Válságkezelés Münchausen-módra

A lónak négy lába van, mégis megbotlik, így a legjobb lovast is érheti baleset az ugratásnál. Én is majdnem rajtavesztem egyszer. Egy mocsarat akartam átugratni. Első pillanatra nem is tűnt túl szélesnek. Sajnos, valójában sokkal szélesebb volt, ezért a mocsár közepe táján a levegőben visszafordítottam a lovamat, így tértem vissza oda, ahonnét elindultam.

Másodszor már nagyobb lendülettel ugrattam, de sajnos, ez az ugrás sem sikerült, a túlsó part közelében nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony, az lett volna az utolsó órám, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a karom erejére. Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor a térdem közé szorítottam a lovamat, könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam paripástul a feneketlen sírból. Nem tagadom, forró percek voltak, de végül is szerencsésen megmenekültem.

(G. A. Bürger: Münchausen báró kalandjai Kossuth 1994. 44. o.)

Minden rosszban van valami jó. A koronavírus által padlóra lökött gazdaságnak most lehetősége nyílik arra, hogy – Münchausen báró példáját követve - egy olyan pályára pattanjon át, amely kevésbé kitett a globalizáció kiszámíthatatlan mozgásainak és maximálisan képes eleget tenni a fenntarthatóság kívánalmainak is.

Nem csupán arról van szó, hogy a megújuló energia kevésbé kitett a válság romboló következményeinek, hanem sokkal inkább arról, hogy a megújuló energia - annak sajátos természetéből adódó - decentralizált hasznosítása és az abból fakadó magas energiahatékonyság - a nulla rezsi - lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos gondolkodásunkban radikális paradigmaváltás menjen végbe.

A nulla rezsi egy uniós direktíva, amely Magyarország számára is előírja, hogy 2021-től kizárólag olyan ingatlanokat lehet építeni, amelyeknek energiaköltsége közel nulla. Ez a követelmény csak úgy teljesíthető, ha az ingatlan megújuló energiát is hasznosít: napelemmel és/vagy szélgenerátorral áramot termel, amelyet betáplálva a hálózatba, az ingatlan tulajdonosa értékesít és annak bevételéből fedezi a rezsit, és/vagy olyan hőszolgáltató (fűtő-hűtő) rendszereket – pl. hőszivattyú – működtet, amelyeknek alacsony áramfogyasztását képes önmaga biztosítani.

Az Európai Unió ezzel az előírással a tagországok számára a lehető legjobbat teszi (a klímavédelem szempontjából is): megágyaz a decentralizált energia gyors elterjedésének. Amelynek lényege az, hogy az ingatlan a megújuló energiából termelt áramot nem a hálózatba táplálja be, hanem a saját (vagy közösségi) tárolójába. Az ingatlan áramellátását (beleértve az alacsony fogyasztású hő-ellátó rendszerek működtetését is) ez a tároló biztosítja, azaz, nincs szükség hálózatra sem. A decentralizált rendszer kiiktatja a megújuló energiából termelt árammal kapcsolatos dilemmát, vagyis, hogy amikor az ilyen forrásokból előállított áramot a hálózatnak fogadni kell, akkor más, meglévő kapacitásokat le kell állítani. És természetesen további számos előnye is van a megújuló energia decentralizált hasznosításának.

Korábbi írásomban rámutattam, hogy mekkora felelősség terheli a kormányt azért, hogy játszi könnyedséggel kiszór évente - többletkamat formájában - több százmilliárd forintot azért, hogy a lakosság megtakarításait a piacinál lényegesen magasabb kamatozású állampapírokba terelje, ahelyett, hogy ebből a forrásból (adóforintjainkból) – és egyúttal kihasználva a lakosság befektetési hajlandóságát – a megújuló energia széleskörű hasznosítására ösztönözné a gazdaság minden szereplőjét. Pedig ha ezt tenné, könnyebben kivezetné az országot a válságból.

