálás következik.

Évtizedek óta együtt élünk néhány megatrenddel, amelyek gazdasági ciklusoktól látszólag függetlenül, könyörtelenül érvényesülnek, terjednek, erősödnek, ha esik, ha fúj. A koronavírus járvánnyal járó gazdasági katasztrófák, társadalmi traumák, kulturális sokkok fényében nehéz elképzelni, hogy ezek a lassan, de legyűrhetetlen energiával diadalmaskodó, tektonikus természetű mozgásokkal jellemezhető trendek mindegyike érintetlen maradjon a kataklizma utáni világban.

Bár biztosan lesznek olyan megatrendek, amelyek pontosan úgy tapossák majd a saját útjukat ezután is, ahogy eddig tették, de valószínűnek látszik az is, hogy begyorsuló, a tektonikus feszültségeket szabályos földrengésekben feloldó változásokra, vagy éppen trendek megtörésére is számítanunk kell.

Első helyen alighanem magát a globalizációt kell megemlítenünk, úgy, ahogy van.

A globális értékláncok, termelési és logisztikai rendszerek, eltéphetetlenül összekapcsolt piacok minden alternatív mintázatot maga alá gyűrő világa első ránézésre nagyon sebezhetőnek bizonyult a járvány idején.

Sokan máris temetik, de legalábbis egy „lokalizációs” korrekcióra számítanak, amelyben nem csak kormányok fognak a kontinensek közötti technológiai interdependencia tudatos csökkentésére törekedni, hanem éppen azok az óriásvállalatok is, amelyek létrehozták ezeket a pénzügyi hatékonyságra optimalizált, de fizikailag sebezhetőnek tűnő rendszereket.

Lehet, hogy így lesz, de egyelőre talán mégis korai földet hányni a globalizáció megatrendjére. Beláthatatlan alkalmazkodási potenciál van benne, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy egy másképp szerveződő világgazdaság jobban reagálna egy járvány idején. Ami pedig az információáramlás hálózatait és mintázatait illeti, talán még sosem volt ennyire kicsi a világ, mint a járvány hónapjai alatt.

A globalizációhoz szorosan kapcsolódik egy másik megatrend, a legkellemesebb mind közül,

ez pedig a béke trendje.

Furcsán hangozhat, hiszen minden pillanatban zajlanak a Földön véres, mocskos háborúk, népirtások, de rendszerszintű, azaz a nemzetközi rendszer meghatározó elemei közötti nyílt háború a második világháború óta nem volt, ez pedig ebben a műfajban hihetetlenül hosszú időszak.

Ebben természetesen lényegesen nagyobb szerepet játszott a nukleáris fegyverek elterjedése, mint a gazdasági globalizáció, de a gazdasági interdependencia vagy annak képzete is fontos pillére a nagyhatalmak közötti békének. Remélhetőleg erősebb lesz a gazdasági összeomlás rémületes élménye, mint az a tapasztalat, hogy hiszen működő világgazdaság nélkül is minden reggel feljön a Nap. Reméljük azt is, hogy a járvány okozta esetleges politikai földindulások nem keletkeztetnek háborúk felé mutató érdekeket hideg megfontolások mentén.

Van egy olyan megatrendünk is, amelynél a trendtörés esélye minimális, a felgyorsulás valószínűsége annál nagyobb.

Az információtechnológiai forradalom minden bizonnyal újabb lökést kap a járványtól, ezer és egy hatáson keresztül.

A járvány elleni küzdelemben minden eddiginél nagyobbra nő az adattudomány, a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia dicsősége, a karantén intézkedések nyomán pedig egyik pillanatról a másikra az információtechnológiai alkalmazások váltak a szervezeti innováció meghatározó tényezőivé, kulturális, életmódbeli változások legfőbb katalizátorává. Ezen a téren kevés a nyitott kérdés, ha a nagy képet nézzük.

A következő megatrendről nem sokat beszélünk, pedig nem rejtőzködik:

az állam szerepe folyamatosan nő a kapitalizmus modelljeiben.

