A gazdaságtörténet kutatása a legnagyobb hatású történelmi eseményeket is új megvilágításba helyezheti. Ezt bizonyítja C. Tóth Norbert tanulmánya, amely a Magyar Királyság 1522. évi költségvetésének rekonstruálásával bizonyítja: a mohácsi vereséget nem a gyenge kezű Jagelló királyok vagy a széthúzó magyar elit, hanem az Oszmán Birodalom hatalmas túlereje okozta.
1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában a Tomori Pál vezette magyar sereg teljes vereséget szenvedett az oszmán erőktől. II. Lajos király mellett a magyar főurak nagy része odaveszett, a törökök akadálytalanul folytathatták az utukat Buda irányába. Az ország központját 1541-ben foglalták el, az ország három részre szakadt, a háborús állapotok 150 évig állandósultak.
Nehéz mostanság politikamentesen írni a hazai energetikai szektor jövőjéről. Pedig a szektor nagyon érdekes és számos változáson fog keresztülmenni a jövőben.
Ami a magyarországi helyzetet illeti, az atomenergia választása nem feltétlenül lenne rossz döntés, ha tényleg sikerülne a projektet a tervezett költségkereten belül megoldani. Nyilván a fenti mondatban a „ha” szónak komoly jelentősége van.
Itt érdemes azt megjegyezni, hogy ma már tanulmányok százai bizonyítják, hogy az óriás állami projektek esetén, mint az atomerőmű építés vagy az olimpia, a kezdeti költségek mindig a sokszorosára emelkednek.
Sokan felszisszennek a cím miatt: de hiszen a magyar barack finom, szemben a vacak olasszal! Ez alól az érvelés alól gyorsan szeretném kirántani a szőnyeget, mielőtt többen felháborodottan abbahagynák az olvasást. Ha finom magyar és vízízű olasz barackot hasonlítunk össze, akkor nem a magyar és az olasz barack között megy a verseny. Hanem a finom és a nem finom barack közt, bárhol is termett. A cikkem mondanivalója pedig éppen ez lenne:
Az elmúlt hónapokban a 'Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén' feliratú plakátok “tartották lázban” az országot. Valószínűleg az átlag magyarnak fogalma sincs, ki (valójában) Soros György, mint ahogy az élete folyamán “migránssal” sem találkozik, legyen az illető illegális vagy legális. Így azt sem tudjuk, miért kell ezen “súlyos” veszélyekkel riogatni a magyar embereket.
Nos, ebben a kérdésben nem is a mi tisztünk állást foglalni, ezért az alábbi írás is inkább azzal foglalkozik, hogy a végén miért mégis Soros és a hozzá hasonló befektetők, azon belül is a Soros által is művelt makro hedge fund műfaj képviselői nevetnek és miért a magyar, vagy éppen brit, maláj és más országok átlagemberei lesznek kormányaik vagy saját rossz döntéseik miatt (időnként) szomorúak.
A társadalom elöregedése napjaink egyik legaggasztóbb kérdése. Mi lesz a nyugdíjjal? Mi lesz a nyugdíjasokkal? Egyelőre a fiókomba zárhatnám ezt a kérdést, hiszen még fiatal vagyok. De mégsem tehetem? Számolok: az a fiatal vagyok, akire kétszer annyi nyugdíjas fog jutni, mint arra a nyugdíjasra, aki aktív keresőként nem tudott eleget félretenni, úgy, hogy neki még kevesebb nyugdíjast kellett eltartania.
Emellett nekem kellene megállítani az elöregedési folyamatot azzal, hogy kétszer annyi gyereket vállalok, mint a korábbi nemzedékek. A gyereknevelés pedig nem olcsó mulatság. Ez eddig elég kilátástalannak tűnik. Ezeket a tényeket alapul véve nekem még inkább szükségem lesz majd a „nyugdíjra”, mert megtakarítani még nehezebb lesz a nyugdíjas éveimre. Van kiút ebből a lefelé tartó spirálból?
Meglepte a piacot, hogy az év első felében a nagy olajcégek (Shell, Exxon, Chevron, Total, Statoil) újra jelentősebb profitot tudtak felmutatni a továbbra is 50 körüli olajárak mellett. Az eredményesség mögött az OPEC-megállapodás miatti átmeneti olajár visszapattanáson kívül talán még fontosabb szerepet játszott az elmúlt évek költséghatékonyság-növekedése. Az elemzők körében egyetértés mutatkozik abban, hogy a hatékonyságnövelésre a tartósan alacsony olajár-környezet kényszerítette rá a cégeket.
