Az ázsiai M & A piac először előzte meg Európát

2021.02.17. 19:31
Világszinten 6,6 százalékkal 3,3 ezer milliárd dollárra csökkent 2020-ban a cégfelvásárlási tranzakciók összértéke. A visszaesés szinte teljes egészében az észak-amerikai piac összeomlásával magyarázható. Európában és Ázsiában az első félév megtorpanását fellendülés követte, így összességében a két kontinens nem zárt rossz évet.

A vállalati felvásárlások piacán 2020-ban lezajlott események mindenkit megleptek. Az első féléves adatok nagy zuhanásról árulkodtak, ami alapján senki sem gondolta, hogy a piac egyetlen félév alatt magához tér, különösen, hogy az ősszel még messze nem tért vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Nagyobb esélye volt annak a forgatókönyvnek, ami Észak-Amerikában be is következett, azazhogy a piacok év végéig nem találnak magukra. Az Egyesült Államokban és Kanadában dollárban számítva 23 százalékkal zsugorodott a piac 2020 egészét tekintve.

Meglepetésre éves szinten Európában 5,6 százalékkal emelkedett a tranzakciók értéke, és elérte a 847 milliárd dollárt, így a régió súlya a világpiacon 23 százalékot tesz ki. Mindezt felülmúlta a második félévben Ázsia, ahol – Japán nélkül – az egész évet tekintve a piac 26 százalékkal 915 milliárd dollárra nőtt. Japánban a tranzakciók értéke éves összevetésben 61 százalékkal növekedett, így

először fordult elő a történelemben, hogy az ázsiai ügyletek összértékben megelőzték Európát.

Az év tíz legnagyobb tranzakciójából nyolcat az év második felében jelentettek be. Idetartoztak az S & P Global Inc pénzügyi adatszolgáltató 44 milliárd dolláros megvétele az IHS Markit Ltd. által, és az AstraZeneca Plc 39 milliárd dolláros felvásárlása az amerikai Alexion Pharmaceuticals Inc. gyógyszergyártó által.

Az olcsó finanszírozás, és a második félévet jellemző tőzsdei rali jó hangulatot teremtett a piacon, amihez hozzájárult az is, hogy bizonyos szektorok cégei alaposan le- vagy felértékelődtek, tehát bőven akadtak jó – bár kockázatos – felvásárlási célpontok is a piacon.

Az adatok forrása, amelyet a cikk feldolgoz: Thomson Reuters
A szerző a KPMG senior igazgatója.