Magyarországon minden harmadik dolgozó ember nap mint nap elhagyja települését, hogy eljusson a munkahelyére, majd a munka végeztével hazatérjen. Az átlagos ingázó napi 56 percet tölt utazással. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogyan formál különböző világokat az ingázás jelensége. Az ingázás adatai alapján ábrázoljuk a lüktető, az ingázó és a kimaradó Magyarországot.

• Az autóipar jelentős átalakuláson megy keresztül az e-mobilitás térhódítása révén.
• Ez kiemelten érinti a visegrádi négyeket, mert gazdaságuk nagymértékben függ a gépjárműgyártás teljesítményétől.
• Az utóbbi időben az iparági irányokat alapjaiban meghatározó szereplő, a Tesla európai terjeszkedése tartja izgalomban a kontinenst.
• Átgondolt elektromobilitási iparfejlesztési stratégia nélkül Magyarország könnyen lemaradhat a régiós országokkal szemben a gyárért folytatott versenyben.

Kínaiak veszik az AC Milant. A Milant, aminek Berlusconi által fémjelzett időszaka 30 évvel ezelőtt a Gullit–Rijkaard–Van Basten-trióval kezdődött és most a kínai Sino-Europe Sports-nak való eladással fejeződik be. Illetve fejeződne be, ha a titokzatos vásárlókról nem az lenne a legmarkánsabb információnk, hogy fizetni azt nem tudnak.

És nem azért, mert ne lenne a márciusban esedékes részletre elegendő 100 millió eurójuk. Vélhetően van. Csak nem euróban, hanem jüanban. Amit mostanában a tőkemenekülés és jüangyengülés ellen küzdő kínai kormány nem nagyon akar kiengedni az országból. Így jelenleg az ügylet bürokratikus akadályok miatt úgy áll, hogy Berlusconi a 200 millió eurós „előleggel” a zsebében akár fel is állhatna a tárgyalóasztaltól másik vevőt keresni.

Hogy kinek mennyi nyugdíj számít vállalhatónak vagy elégségesnek, magánügy. A legtöbbet hallott szakértői vélemény szerint az állami nyugdíj mellett minimum 20-40 millió forintnyi megtakarításra lehet szükségünk ahhoz, hogy a nyugdíjba vonulást követően is a korábbi életszínvonalunknak megfelelő szinten tudjunk élni.

A szakemberek szerint ehhez elengedhetetlen, hogy havonta minimum 15-20 000 forintot, hozzávetőlegesen a nettó átlagfizetés 10-15 százalékát tegyünk félre éves 4-5 százalékos nominális hozamot feltételezve. Bármennyire is képtelenül hangzik, de bizonyos szempontból még ez az összeg is kevés.

Talán az idei év legfontosabb kérdései közé tartozik, hogy Donald Trump elnökként milyen mértékben fogja beváltani sokszor ellentmondásos kampánybeli ígéreteit. Az elnökjelölt sokszor sok mindent mondott, így nehezen lehet felvázolni egy koherens képet. Ugyanakkor egy dolog következetesen visszatér, ez pedig nem más, mint a protekcionizmus. Más szóval az elnök számára fontos, hogy az Egyesült Államokban hazai és ne külföldi termékeket vásároljanak, így szeretne az elnök munkahelyeket visszavinni az USA-ba.

Az, hogy ennek a jelen állapotban mennyi értelme van, nem boncolgatnám részletesen. A tények egyszerűen azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság ma közel van a teljes foglalkoztatottság állapotához, a munkanélküliségi ráta csak 4,7 százalék. Magyarul haza lehet vinni a munkahelyeket csak épp munkás nem lesz. Különösen úgy, hogy számos külföldi országból érkező munkás is vélhetően ki lesz tiltva vagy meg lesz nehezítve a munkavállalásuk.

Hová tűnt a reálbér-emelkedés?

Két infláció-számítással kapcsolatos technikai információval indítanék. És egy ígérettel, hogy a folytatás sokkal érdekesebb lesz.

Az egyik, hogy a lakásárak 2012-től egyáltalán nem szerepelnek az infláció számításához használt fogyasztói kosárban, sőt, még a lakbér is csak 1 százalékos súllyal van benne.

A másik, hogy az inflációs mutatókat számoló KSH 2002 óta az általános fogyasztóiár-index (ennek emelkedése az infláció) változása mellett közzéteszi az úgynevezett nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztóiár-indexet is. Ebből kikerülnek például a gyerekneveléssel kapcsolatos termékek, míg nagyobb súlyt kapnak a gyógyszerek, élelmiszerek vagy a rezsiköltségek. Érthető e mutató léte, hiszen egy politikai szempontból fontos csoportról van szó, nem lenne jó a nagy átlag torzítása miatt nem pontosan látni, hogyan megy soruk.