Az alábbiakban látni fogjuk, hogy az olajárak historikusan egyáltalán nem alacsonyak. Az más kérdés, hogy a 2014 előtti, pár év 90 dolláros olajár mennyire kényelmesítette el az olajtermelőket, és hogy ezért igenis érezhetik alacsonynak az olajárakat mind az olajcégek, mind pedig az olajtermelő gazdaságok. A csökkenő olajbevétel a Perzsa-öbölben okozza a legnagyobb feszültséget a még magas olajár-környezetben elszabadult fiskális kiadások miatt. Míg a piaci alapon működő cégek meglepően hamar észbe kaptak, és racionalizálásba kezdtek, az olajtermelő országokban a szociális feszültségek miatt nem egyszerű megszorítani, és újra fegyelmezett fiskális pályára állni.
„Évekig hülyére vettek bennünket” - ezzel a címmel jelent meg az Auto Bild augusztus eleji száma, ami jól mutatja a német szakújságírók lesújtó véleményét a hazai autógyártás szinte egészéről. Korábban példa nélküli volt, hogy a konvencionális, időnként talán részrehajló német autóipari sajtó ilyen mértékben ostorozza a hazai gyártók három legnagyobbját.
A nemfizető hitelek állománya a 2008-as válságot követően Európa-szerte megugrott. A magánszektor és a vállalati szféra hitelei közül a 2007-es 2 százalékról 2013-ra csaknem 8 százalékig emelkedett a nemfizetők aránya, és európai szinten még mindig a nagyon magasnak mondható 5 százalék fölött van.
A KPMG erről szóló elemzése szerint 2016 közepén Görögországban és Cipruson volt a legdrámaibb a helyzet: mindkét országban 40 százalék feletti nemfizető aránnyal, őket követte egy másik országcsoport, ahol 18–22 százalékról számolt be a helyi jegybank. Ebbe a csoportba tartozott a 18 százalékos Magyarország mellett Szlovénia, Portugália, Írország, Bulgária és Olaszország is. (Magyarországon a ráta 2016 végére a teljes hitelállomány 7 százalékra csökkent.)
Nem tartozott viszont már ide az a Spanyolország, ahol a válságot követően az egyik legmagasabb volt a nemfizető hitelek aránya, és a magas érték ellenére nagyon komoly előrelépést tett az ügyben Írország is.
Pénteken újra tumultus volt az iskolák körüli utakon, több százezer család időbeosztása felett vette át a hatalmat az iskolacsengő. Reggel tanévnyitó: zászló be, himnusz, versek, igazgatói beszéd, kórus, szózat, zászló ki. Szépen sütött a nap, vidámak voltak a kipihent diákarcok, aztán megkezdődött a tanítás. A mondatok, hangulatok, színek az élet szokásos rendje szerint működtek. Egy dolog lepett meg: az igazgató boldog tanévet kívánt.
Ez így szokott lenni? Én úgy emlékeztem, az igazgatók „sikeres”, „dolgos és eredményes”, „tartalmas de azért vidám” tanévet szoktak kívánni. A tanévtől teljesítményt, erőfeszítést szokás várni, nem valami jóleső érzést.
Lassan nyolc éve töretlenül emelkedik a vendégéjszakák száma Magyarországon. A 2009-es mélyponthoz képest 2016-ig közel 9 millióval nőtt a vendégéjszakák száma, ez nagyjából fele-fele arányban oszlik meg bel- és külföldi turisták között. Tavaly rekordnak számító 27,6 millió feletti vendégéjszakát regisztrált a KSH. idén az első félévben – azaz a vizes vb és a rekord nézőszámot produkáló Forma1-es futam előtt – pedig 10 százalék feletti növekedést mértek az előző év hasonló időszakához képest. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) adatai szerint az első fél évben Budapesten 71, a Balatonnál pedig 47,7 százalékos volt a szobakihasználtság.
Kiváló cikksorozatot írt Brückner Gergely a hazai oligarchisztikus kapitalizmus kiépüléséről, de úgy érzem nem volt benne eléggé hangsúlyos a bankrendszer-gazdaság összefüggésének kibontása, nevezetesen az, hogy az ilyen rendszerekben - és az elmúlt évtizedekben jó néhány nemzetközi példát láttunk ezekre - a nyereséget az oligarchák aratják le, míg a veszteségeket a bankrendszerek összeomlásakor az adófizetők állják.
