Nagyon szépen köszönöm! Eddig egy nagy hatalmú ember voltam minimális pénzzel, most egy milliárdos senkit csináltál belőlem

- mondta kicsit keserűen a családi vállalat értékesítése után a tranzakcióban segédkező tanácsadónak az alapító. A több tízmilliárdos értékű családi céget a rendszerváltás után kemény és kitartó munkával felépítő, magának a gyerekek közt utódot nem találó cégvezető kifakadása jól mutatja a generációváltás dilemmáit.

Nehéz megjósolni, mikor éri el a világgazdaságot a következő válság, de néhány eseményre bátran mernék fogadni.

Lehet, hogy a kiváltója lesz, lehet, hogy csak szenvedő alanya, de azt, amit a gazdaságpolitikával jelenleg művelnek a törökök, csak Magyarország tudta megvalósítani még a 2008-as válság kirobbanása előtt.

Az üvegházhatású gázok (ÜHG) globális kibocsátása  egyre csak nő , és – minden erőfeszítés ellenére – ez a folyamat még egy jó ideig folytatódik. A legnagyobb ÜHG-kibocsátó szektorok az áramtermelés, az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés. Az áramszektor elég sokat tett kibocsátása csökkentése érdekében.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az alábbiakban a közlekedéstől várható ÜHG-változásokat tekintjük át.

Európában az egyre erősebb társadalmi és politikai nyomás, az Egyesült Államokban az olcsó palagáz, míg Kínában a légszennyezés okozta egészségügyi problémák rohamos növekedése árnyékolja be a széntüzelésű erőművek jövőjét. Vajon mindez a globális kereslet visszaeséséhez vezet majd? Végképp leáldozóban a szén szerepe?

A  legfrissebb energiapiaci kutatásunk  alapján aligha. Véleményünk szerint amennyiben nem jelentkezik drasztikus változás az energiapiaci trendekben, a szénkereslet relatív állandó, akár növekvő maradhat a következő években. Ennek legfőbb oka pedig a fejlődő ázsiai országok csillapíthatatlan energia-éhsége.

Svédországban a jegybank nehéz helyzetbe került. A konjunktúraciklus alapján már emelnie kellene a rekordalacsony alapkamatot, de a magas eladósodottság és a változó kamatozású hitelek elterjedése miatt ez komoly problémákat okozhat. Egyelőre inkább kivár az emeléssel, így gyengül a svéd korona. A magyar jegybank a lakossági hitelfelvétel tekintetében előrelátóbbnak tűnik, igyekszik a jelzálog-hitelezést a fix kamatúak (hosszabb kamatperiódusúak) irányába terelni. Eközben azonban az államadósság kamatkockázata egyre csak nő.

Az Uber üzletpolitikájáról megosztóak a vélemények, amelyen a szexuális zaklatási és kibertámadási botrány sem javított, ugyanakkor az innovációnak az az applikáción alapuló iránya, mint az Uber vagy Airbnb, mindenképpen felbolygatja a befásult piacokat. Sokáig úgy tűnt, hogy az Uber növekedésének útjában csak a taxitársaságok állnak, de ez ma már közel sincs így, hiszen számos versenytárs lépett a piacra. Kérdés, hogy elegendő-e a vállalat jelenlegi stratégiája egy sikeres tőkepiaci debütáláshoz? A stratégia választ kell adjon a növekedés, profitabilitás kérdéseire, de a szabályozói környezet és a sharing economy által megjelenő változásokra is reagálnia kell.

Meglepődne a kedves olvasó, ha a városban sétálva egy nyilvánvalóan hajléktalan polgártársa bankkártya leolvasó készülékkel felszerelkezve kínálná Önnek a „Fedél nélkül” című karitatív lapot? Budapesten bizonyára komoly hírértéke lenne annak, hogy a közösség legnehezebb sorsú tagjai ilyen fejlett eszközökkel gyűjthetnék az adományokat, de Stockholmban ez évek óta magától értetődő. 

Svédország a világ leginkább „készpénzmentes” országa, az összes fizetési tranzakció értékének kevesebb, mint 2%-ában cserél gazdát fizikai készpénz, és gombamód szaporodnak azok az üzletek, ahol egyáltalán el sem fogadják a készpénzt, kizárólag bankkártyával vagy valamilyen alternatív digitális technológiával lehet kiegyenlíteni a számlát. A svéd gazdaság eltávolodása a készpénz használatától piaci és kulturális alapokon nyugvó szerves folyamat, amit természetesen támogat a szabályozói környezet, ugyanakkor Svédországban nincs olyan deklarált szándék, hogy egyszerűen megszüntessék a készpénzt, mint idejétmúlt fizetőeszközt.