Ínséges időket él Budapest gazdasága a szmogriadó idején. Ahogy a kályhákban jobb esetben faanyagot, rosszabb esetben kártékony hulladékokat, úgy égetjük a társadalom közlekedésből származó hasznait is az autóhasználat félresikerült szabályozása miatt. Túl sok hasznos utazás hiúsul meg, miközben rengeteg felesleges utazás épphogy pozitív ösztönzést kap.

„KARESZ HÜJE / GYÖNGYI HÜJE / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.”

(Weöres Sándor: Kisfiúk témáira)

„…most, miután már ismerem a jövőt, soha nem cselekednék ellene, és ebbe beletartozik az is, hogy nem árulom el másoknak, amit tudok.”

(Ted Chiang: Életed története)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2016 karácsonya előtt közzétett Inflációs jelentésében unortodox ajándékkal lepte meg a borúlátásra hajló publikumot. 2,1-ről 2,4 százalékra emelte a magyar gazdaság 2016 első háromnegyed évi növekedési ütemét, mégpedig úgy, hogy negyedévek szerint rendre 0,5, 0,1 és 0,5 százalékponttal korrigálta felfelé a KSH hivatalos adatait. Bár az MNB törvényi felhatalmazása sokféle tevékenységet fog át – a monetáris politikán és a pénzügyi felügyeleten kívül pénzügyi statisztikák összeállítására is kiterjed –, eddig úgy tudtuk, hogy a GDP-statisztika a KSH kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Az MNB tavaly decemberben egy szokatlan manőverrel vélte alátámasztani a 2016-ra vonatkozó, az év elején, ismeretlen okokból kőbe vésett 2,8 százalékos GDP-növekedési prognózisát: felülbírálta (saját, úgymond „ténybecsléseire” cserélte) a már megjelent hivatalos statisztikai adatokat. Ezzel egyszerre sikerült magát nevetségessé tennie, a hivatalos adatok iránt bizalmatlanságot keltenie, és a KSH kompetenciáját kétségbe vonnia.

Írásomban amellett érvelek, hogy a jegybank ezzel rossz precedenst teremtett, amely alkalmas arra, hogy zavart keltsen az adatokkal kapcsolatban, anélkül azonban, hogy az akcióból érdemi előnyei származnának, miközben számolnia kell (kellett volna) annak számos hátrányával.

Először az MNB különös manőverét próbálom értelmezni, majd annak a jegybank reputációjára gyakorolt hátrányos következményeivel foglalkozom. Ezt követően tekintem át a 2016. évi hivatalos adatok MNB által történt felülbírálatának egyes részleteit, továbbá a Bank of England gyakorlatát, végül pedig arra hívom fel a figyelmet, hogy nehéz lesz eligazodni abban az MNB által kezdeményezett unortodox statisztikai rendszerben, amelyben minden elemző – saját narratíváját, illetve előrejelzését alátámasztandó – önállóan lát majd neki a hivatalos adatok átalakításának.

A technológiai cégek évről-évre a las vegas-i CES konferencián mutatják be a friss fejlesztéseiket, a rendezvény kétségkívül az iparág egyik legfontosabb seregszemléje. Idén az egyik fő előadó az Under Armour vezérigazgatója, Kevin Plank volt. De hogyan került egy feltörekvő sportszergyártó első embere a technológiai rendezvény húzónevei közé? A példa jól mutatja, hogy miként mosódik el a határ a különböző szektorok között, kiváltképpen akkor, amikor a téma az innováció.

A BCG minden évben listázza a világ 50 leginnovatívabb cégét. Ennek keretében egyben azt is megvizsgáljuk, hogy milyen trendek mozgatják a vállalati fejlesztéseket: hogyan ruháznak be a cégek az új technológiákba, és mekkora hangsúlyt fektetnek a jövőbeli versenyképességre.

Kis túlzással, utoljára 1946-ban kísérte az utóbbi napokban tapasztalthoz hasonló figyelem az MNB aranytartalékát, amikor az hazakerült Magyarországra. Ez azért is meglepő, mert az arany immár több mint négy évtizede nem tölt be monetáris szerepet, a jegybanki mérlegekben csak befektetési eszközként jelenik meg.