A Li-ion technológia lényege, hogy a töltés tárolásáról lítium-ionok gondoskodnak, amelyek töltéskor a negatív, szén alapú elektródához, kisütéskor pedig a pozitív fém-oxid elektródához vándorolnak.
Mi most a lítium és a tipikus katódfémek termelőit nézzük meg. Alábbiakban azt vizsgáljuk, mely országok profitálhatnak legjobban az elektromos autók felfutásából és lehet-e kínálati szűk keresztmetszet ezeknek a kulcsfémeknek a piacain a közeljövőben.
A BMW és a Daimler Nokia-pillanata következhet be, harsogta a napokban az angol üzleti napilap, a Financial Times arra hivatkozva, hogy a Tesla 3-as modellje a napokban jelent még és az USA-ban 35 ezer dollártól induló személygépkocsira közel félmillió előrendelés érkezett. Egyelőre még nem látszik az elektromos autózás gyors áttörése, de a háttérben rengeteg erőfeszítés történik azért, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen.
A lítiumkristály-akkumulátor megjelenése ráadásul orvosolni tudja a mostani technológiák fő hátrányait: könnyebb lesz, gyorsan tölthető, nem gyúlékony, és dinamikusan tudja leadni a belé táplált energiát.
Az elektromos autók lényegesen egyszerűbbek, az összeszerelés kisebb hozzáadott értéket jelent. A legértékesebb alkatrészét, az akkumulátort viszont valószínűtlen, hogy nálunk fogják gyártani.
Az alábbiakban bemutatjuk pár saját számítású szimuláció eredményét, ami különböző eladási arányok mellett mutatja meg az elektromos járművek teljes járműállományon belüli arányának alakulását.
Még a legzöldebb szcenárióban is, amely szerint 2030-ban már kizárólag elektromos (beleértve a hibrideket is) autókat adnának el az egész világon, az elektromos autók aránya alig haladná meg a teljes állomány negyedét szűk másfél évtized múlva.
Kevés hír rázza úgy meg a piacokat, mint az Amazon minapi bejelentése, amely szerint 13 milliárd dollárért megvásárolja a Whole Foods nevű amerikai élelmiszer láncot, és 2017 őszétől saját márkás off-line könyesbolt hálózatot is indít Amazon Books néven.
A piacon közepes méretűnek tekinthető lánc tulajdonosváltása több százalékpontos zuhanásba küldte az amerikai élelmiszerpiac olyan gigászait, mint a WallMart, vagy a Target, és néhány órára a világ leggazdagabb emberévé tette Jeff Bezost, az Amazon alapítóját, elnökét, és 17 százalékos tulajdonosát.
A cég annak ellenére szárnyal, hogy árbevétele ugyan dinamikusan nőtt, de eredménye és profittermelő képessége jelentősen (a legutóbbi negyedévben például 77 százalékkal) csökkent az elmúlt évekhez képest.
Na de mi a helyzet velünk? Mi indokolja, hogy Magyarországon új atomerőművi blokkok épüljenek? Megtérülhet-e Paks II.? Létezik-e gazdaságosabb alternatíva hazánk energiabiztonságának megteremtésére? Véleményem szerint esetünkben ez sokkal inkább gazdasági, mint klímavédelmi kérdés. Fontos a klímavédelem, de ismerve Magyarország makrogazdasági helyzetét, indokoltabb gazdasági szempontok alapján választani a lehetőségek közül.
Valahol a Csendes-óceán közepén található egy apró trópusi szigetcsoport, a Yap-szigetek. Ősidők óta egy bennszülött törzs lakja, és ez a távoli közösség szolgál számunkra egy pénztörténeti érdekességgel: évszázadokon keresztül mészkőből faragott pénzt használtak, kőpénzben fizettek egymásnak.
Pénzt általában ritka és nehezen hozzáférhető anyagból készítenek, mint például az arany. Hogyan lehetséges, hogy a bennszülöttek mészkőből csinálták? Úgy, hogy a Yap-szigeteken a mészkő olyannyira ritka, hogy nincs is egyáltalán, és olyannyira nehezen hozzáférhető, hogy a bennszülötteknek több száz kilométert kellett lapátolniuk kezdetleges kenuikkal a szomszédos szigetcsoportig, hogy szert tegyenek rá. Ezek hosszú és kockázatos expedíciók voltak, gyakran követeltek emberéletet. Mivel a vasat nem ismerték, a mészkődarab fánk alakúvá faragása is sziszifuszi munka volt, amit egyebek között kagylóhéjakkal végeztek.