Nem így van ez az Egyesült Államokban, ahol jóval nagyobb a készpénzes tranzakciók aránya, az összes legális fizetési tranzakció értékének hozzávetőleg 15%-ában bankjegy vagy érme a fizetőeszköz. A készpénz kiszorításának gondolata nem új keletű, szószólóinak vannak régóta ismert érvei, ezek között a legfontosabb a készpénz közismerten jelentős szerepe a pénzmosásban, az adóelkerülésben, az illegális fegyver- és drogkereskedelemben, és általában a szervezett bűnözés logisztikájában. Kétségkívül beszédes tény, hogy például az 500 eurós bankjegyek teszik ki az összes eurós készpénz egyharmadát, miközben az eurozóna polgárainak fele még sosem látott ilyen bankjegyet.

A 2011-2014 között lezajlott önkormányzati adósságkonszolidáció kétségtelenül az eddig legerősebb jelzés az önkormányzatok számára, hogy pénzügyi baj esetén számíthatnak kormányzati segítségre, függetlenül attól, hogy ennek oka esetleg a felelőtlen gazdálkodásban keresendő. A 2012-től működő, új önkormányzati rendszer egyik fő feladata ezért épp az, hogy kordában tartsa az önkormányzati gazdálkodást. Az eredmények eddig felemásak.

Egyrészt az erőteljes központosítással ugyan megvalósult a szigorú kontroll az önkormányzatok felett, de ennek ára a helyi autonómia jelentős megnyirbálása volt mind a feladatellátás, mind a helyi érdekeltségű beruházások terén. Ugyanakkor a rendszer egyes önkormányzatoknak a központi döntésekből kifolyólag jobb lehetőségeket biztosít.

Másrészt a fenti szigorítások mellett is fennmaradt az önkormányzati vezetőkben az a várakozás, hogy pénzügyi problémák esetén számíthatnak a kormány segítségére. Ezt a gondolatkört járja körbe egy frissen bemutatott tanulmány.

A bankok két kézzel öntik a hiteleket a lakosságra. Mintha semmi sem változna és semmit sem tanultunk volna a 2008-as gazdasági válság óta. A helyzet Európa más országaiban is hasonló: úgy viszi a lakosság az olcsó kölcsönt, mint a cukrot. Tényleg baj van, vagy csak túlságosan ismerős a forgatókönyv? Okozhat-e kontinensszerte gazdasági leégést a túlpörgetett hitelezés vagy „válságállók” lettünk és bátran halmozhatjuk az adósságot?

A hír, mely szerint Ausztria az Európai Bírósághoz benyújtott keresetében kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottság (EB) Paks II megépítését jóváhagyó döntését, szinte minden média címoldalán hozta. Az új osztrák kormányzat környezetvédelmi minisztériuma által tett lépésből levont újságírói következtetések azonban egyelőre nem tértek ki pár fontos kérdésre, melyekkel kapcsolatban érdemes lenne tisztán látni:

1. Miért az EB döntést támadták meg az osztrákok, erről milyen döntés születhet Brüsszelben és az mikorra várható?
2. Mi következik abból, ha az Európai Bíróság kimondja, hogy Paks II esetében mégiscsak tiltott állami támogatásról van szó?
3. Mi a kockázata annak, ha a magyar kormány nem állítja le a munkálatokat a bírsági ügy lezárásáig?

2017-ben már egyértelműnek és jól olvashatónak tűnnek azok a folyamatok, melyeket még csak kevesen láttunk 2010-ben. A jegybankok világszerte meghirdették a nulla kamatok korát, első körben a cégek, később már a magánszemélyek sem kaptak érdemi kamatot a pénzükre a bankokban. Így ha nem is azonnal, de szépen lassan elkezdtek más alternatívát keresni megtakarításaik fialtatására.

A cégek elkezdtek beruházni, hiszen a betéti kamatok mellett a hitelkamatok is leestek, így egyre olcsóbb volt fejleszteni. A magánszemélyek ezt a nyomást csak kicsit később kezdték el érezni a saját bőrükön. A 2010-es válság után Európa-szerte magas munkanélküliséggel kellett számolnunk, azonban ahogy a cégek elkezdtek újra bővülni, úgy egyre többen találtak munkát, így újra tudtak megtakarításban vagy ingatlanvásárlásban gondolkodni.

Miközben a villanyautókkal kapcsolatos hírek szinte mindennaposak, a villanyautók tényleges szén-dioxid-kibocsátására legfeljebb utalások vannak. Többnyire nyitva maradt a kérdés, hogy ha nemcsak a kipufogógázt, hanem mindent, tehát a gyártást és a bezúzást, valamint az üzemanyag előállítását is figyelembe vennénk, mi is lenne a helyzet. A témában kutakodva kiderül, hogy rengeteg elemzés készült a témában. Talán nem túlzás azt mondani, hogy százával születtek erről tanulmányok, de a felhasznált módszertanok, az adatok és feltételezések elég változatosak.