Az MNB aranyportfóliója az 1980-as évek végén, illetve az 1990-es elején csökkent a jelenlegi 3 tonnás szintre, ez az aranytartalék a használt befektetési formától függetlenül most is az MNB rendelkezésére áll. A makrogazdasági sérülékenység megítélése szempontjából ugyanakkor nem az aranynak, hanem elsősorban a likvid, biztonságos, devizaköveteléseket is magába foglaló nemzetközi tartalékállománynak van jelentősége, ami Magyarország esetében érdemben meghaladja a nemzetközi intézmények és a befektetők által elvárt szintet.

Bár még mindig kevés konkrétumot ismerünk Donald Trump gazdaságpolitikai elképzeléseiből, a piacok viszonylag határozott képet kezdenek formálni róla. Röviden: határozott költségvetési élénkítés, valamint a piaci játékszabályok lazítása következik, ami a korábban vártnál gyorsabb növekedést és inflációt eredményez.

Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Mindezt valamelyest beárnyékolhatják az esetleges külkereskedelmi korlátozások, de ezeknek egyelőre a befektetők nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget. Ralizó részvénypiacok, magasabb dollárhozamok és erősebb dollár – ezt láttuk az elnökválasztás óta eltelt hetekben.

Egyre több helyen és egyre több mindenért tudunk online fizetni. Ennek köszönhetően az internetes vásárlás beférkőzött mindennapjainkba. Vásárolhatunk bármit, bármikor és bárhol, azonban ez óriási veszélyekkel is járhat, ha nem figyelünk oda néhány alapvető dologra. Márpedig a karácsonyi hajtásban különösen hajlamosak vagyunk arra, hogy figyelmetlenek legyünk. Érdemes szem előtt tartani az alábbiakat:

Ki ne hallott volna arról, hogy az autóipar milyen kiemelt szerepet játszott hazánk 2010 óta látott gazdasági növekedésében úgy, hogy közben számtalan új munkahelyet is teremtett? Most mégis sokan azt kérdezik, hogy ez az áldásos hatás vajon tényleg olyan áldásos-e. Mi lesz velünk akkor, ha a német gyártók majd nem nálunk akarnak autókat összeszerelni? Az autóiparban megjelenő hozzáadott érték vagy annak a jövőbeni fenntarthatósága is vitatott kérdés, egy viszont biztos: az ágazat helyzetelemzéséből levonható következtetések túlmutatnak a növekedési statisztikák értelmezésén. Mert a magyar gazdaság Európában és a világban betöltött jelenlegi szerepéről és lehetőségeiről adnak lenyomatot.

• Hiába figyelmeztetnek a szakemberek, a felhasználók egyszerűen gyűlölik a jelszavakat, főleg a biztonságosakat.
• A szolgáltatók sem érzik át az adatvédelem súlyát, nem is költenek rá eleget, elavult titkosításokat használnak. 
• Sem a felhasználó, sem a szolgáltató nem érzékeli elég nagynak az adatszivárgásból eredő károkat ahhoz, hogy többet költsön rá. 
• A jelszó azonban hamarosan az életünkbe kerülhet, a szolgáltatókkal szemben pedig óriási kártérítési igénnyel jelentkezhetnek a károsultak. 
• És akkor jönnek majd a biztosítók. Illetve dehogy, már ott állnak a rajtvonalon. 

Hiába tanácsolja minden IT-szakértő, hogy használjunk biztonságos jelszavakat, minden regisztrációnál más jelszót adjunk meg, és hiába adnak általuk egyszerűnek mondott algoritmusokat a szerintük biztonságos jelszavak generálásához, a felhasználók nem tanulnak a káreseményekből.

Fotó: Richard Newstead / Getty Images Hungary

Az amerikai NIST (National Institute of Standards and Technology) kutatásai szerint az emberek egyszerűen lebecsülik a rájuk leselkedő kockázatokat ("Miért pont rám lennének kíváncsiak a hackerek?”), és túlzottnak érzik a biztonsági elvárásokat („Nem lehet 28 jelszót megjegyezni”). Ezt a jelenséget nevezik a kutatók „adatvédelmi fásultságnak”.

Manapság nagyon könnyű olyan cikkbe botlani a világban, ami a fiskális stimulust várja/élteti/ünnepli. Tudok olyat is, ami a jelenséget (a várható amerikai fiskális stimulust) „prezident” Trump „pozitív hozadékának” tekinti. Jegybankok egyenesen csak akkor hajlandók lemondani a pusztító, hozammegsemmisítő politikájukról, ha a kormányok kezébe tehetik át a stafétát. A piacok is már kifejezetten árazzák, elnézve a kilövő hozamokat, szóval a fejlett világ fiskális lázban ég.