A San Franciscó-i ködös, nyirkos időben legtöbbször gyalog járok dolgozni. A Prezitől hazáig először a SoMa negyeden kell átmenni: itt vannak a világszerte ismert sikeres techcégek irodái, a Linkedintől a Twitteren át egészen a Google-ig. Ezután jön a pénzügyi központ, amit egyszer csak felvált a kínai negyed, ahol még ma is látni idős kínai asszonyokat, amint hatalmas lavórokba pakolják a frissen mosott ágyneműket. Róluk gyakran eszembe jut a nagymamám, akinek kézzel kellett mosnia a nagyapámra, édesanyámra és az öccsére is. Neki a használt pelenkák tisztítása vagy egy lepacsált terítő egész napos munkát adott. Először is fel kellett forralnia a vizet, aztán feltölteni a kádat, szappanosítani a vizet, végül pedig sikálni a ruhákat és teregetni.
Pay to win. Azaz „fizetni a győzelemért”. Bár eredete az online játékok területe, de a labdarúgással kapcsolatban is sokat hallom emlegetni – kis csapatok szurkolóinak közkedvelt kifejezése ez. Általában a legnagyobb értékű klubok számára (Real Madrid, Bayern stb.) tartják fenn ezt a pejoratív titulust, valahogy szemet hunyva afölött, hogy az ő keményen dolgozó kis csapatuknak, például a Hoffenheimnek is egy szerénynek nem mondható, 41 milliárd forintos játékoskerete van. Úgyhogy az a gyanúm, valójában inkább a játékminőség-különbséggel és nem annyira a fizetéssel van a bajuk. Úgy is mondhatjuk:
csak a többinek híg a leve.
A bürokráciastop, a bürokrácia lebontása, a szabályozási/adminisztratív terhek csökkentése, a hatósági eljárások egyszerűsítése és hasonló kifejezések ismerősen csengenek sokunknak. Lassan több mint egy évtizede halljuk ezeket mint fontos hazai kormányzati célkitűzéseket és/vagy mint nemzetközi szervezetek kiemelt fontosságú ajánlásait. A hazai közbeszédben és a politikai napirendben is vissza-visszatér ez a téma.
Kormányzati intézkedések és programok születnek (majd halnak el), kormányzati döntéshozók nyilatkoznak a vállalkozásokat érintő adminisztratív terhek jelentős csökkentésének szándékáról (majd ennek teljesüléséről), miközben a piaci véleménykutatások és nemzetközi felmérések eredményei szerint az állami gépezettel kapcsolatba kerülő, a jogszabályi előírásoknak megfelelni kívánó vállalkozók, könyvelők és más piaci érintettek nem érzik, hogy érdemben kevesebb időt töltenének hivatali ügyintézéssel, jelentések összeállításával, hivatalos adatközléssel és más, jogszabályi szinten előírt adminisztratív kötelezettségek teljesítésével.
Az elmúlt egy évtized erőfeszítései ide vagy oda, a közvélekedéssel egybecsengően abban minden nemzetközi és hazai elemzés egyetért, hogy
Ebben az írásban először is tisztázom, mit értünk az üzleti vállalkozásokat érintő adminisztratív teher alatt, mik ezek a terhek, és valóban nagyok-e hazánkban. Egy kis kitérőben összegzem, milyen pozitív gazdasági és társadalmi hatásokkal jár e terhek csökkentése (azaz mi az elmaradt haszna annak, ha az adminisztratív terhek nem enyhülnek idővel). Végül sorba veszem azokat a kihívásokat, amelyekkel bármely ország kormányzata és üzleti szektora szembesül, ha arra szánja el magát, hogy ésszerűsítse és gyorsítsa az állami hatóságok és vállalkozások közötti adat- és információcserét, illetve azt tűzi ki célul, hogy érdemben csökkentse az üzleti vállalkozásokat érintő adminisztratív terheket.
A társadalom értékszerkezetének kutatása/leírása, annak összes definíciós, mérési és interpretációs nehézségével együtt, tulajdonképpen egyszerűbb feladat, mint az, hogy praktikus tanácsokat fogalmazzunk meg az értékszerkezet esetleges megváltoztatására. Utóbbihoz többen hozzáfogtak már, és vagy csúfos kudarcot vallottak, vagy kísérleteik védhetetlen, az embereket megnyomorító rezsimeket eredményeztek.
Az értékvizsgálatoknak és interpretációiknak azonban a magyar társadalomra vonatkozóan is vannak előzményei és azoknak vannak tanulságai. Jobban tesszük talán, ha előbb összerakjuk az ezek által feltérképezett tényeket vagy tényeknek látszó interpretációkat, aztán meglátjuk, mire juthatunk a segítségükkel. A továbbiakban ezt teszem.