Az alábbiakban hét olyan tanulmány eredményeit foglalom össze (némelyikük metatanulmány, tehát sok másik tanulmány összefoglalása), amik abban megegyeznek, hogy a villanyos és belső égésű személyautók teljes életciklusát elemzik (life cycle assessment, LCA). Ez azt jelenti, hogy figyelembe veszik az üzemanyag előállításával, annak felhasználásával, az autók legyártásával és a forgalomból való kivonásával járó széndioxid és más üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását is. 

Arbitrázs. Ezt a kifejezést a pénzügyi piacokon a biztos (többlet)nyereség szinonimájaként használják. Például, ha egy részvénnyel több tőzsdén is kereskednek párhuzamosan, és az egyik helyen a költségeknél is nagyobb mértékben eltér az árfolyam a másik tőzsdén éppen jegyzettnél, akkor az olcsóbb megvételével és a drágább eladásával elvileg ingyen pénzre lehet szert tenni. A gyakorlat a legtöbb esetben ennél jóval bonyolultabb, és klasszikus arbitrázs a piacokon mára aligha lelhető fel. Legalábbis, ha csak - ahogy a blog címe is szól - a pénz beszél.  Van ugyanis a klímaváltozásnak egy olyan hatása, ami nagyon hosszú távú és speciális, de mégiscsak az arbitrázsra emlékeztet. 

Időnként megesik, hogy egyes kutatók, publicisták azon gúnyolódnak, hogy az emberek nem racionálisan, hanem buta módon saját érdekük ellen cselekszenek. Sajnálatos módon az ritkán merül fel e kommentátorokban, hogy esetleg nem az emberek irracionálisak, hanem az ő megközelítésük alkalmatlan az adott jelenség elemzésére.

Pedig ez is előfordul néha. A napokban például Balásy Zsolttal, a Hold Alapkezelő elemzőjével, aki szerint az erzsébetvárosi lakásár-emelkedés áldásos dolog, azt a szabadjára engedett bulinegyed generálja, az ott lakó emberek a jelenségből hasznot húzhatnának, ők ezt a lehetőséget mégsem ismerik fel és buta módon dacosan tüntetnek a – szerinte – ajtajuk elé éppen aranytojást tojó legénybúcsús disneyland ellen.

A pénzügyi innováció soha nem áll meg. Bizonyíték erre az, hogy a legfrissebb mánia alanya, a bitcoin, éppen annak a pénzügyi válságnak a csúcspontján (vagy mélyén?) született, amelynek okát sokan a megelőző évtized kreatív innovációiban (lásd három betűs pénzügyi eszközök tömkelege) látták. És amíg a korábbi válságban megismert termékeket mára jó alaposan leszabályozták, addig a kriptodevizák (kriptografikus, azaz titkosított) kapcsán igazi vadnyugat uralkodik: a tőkepiaci szabályozók most próbálnak képbe kerülni, hogy mi is ez az új eszközosztály, szabályozásról még szó sincs, kis túlzással mindenki csinál, amit akar.

Emelnék a hatósági árat a taxisok, mások már most is túl magasnak tartják, miközben sokan az Ubert sírják vissza, magát a hatósági árat okolva a problémákért. A közbeszédben gyakori álláspont szerint a hatósági ár előnye az átláthatóság és egyszerűség, a dinamikus árazás pedig összehozza a keresletet és a kínálatot – bármit is jelentsen ez egészen pontosan. Ki nyerne végső soron az árszabályozás eltörlésével? Megéri feladni a transzparenciát biztosító, nagy betűkkel a taxi ajtajára írható hatósági árat ezért a kapitalista sarlatánságért? Négy bekezdésben járjuk végig a taxiipar árszabályozásának elméletét.

Hazánk járásainak fejlettségét és helyzetét a területi tőkével mérhetjük, ami nem elégszik meg a pénzben jól kiszámolható adatok vizsgálatával. A területi tőke a járások anyagi adottságai mellett a megfoghatatlan gazdagságot: a kultúra erejét és a társadalmi energiákat is figyelembe veszi.

Az eredményekből jól látszik, hogy hazánkban Budapest és a megyei jogú városok kiemelkedően jó helyzetben vannak, de akadnak meglepő eredmények is ebben a mintázatban.  Az Összkép térképei friss és pontos képet adnak arról, hogy milyen helyzetben vannak ma a magyarországi járások és települések.