1. Ha a meglévő ingatlanállomány energiaellátását a helyben rendelkezésre álló megújuló energia hasznosítására alapoznánk, mindenekelőtt a decentralizált modellre történő áttérés ösztönzésével, az energiaköltségekben bekövetkező megtakarítás (nulla rezsi) folyamatosan forrást képezne ahhoz, hogy a gazdaság fenntartható pályára kerüljön.
2. A rezsiköltségekben keletkező megtakarításokra alapozott áttérés a decentralizált energiatermelésre a modell mindhárom szintjén (áramtermelés, áramtárolás, hő-szolgáltatás) - jól átgondolt állami programok beindításával - akkora keresletet tudna támasztani a hazai innovatív kis-és középvállalkozások termékei és szolgáltatásai iránt, amely képes lenne megváltoztatni a magyar gazdaság előnytelen duális szerkezetét.

A Münchausen-hatás közgazdasági értelemben azt jelenti, hogy a két tézisben foglalt állítások egyidejűleg megvalósíthatóak. Azaz, a fosszilis energiahordozók kitermelői és hasznosítói rovására végbemenő radikális jövedelem-átcsoportosítás megteremti a forrásait annak a gazdasági struktúraváltásnak (modellváltásnak), amely nem csupán a klímavédelem szempontjából, de közgazdasági értelemben is fenntartható, mivel az döntően a hazai kkv-szektor teljesítményére alapozódik.

A kárvallottakért nem kell könnyeket hullatnunk, mivel eddig úgy juthattak extraprofithoz, hogy az általuk előállított termékek és szolgáltatások okozta ökológiai károk helyreállítási költségeihez semmilyen, vagy csak minimális mértékben kellett hozzájárulniuk. Jogos történelmi elégtétel lenne, ha elmaradó bevételeikkel ők finanszíroznák meg a fenntartható fejlődési pályára való átállást.

A legnagyobb energia-felhasználó a lakossági szektor. Ha Magyarország 3,6 millió háztartásából egymillió sikeresen átállna a decentralizált modellre, akkor – havi átlag 20.000, - Ft rezsi-megtakarítással számolva – 240 milliárd forint szabadulna fel évente. Ha a középületek és a gazdasági célú ingatlanok terén is hasonló arányban térnének át a megújuló energia hasznosítására, akkor legalább 500 milliárd forintnyi forrás keletkezne a magyar gazdaságban. Ennek a felszabaduló jövedelemnek az egyik részéből az átállást megvalósító beruházások (illetve a létrehozott decentralizált rendszerek amortizációjának) finanszírozásához kell hozzájárulni, a maradék hányad pedig fogyasztásra fordítható.

Az energiaköltségek megtakarításából törlesztett hitel nem új találmány; az energiahatékonyságra épülő ESCO (Energy Service Company) konstrukciónak ez az alapelve, és ezért a decentralizált energia hasznosítására való áttéréshez is a leghatékonyabb eszközül szolgálhat. Az ESCO-cég saját kockázatára (hitel, támogatás és saját tőke kombinációjából biztosított forrásból) elvégzi a decentralizált modell kialakításához szükséges beruházást, megújuló energiát szolgáltat az ingatlanok használóinak, akik ezért szolgáltatási díjat fizetnek a futamidő alatt a megtakarított rezsiből felszabaduló jövedelmeikből. A törlesztésre (szolgáltatási díjra) fordított megtakarítás tőke-áttét értékének nagyságától függ, hogy mennyire tud érvényesülni a nulla rezsiben rejlő Münchausen-effektus.