18 hónap kíméletlen kampányolás után a mai napon megválasztott Donald Trump elnök megkezdi a felkészülést a nyugati világ talán legnagyobb felelősséggel járó politikai hatalmának átvételére. Erre 73 napja van, és a feladat – a szövetségi kormányzat feletti irányítás megszervezése – komoly kihívás elé állítja még a politikai csatározásokban már megedzett stábot is.

Hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni a rendelkezésre álló időt? Komoly segítség lehet, ha áttekintjük, hogy miként történt ez a folyamat a korábbi ciklusok hajnalán. 

• A digitális paradigmaváltás szélén áll a hagyományos bankrendszer, ami az ismert banki működési modell elkerülhetetlen összeomlásával jár. 
• Könnyen előfordulhat, hogy 10 év múlva bankokkal nem, csak egyetlen netes szolgáltatóval állunk majd szerződéses kapcsolatban. 
• Azt nagyjából látni, hogy mi lesz, de senki nem tudja, hogy ki lesz annak a nyertese. 
• Kína a későn jövők előnyével az élre ugrott, Amerikában belehúztak a piaci szereplők, Európának szokás szerint van – nem is rossz – koncepciója. 

Klasszikus, több ágazatban már lejátszódott digitális paradigmaváltás előtt áll a bankrendszer. Ez rendszerint új technológiával rendelkező, weben keresztül szolgáltató szereplők megjelenésével kezdődik, a hagyományos szereplők kétségbeesett útkeresésével és háttérbe szorulásával, majd egy merőben új piaci modell kialakulásával, és új gigászok megjelenésével jár.

Ez a folyamat már lejátszódott a zeneiparban (iStore, Spotify), a lapkiadásban és a hirdetési piacon (Google, Facebook), a videóforgalmazásban (Netflix) és a szállásfoglalásban (az Expediától az Airbnb-ig).

Ha megvizsgáljuk ezeknek a területnek az átalakulását, és hozzávesszük a fogyasztói szokások megváltozását, az eredmények elképesztőek. Mindezt kivetítve a pénzügyi szektorra, olyan új gigavállalatok létrejöttét képzelhetjük magunk elé, amelyeknek nemcsak a pénzügyi, de a politikai súlya is felülmúlhat mindent, amit a történelemben eddig láttunk, beleértve a Rothschild bárók és a templomosok vélt vagy valós informális hatalmát is.

Egyre valószínűbb, hogy már az őszi adócsomag részét fogja képezni az a járulékcsökkentési program, ami az eddig ismert tervek szerint csak 2018-tól volt várható. A program részletei ugyan még nem ismertek, azonban a 2017. januári hatályba lépés miatt október végéig minden bizonnyal kibújik a szög a zsákból.

Európa szerte a válások több mint fele egy harmadik fél hatására történik. A német energetikai cégek esetében ez a külső szereplő a fukusimai atomerőmű volt, amely a 2011 márciusában bekövetkezett földrengés, illetve az azt követő cunami hatására súlyosan megrongálódott és ezáltal válsághelyzetet eredményezett.

„Menni vagy nem menni (Angliába)?” volt a slágerkérdés a hazai fiatalok körében az elmúlt években. A közelmúlt drasztikus gazdasági és politikai változásai nyomán nem lennék meglepve, ha egyre inkább a „Maradni vagy hazatérni (Angliából)?” kérdés kúszna fel a toplista élére.

A font bő 20 százalékot gyengült a forinttal szemben, itthon pedig jóval nagyobb mértékben nőttek, nőnek a reálbérek, mint az Egyesült Királyságban. Közgazdasági szakkifejezéssel élve kijelenthető, hogy ma már egyáltalán nem kecsegtet olyan nagy megtérüléssel az angliai munkavállalás sem abszolút, sem relatív értelemben. Az elmúlt években az angliai gazdasági és munkavállalói kilátások romlottak, míg itthon nagymértékben javultak.

Szinte már naponta jelennek meg cikkek arról, hogy kormányzati vezetők gyerekei, testvérei, unokatestvérei, iskola-, edzés-, és feltalálótársai milliárdos állami megrendelésekhez jutnak, szokatlanul kedvező hitelt kapnak, jól fizető pozíciókba kerülnek vagy jóval piaci ár alatt lakást vehetnek.

Ebben a különösebben nem is nagyon titkolt haveri kapitalizmusban irdatlan mennyiségű adóforint „veszíti el közpénz jellegét” és alakul át magánvagyonná. Bár pontos összeget lehetetlen mondani, egy nemrég megjelent tanulmány az összes 2009 és 2012 közötti állami szerződés 50-60 százalékra becsülte a “haverok” által kézben tartott piacot.