Érdekes élményben volt részem néhány hete, az előttem haladó autó hirtelen megállt, és vészfékeztünk. Hogy miért a többesszám? Nos, az autó, amit vezetek, rendelkezik vészfék asszisztenssel, és bár a mai napig nem tudom pontosan, hogy melyikünknek köszönhető, hogy elkerültük a balesetet, valamiért úgy érzem, az autó volt a gyorsabb.

Hogy mindez miért érdekes? Azért, mert pontosan mutatja, hogy a következő néhány évben milyen kérdéseket kell majd megválaszolnia a társadalomnak és a biztosítási szakmának, és ami miatt azt állítom, hogy sokan megélhetjük, hogy elfelejthessük a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (röviden: kgfb).

Örvendetesen emelkednek a magyar bérek, a magyar bruttó átlagbér lassan eléri a német és a francia bruttó minimálbér 65 százalékát. Utoljára 2007-ben volt a magyar átlagbér a francia minimálbér értékének 60 százaléka felett (akkor még nem volt hivatalos német minimálbér, de amióta van, 2015-től, lényegében a franciával azonos).

Azonban a német átlagbérhez az idei masszív béremelkedéssel sem tudunk közeledni. A magyar átlagbér stabilan a német negyede-ötöde. Egész Közép-Európára igazak a fenti számok – vajon mi indokolja a régiós munkavállalók drasztikus alulfizetettségét?

Röviden a válasz: nem, sőt paradox módon még kicsit könnyebb is lenne. Jelen cikkben az euróbevezetés egy nem-gazdasági szempontját járjuk körbe. Úgy tűnik, mintha az európártiak egy része azért támogatná a közös pénz bevezetését, mert kimondatlanul is ettől reméli, hogy Magyarország európai integrációja erősebbé, egyenesen visszafordíthatatlanná válik.

Függetlenül attól, hogy hazánknak az EU-tól való eltávolodását mennyire tartjuk reális veszélynek, egy dolog biztos: egy „huxittól” való félelem miatt teljesen felesleges bevezetni az eurót. A brexit és a 2011-12 fordulóján nálunk történt hazai mini-árfolyampánik tapasztalatai éppen azt mutatják: nehezebb lenne az EU-ból forintot használva kilépni, mivel a saját deviza egy irracionális kilépési kísérletnél óriási sérülékenységi forrás lenne.

Hamar eljöhet az a pillanat, amikor hagyományos autónkat már nem lesz érdemes beindítani, mert a kedvenc szolgáltatónk feleannyiért elvisz minket úticélunkhoz, háztól házig. Ha a technikai, szabályozási és bizalmi problémák elhárulnak, akkor onnantól az átmenet gyors lesz. Persze nem lehet tudni, hogy ez mikor történik meg.

A Mol soha véget nem érő története az INA-val újabb fordulóponthoz érkezett a múlt héten. Egyrészt az orosz Roszneft bejelentkezett a cégért, másrészt a Mol a svájci szövetségi bíróság előtt végleg megnyerte a 2014 év elején indított eljárást, ami kimondta, hogy a Mol nem korrupcióval szerezte meg az INA-t és az eredeti, 2009-es megállapodást továbbra is érvényes.

Ez utat nyit egy jelentős kártérítésnek a Mol előtt. Egyre nagyobb a nyomás a horvát kormányon, hogy lépjen az INA ügyében, csakhogy a helyi politika és az Agrokor-csőd megköti a horvát fél kezét.

Az nem újdonság, hogy egy viszonylag szűk informális klikk tartja kézben a kiüresített kormányzati intézményrendszer csúcsát. Nem ritka, hogy még miniszteri pozícióban lévő szereplők sem dönthetnek vagy nyilatkozhatnak maguktól, miközben rendszeren kívüli „tanácsadók” és családtagok közvetlen befolyással bírnak egyes hivatali döntésekre.

Ez a fajta hálózatos vagy klánkormányzás azonban az intézményrendszer legalsó szintjeit is átszövi. A politikai hatalom ugyanis pártatlan formális intézmények helyett egyre inkább informális patrónus-kliens struktúrákon keresztül kapcsolódik egyes társadalmi csoportokhoz.

Az informális és formális intézmények közötti átjárás vagy átkapcsolás oda-vissza olajozottan működik a politikai elit aktuális érdekei alapján. Többször láttuk már például, hogy a fizikai erőszak állami monopóliumát „kiszervezik” a hivatalos intézményeken kívül eső, és emiatt felelősségi és elszámoltathatósági szempontból problémás csoportokhoz, kigyúrt verőemberekhez.

Beszédes az a videó, amin Liget őrzőinek főnöke  úgy beszél a rendőrökkel , mintha azok az ő alárendelt alkalmazottai lennének. Az utca ilyen jellegű informális kontrollja, a társadalmi rendszer legalsó szintjein hivatott a rendet biztosítani.