Okos kormányzati intézkedésekkel (kamatkedvezményes és kamatmentes hitelek biztosításával, erre a célra átcsoportosított uniós és hazai forrású támogatások hozzáférhetővé tételével, magán megtakarítások ide-csábításával, de legfőképpen azzal, ha bevezetnék a karbon-adót – lásd: Bart István írását) a tőke-áttét akár húsz-harmincszoros is lehet! 100 milliárd forint éves energiaköltség-megtakarításból ezermilliárd forintnyi, tíz éves futamidejű kamatmentes hitelt lehet finanszírozni, amelyhez hasonló nagyságrendben állami (uniós) támogatásokat (vagy adókedvezményeket) lehetne társítani, de a magántőke is bőven áramolna ide. Nem csupán azért, mert a kedvezményes hitelhez és a támogatáshoz saját erőre is szükség lesz majd, és nem is csak amiatt, mert sikk lesz majd zöld energiába fektetni, hanem azért is, mert a technológiák rohamos fejlődésével - de kiváltképp a karbon-adó bevezetésével - a legjobb befektetés lesz a decentralizált modellre való áttérés.

Ha végre a fosszilis energia (és a termeléséhez és fogyasztásához igénybe vett eszközök) árai tartalmazzák az általuk okozott környezeti károk helyrehozatalának költségeit is, akkor a megújuló energia hasznosításának gazdaságossága nem lehet kérdéses. Az ilyen rendszerekbe történő beruházás nem úri passzió lesz, hanem magától értetődő, a lehető legracionálisabb cselekvés. (Önbecsapás az a gyakorlat, amely a nulla kibocsátású energetikai rendszerek gazdaságosságát úgy veti össze a fosszilis rendszerekével, hogy figyelmen kívül hagyja a károkozással járó költségeket. Amíg ezeket nem tartalmazzák az árak, addig teljesen méltányos, hogy a még gyakran többe kerülő megújuló rendszerek létesítéséhez a társadalom adóforintokkal járuljon hozzá.)

Annál jobb nem is történhetne a magyar gazdasággal, mint hogy ilyen nagy összegű (3-4 ezer milliárd forintnyi) beruházásból egy valóságos, hosszú távon is tartós előnyökkel kecsegtető klímavédelmi fordulat (radikális kibocsátás-csökkenés) mehetne végbe és - jól átgondolt kormányzati eszközök bevetésével - akár a teljes összeg magyar vállalatok árbevételét gyarapíthatná. (Pl. annak a váltó-konstrukciónak az alkalmazásával, amelyet Róna Péter javasol a hvg.hu-n megjelent cikkében.) A decentralizált modellre történő átállás a hazai innovatív kkv-k százait-ezreit csábítaná erre a vonzóvá tett piacra.

Magyarország talajvízben gazdag, területének negyven százalékán húsz métert sem kell fúrni ahhoz, hogy a talajvíz hőjét fűtésre és hűtésre lehessen használni. Egy - a kútfúrási technológiát tökéletesítő, környezetkárosító hatásait kiiktató magyar innováció segítségével, két-kutas hőszivattyús eljárással ezt a hőt már családi ház szintjén is gazdaságosan lehet hasznosítani.

Mivel a hőszivattyús eljárások közül a két-kutasnak a legjobb a hatásfoka (egységnyi árammal a legnagyobb hőmennyiséget lehet előállítani), az eljárás kiváltképp alkalmas a decentralizált modellbe történő beillesztésre. Kevesebb napelemet kell felszerelni a szivattyúk működtetéséhez szükséges áram előállításához, mint más (szondás és levegős) hőszivattyúk esetében. Ráadásul ez az eljárás hőszivattyú nélkül is alkalmas hűtésre, ami – tekintettel arra, hogy a légkondicionálás az egyik legnagyobb áramfogyasztó – különösen érdemessé teszi arra, hogy elterjedjen.

Legalább egymillió háztartás helyezkedik el a magas talajvíz-szintű területeken, ahol gazdaságosan át lehetne állni a napelemes-hőszivattyús modellre. Ez óriási keresletet támasztana nem csupán a hőszivattyúk és tartozékai, hanem kútépítési anyagok, csövek, szivattyúk és sok minden más iránt is. Svédországban, ahol a zöld gazdaság motorizáló szerepét az elsők között ismerték fel, gyakorlatilag már nem fűtenek gázzal; több mint másfél millió hőszivattyú működik az országban. (Nálunk jó, ha néhány tízezer.) A megvalósult hőszivattyú-program tanulságos sikersztori, a gyártást is svéd cégekre alapozták, amelyek most fontos szereplői a megújuló energia piacának.