Az elmúlt évek korrupciós központosításának eredményeként ez az arány szinte biztos, hogy tovább nőtt. A kormányzati kommunikáció szerint azonban ez így van rendjén, hiszen ami a szemünk előtt zajlik, Lánczi András szavaival élve, “a Fidesz legfőbb politikája”, az valójában nem korrupció, hanem az új nemzeti tőkés réteg megteremtése. 

Hallott-e már Ön az elmúlt években olyan jegybankról a világban, amelyik előre eltervezett módon jelentősen szűkítette a mérlegét, eladva az eszközeit, ezzel pedig felszívva a bankrendszerben kint lévő likviditás-mennyiséget?

Ha kapásból nem jut eszébe ilyen intézmény, a hiba valószínűleg nem ön készülékében van. Az elmúlt nyolc év a monetáris hatóságok életében az intenzív pénzteremtésről, azaz a jegybankmérlegek felduzzasztásáról szólt, és a jelek szerint ez a folyamat még ma is zajlik szinte mindenütt a világon.

De csak szinte. Van egy jegybank a világban, mely a fősodortól elszakadva az elmúlt másfél évben 30 százalékkal zsugorította a mérlegét, a piacon lévő szabad pénz mennyiségét pedig harmadára szűkítette. Ez a „csodabogár” nem más, mint a Magyar Nemzeti Bank.

A nyár közepe határozottan nem úgy telt, ahogy egy uborkaszezonnak illik. Miután június végén a britek elvileg leléptek, a tőkepiacok – némi habozás után – úgy döntöttek, hogy ez csak egy újabb ürügy a pénznyomtatásra – azaz részvény- és kötvényárfolyam emelkedésre. És hogy mennyire nem tévedtek, azt nem csak az új S&P 500 csúcs, de a Citigroup is alátámasztja: szerintük a jegybanki eszközvásárlások volumene 2013 óta nem látott szintre emelkedett.

Történelmi csúcson az S&P 500, ami megrázó látvány lehet, ha az ember portfóliója nem erre rendezkedett be. Márpedig Magyarországon jellemzően nem erre rendezkedett, a részvények aránya a pénzügyi eszközökön belül alig több, mint egy százalék. Ezt ugyan a befektetési jegyek állománya feljebb tornássza, azonban ha a teljes vagyonunkat kibővítjük a kevésbé likvid eszközeinkkel is, akkor még satnyább ez az arány. A kevésbé likvid eszközök alatt a humán tőkénket (gyakorlatilag a fizetésünket) és a „biztos” ingatlant lehet érteni.

A 2000-es években a lakossági megtakarítások piacán az egyik legdominánsabb trend a bankbetétek növekedése volt. Elsősorban a lekötött betéteké, ami ha akciós betét volt, még nagyobb volt az öröm.

Fotó: Faludi Imre

Az első évtized alatt a bankbetét-állomány triplázódott, a forint betétállomány csúcsa 6800 milliárd (azaz 6,8 billió, de inkább maradnék a milliárdoknál, már azok is épp elég megfoghatatlanok) forint körül alakult. A jelenséget jól magyarázza, hogy abban az időszakban az alapkamat 13 és 6 százalék között ingázott le és fel, volt tehát miből kamatot fizetniük a bankoknak.

A legtöbbünk életében eljön annak az ideje, hogy elgondolkozzunk a lakásvásárláson. Egyrészt, valahol laknunk kell, így adódik a kérdés, hogy a bérleti díj fizetése helyett, nem érné-e meg inkább megvenni a lakást és a hiteltörlesztőt fizetni. Másrészt, ha már van saját otthonunk, akkor a lakásvásárlásra, mint befektetésre is tekinthetünk, abban bízva, hogy a felértékelődésével és a kiadásával jobban járunk más befektetésekhez képest. Nem mondunk újat azzal, hogy minden lakáspiaci szereplő számára meghatározó szempont az ingatlanárak jövője, de varázsgömb híján, vajon hogyan lehet egy ilyen fontos kérdésben jól számolni?

Fotó: Mohai Balázs

Képzeljük azt, hogy 2000 végén járunk Nyugat-Európában. Ezredforduló. Új lehetőségek végtelen tárháza. Ugyan a részvények sokat emelkedtek az elmúlt években, néhány vészmadár szerint drágák is, de vajon a károgók jól felmérik az internetben rejlő lehetőségeket? Nem túlságosan öregek már ahhoz, hogy megértsék a változást?