Egy politikai krízis kellős közepén megtartott előrehozott választás másnapján egy illedelmes, semmitmondó kommentárt úgy célszerű kezdeni, hogy például: “a tegnapi választás tétje az volt, hogy…”, és ezután kell következnie egy jókora igazságnak – velő és tömörség minden előtt.
Nem megoldhatatlan a feladat, de a tegnapi brit parlamenti választás ilyetén kommentálása azért alighanem feladja a leckét legrutinosabb tartalomgyártó szakiparosnak is. Ennyire érdemi tét nélküli, unalmas, céltalan előrehozott választást tényleg csak olyan országban lehet tartani, ahol évszázadok óta tökéletesítik a parlamentarizmus demokratikus fundamentumait.
Erre kár is lenne szót vesztegetni, ráadásul az előrehozott választás önmagában is egy szép brit hagyomány, amely láthatóan sokkal erősebb, mint az ennek véget vetni hivatott, 2015-től hatályos törvény, a Fixed-term Parliaments Act.
Ha a gazdasági mutatókat nézzük, akkor a tavalyi év után az Európai Unió gazdasági növekedése vélhetően idén is leelőzi az Egyesült Államokét. A 2 százalékot megközelítő növekedés egyébként sem rossz egy ennyire fejlett régiótól, ehhez a teljesítményhez pedig az unió egészét tekintve folyamatosan csökkenő munkanélküliség társul. Szóval a gazdasági mutatók kifejezetten jók és a növekedés gyorsulásának jelei láthatóak számos egyéb mutatóban is.
A Hegymenet című kötet célja, hogy a Magyarország előtt álló főbb kihívásokat elemezze. A közügyek iránt érdeklődők számára szinte az összes fejezet esetében magától értetődő legalább az, hogy az adott téma miért fontos. Nemcsak az oktatás vagy az egészségügy, de az adminisztratív terhek csökkentésének kérdése vagy az állam szerepének újragondolása is olyan terület, amelyhez a legtöbben tudnak valahogyan viszonyulni. A fejezetek kétharmada közvetlenül kapcsolódik a költségvetési rendszer kérdéseihez. Ennek ellenére általános tapasztalat, hogy még
Egy távlatos és reális népesedéspolitika kialakításához elengedhetetlen a népesedési helyzet tárgyszerű értékelése, a célok megfogalmazása, a lehetséges eszközök számbavétele és az egyes eszközök várható hatásainak és „mellékhatásainak” áttekintése. A következőkben röviden számba vesszük a fentiekhez kapcsolódó ismereteinket, hiteket, tévhiteket és evidenciákat.
Magyarországon 31 olyan járás van, ahol többen laktak 2011-ben, mint 2001-ben, miközben 25 járásban a népesség több mint 10 százalékkal csökkent. A lakosságszám növekedése egyértelműen a főváros vonzáskörzetében jellemző, a nagyfokú népességfogyással jellemezhető térségek pedig az ország félreeső részein szétszórtan találhatók.
Az egy főre jutó reál GDP 2014-ben 4,00 százalékkal növekedett Magyarországon, a KSH adatai szerint a 2015-ös évi növekedés 3,1 százalék. Magas ez az érték? Alacsony? Mégis, hogyan határozzuk meg, hogy egy adott évi gazdasági növekedés milyen mértékben utalhat a gazdaság prosperitására?
Nyilván a válasz attól függ, hogy mihez képest nézzük. Végül is, a növekedési ütem nagyságának a megítélése alapvetően a viszonyítási alap megválasztásának a kérdése.
Szakértők szerint a köz- és magánszférában egyaránt fontos lenne az előrelépés az átláthatóság terén, ami által a vállalatok jelentős gazdasági növekedésre is szert tehetnének. Ennek ellenére hazai- és világviszonylatban sem túl gyakoriak az ilyen irányú lépések. Az EY korábbi, GKI-val közösen elkészített 2016-os felmérése szerint a hazai vállalatok 60 százaléka nem fordít figyelmet a korrupciós kockázatok és cégen belüli visszaélések feltárására.
Ehhez természetesen az is hozzájárul, hogy a törvényi-jogi háttér is csak az elmúlt évtizedben öltött határozott formát. Nemzetközi viszonylatban mintegy negyven éves múltra tekint vissza a vállalati visszaélések bejelentését, azaz a whistleblowingot érintő törvényhozás.
Rovataink a Facebookon