Az egykori láthatatlan kézből jókora, kérges lapáttenyér lett, a válságok pedig tovább szokták erősíteni ezt a folyamatot. Több szabályozás, megizmosodott hatóságok és hivatalok, tekintélyükben megerősödő vagy az elbukottak helyére friss lendülettel érkező politikai vezetők – mindez és a sok, nagyon is szükséges állami mentőakció egytől-egyig erősebb, szigorúbb, a piaci koordinációt jobban háttérbe szorító államot hagy maga után. A trend visszafordulására itt sem kell készülnünk.

Az államkapitalizmus diadalában nagyon is mélyen érintett Kína felemelkedése az elmúlt negyven év egyik legfontosabb folyamata.

A járványból megrendülve és megerősödve is kikerülhet a modern birodalom, korai lenne még mérleget vonni.

A kérdés természetesen nem csak Kínán belül dől el. Ha az Egyesült Államok kormányzati teljesítmény dolgában nem képes korrekcióra a következő években, ha az elnöki adminisztráció, illetve leginkább személyesen az elnök szánalmas, a járványügyi válságot nagyban elmélyítő, tragikomikus csetlése-botlása sem bizonyul megfelelő figyelmeztetésnek, akkor az sokat segít majd a pekingi ambíciók érvényesülésében.

Folytassuk ismét két olyan, szorosan összefüggő trenddel, amelyekben egyértelmű, hogy lökésszerű erősödést hoz a járványválság.

Az államok eladósodása és az államadósságok monetizálása, azaz jegybanki mérlegekre vétele és ottfelejtése nem olyasmi, ami könnyedén meg tud állni,

ha egyszer beindult, még békeidőben sem, hát még a vírus ellen vívott, gazdaságilag hihetetlenül véres háborúban. Ebben a küzdelemben talán minden hónapnak jelentősége van, mennél tovább kell karanténban tartani a világgazdaságot, annál biztosabb, hogy matematikai szükségszerűség legyen vagy a jegybanki mérlegekre vett adósságok elegáns leírása, vagy az adósságok elinflálása, vagy ezek valamilyen kombinációja.

A válságról-válságra újabb és újabb szintet lépő, egyre mérsékeltebben kreatív monetáris politikai aktivizmus trendje törhetetlennek látszik, a fiskális politikában pedig az eleddig legszorosabban fogott gyeplők is éppen repülnek a lovak közé.

Távol van tőlünk, és látszólag helyi problémának látszik, de nagy és globális hullámokat vetni képes kérdés, hogy az Egyesült Államokban a politikai fenntarthatóság határán billegő vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség legfontosabb csataterén,

az egészségügy finanszírozási modelljének megőrzéséért vagy megreformálásáért vívott ütközetben melyik felet segíti győzelemre a járvány.

Ha elesik vagy komolyan visszaszorul a magánbiztosításon alapuló szisztéma, az rövidebb távon jó eséllyel komoly növekedési tartalékokat szabadíthat fel a világ legnagyobb gazdaságában, ugyanakkor örök időkre garantálhatja a szövetségi kormány adópolitikájában a szigort, költségvetési politikájában pedig a fegyelmezetlenséget – egyidejűleg.

Az egyenlőtlenség megatrendje természeténél fogva olyan, hogy egyszer véget kell érnie, kisebb kellemetlenségek, vagy súlyosabb katasztrófák árán, de nem tudhatjuk, hogy ez a válság eljuttatja-e már erre a pontra a folyamatot az Egyesült Államokban. A dollár világpénz jellegét ez aligha befolyásolja, de a mozgásának a trendjét annál inkább.

A kevés biztosan tudható dolog egyike az, hogy a koronavírus-járványra történelemformáló, sok tekintetben korszakos eseményként fogunk emlékezni. A világunk nagy trendjei közül kevésnek van esélye arra, hogy tünetmentesen hordja ki a fertőzést.