Társasházak ezrei mostanában szembesülnek azzal, hogy elavult gázkazánjukat ki kell cserélni kondenzációsra, ha továbbra is gázzal akarnak fűteni. Az ehhez szükséges kéménytechnológia kiépítése drága, és több szintes épületekről lévén szó, nem is biztos, hogy meg lehet teremteni azokat a feltétételeket, amelyek mellett a kötelezően előírt kondenzációs kazán a fő előnyének tartott 100%-ot meghaladó hatásfokon legyen képes üzemelni.

De létezik már olyan magyar decentralizált megoldás, amely kéményt sem igényel: napelemmel kombinált vertikális szélgenerátor termeli saját fejlesztésű tárolóba az áramot, amelynek segítségével indukciós eljárással, víz keringtetésével lehet fűteni. Ideális társasházak részére. Ez és még számos más magyar találmány vár arra, hogy csak a mindenkori kormányzat által biztosítandó kedvező környezetben piacra juthasson – lásd az elkerülhetetlen karbon-adót.

Vagy a rezsicsökkentés már betöltötte rendeltetését, mint propaganda-eszköz? A tét nagyon nagy: hatalmas összegeket kell majd a gazdaságba pumpálni a visszaesés ellensúlyozására. Nem mindegy, hogy a gazdaság a régi – rossz – pályán tápászkodik fel újra, vagy kihasználva a lehetőséget, él a nulla rezsi kínálta Münchausen-effektussal.

Vállalkozások ezrei tudnának megizmosodni és akár a külpiacokon is sikeressé válni. Kegyelmi pillanat érkezett el a döntéshozók számára.

Ha továbbra is ragaszkodnak az egyre több kérdőjelet felvető Paks II megépítéséhez, azzal csak azt bizonyítják, hogy nem akarnak letérni a régi pályáról, mely tudjuk hová vezet. Az atomerőmű bővítésének költségét több, mint négyezer milliárd forintra taksálják, amelyet orosz banktól felvett hitel formájában kívánnak a beruházás finanszírozására fordítani. A paksi áram nem lesz ingyenes a fogyasztók számára, azaz, nem lehet élni a csak nulla rezsivel kiaknázható Münchausen-féle multiplikátori hatással.

Fizetni kell érte, de az ár - a hangzatos rezsicsökkentés hamis és káros politikájának következményeként - továbbra sem tartalmazza majd az elhasznált fűtőanyagok tárolásának ráfordításait, sem pedig a gigantikus hitel törlesztésének költségeit. Azokat minden bizonnyal adóforintjainkból álljuk majd. (Amelyeket a nulla rezsi programjának megvalósításával összehasonlíthatatlanul hatékonyabban és értelmesebben tudnánk elkölteni!) A beruházás nagyobbik része orosz beszállítókat és orosz bankokat fog gazdagítani, kisebb része pedig az irdatlan tömegű földet kitermelő és betont beépítő magyar oligarchákat. Egyetlen egy – hatalomhoz nem közeli, független és innovatív - hazai kkv sem fog a beszállítói körbe bekerülni.

A vírus okozta válság sok mindent új megvilágításba helyez, így ennek a súlyos ügynek a következményei – és természetesen a kormány felelőssége is - sokkal élesebb kontúrokkal rajzolódnak ki. A karantén kiváltképp alkalmas arra, hogy imádkozzunk: országunk vezetőinek jöjjön meg végre az esze.

(Borítókép: A Kistelegdi 2008 Építészeti Iroda pécsi Reborn Home elnevezésű intelligens háza 2018. május 16-án. A tervezők a 70-es évekbeli házat olyan intelligens lakóépületté alakították át amely több energiát termel mint amennyit felhasznál. Az energiafogyasztása teljes mértékben megújuló erőforrásokon alapul. MTI Fotó: Sóki Tamás)