Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzügyi pánik, gazdasági válság

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Péntek reggel 11,817.6 ponton nyitott a BUX, és 11,824.2 ponton zárt délután, a csütörtök esti záróértékhez képest 1,1 szézalékos, azaz 133.0 pontos emelkedést produkálva. A Mol részvények 2,1 százalékos emelkedéssel 9 750 forintot értek péntek délután, míg az OTP részvények ára 2 321 forinttal nyugtázta a hetet, ami 81 pontos, vagyis 3,6 százalékos emelkedést jelent a csütörtöki záróértékhez képest. A Richter és az Egis részvények árafolyama zuhant a hét utolsó munkanapján: előbbi részvényei 28,405 forintot értek, míg utóbbi 12,100 forinton állt meg. A Richster így 95 pontot, míg az Egis részvények értéke 100 pontot zuhant pénteken. A magyar telekom részvényeinek utolsó ára a héten 571 forint volt. (Portfolio)
  • Erősödött a forint, pénteken délután négy órakor 289,50/85 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben, 1,73 százalékkal erősebb forint árfolyamon az előző nap délutáni 294,70/90 után. A forint már csütörtök este, a budapesti bankközi devizapiac zárása után, a nemzetközi kereskedelemben jelentősen erősödött; az euró árfolyama este fél nyolckor 290,75/291,35 forint volt. Ezen a szinten maradt a budapesti nyitásig, majd hirtelen 293 forint fölé ugrott, de amilyen hirtelen elérte, éppen olyan gyorsan el is hagyta ezt a szintet. A forint árfolyamát a kedvezőtlen ipari termelési adat mozdíthatta ki gyengülő irányba a délelőtt folyamán, később azonban az áfrolyam visszaigazodott a zloty és a cseh korona mozgásához. A régiós devizákat - igaz nagy ingadozásokkal - az általánosan javuló befektetői kockázatvállalási hajlandóság és profitkivétel erősíti.(MTI)
  • A befektetők az amerikai kormányzati csomagtól fellendülést várnak és ez a várakozás pénteken is fellendülést hozott a New York-i részvénypiacokon a kereskedés elején. Néhány perc leforgása alatt a tőzsde DJIA indexe több mint 100 ponttal, azaz mintegy 1,2 százalékkal erősödött, a Nasdaq composite index viszont csaknem 2 százalékkal. Innét már nem erősödtek tovább. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite 2,0 százalék (31,19 pont) növekedéssel 1546,24 ponton fejezte be a csütörtöki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8063,07 ponton zárt 1,3 százalék (106,41 pont) erősödéssel. A DJIA napi legnagyobb nyeresége 130 pont, legnagyobb vesztesége 112 pont volt. A nyugat-európai tőzsdék is igen pozitív hangulatban voltak a pénteki New York-i nyitáskor: a londoni Footsie nyeresége 1,7 százalék, a frankfurti DAX-30 már 2 százalékot ért el. Az olaj piac ára határozottan ment lefelé: az amerikai könnyűolaj jegyzése 39 dollár alá is ment, tőzsdenyitáskor hordónként 39,05 dolláron állt. Az euró ekkor 1,2881 dollárt ért.(MTI)
  • Hatalmas mértékben nőtt a tavalyi év végén az üzleti és magáncsődök száma Nagy-Britanniában az egyre mélyülő recesszió miatt. A csődöket nyilvántartó hatóság pénteki ismertetése szerint 2008 utolsó negyedében 2428 vállalat jelentett fizetésképtelenséget, 220 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kötelezettségeik fizetésével leálló, és ezért hivatalosan csődben lévőnek minősített magánszemélyek és családi vállalkozások száma 19 százalékkal 30 ezer közelébe emelkedett. Az angol-walesi jogban külön kategória a magáncsőd; bizonyos esetekben a fizetésképtelenné váló magánszemélyek hosszú ideig nem kezdhetnek újabb vállalkozásba, és vezető tisztséget sem tölthetnek be vállalatoknál. Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - három évtizede nem tapasztalt recesszióban van, és általános várakozások szerint a recesszió még tovább mélyül. (MTI)
  • Január végén az előzetes adatok szerint az MNB devizatartaléka 24,57 milliárd euró volt, 539 millió euróval több a decemberinél, közölte a jegybank pénteken. Az MNB nemzetközi tartalékai az októberi 17,804 milliárd euróról novemberben 22,876 milliárdra, decemberben 24,040 milliárd euróra emelkedtek, mert novemberben lehívták a Nemzetközi Valutaalaptól felvett készenléti hitel első, 4,9 milliárd eurós részletét. A devizatartalékok összege dollárban számítva január végén 31,559 milliárdot tett ki, az összeg decemberhez képest 2,316 milliárddal kisebb. (MTI)
  • Decemberben 4,6 százalékkal csökkent a német ipari termelés az előző hónaphoz képest, közölték előzetes adatként pénteken a német gazdasági minisztériumban. Ekkora visszaesés még soha nem volt egyik hónapról a másikra a német iparban az ország 1990-es újraegyesítése óta. Az elemzők átlagosan 2,5 százalékos romlást jósoltak. A minisztériumban a következő hónapokban is az ipar gyengeségére számítanak. Novemberben 3,7 százalékkal volt kisebb az ipar kibocsátása az előző havinál. Decemberben a beruházási javak termelése 4,9 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 7,2 százalékkal maradt el az előző havitól. Az Európai Bizottság januárban 2,3 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített Németországnak idén, és 0,7 százalékos növekedést jövőre. Németország gazdasági növekedése tavaly 1,3 százalékosra lassult a 2007-es 2,5 százalékról.
  • A mostani negyedévben várhatóan már kevésbé szigorítják a kereskedelmi bankok a vállalati és a lakossági hitelezés feltételeit az euróövezetben, mint a tavalyi utolsó negyedévben, közölte januári felmérésének eredményét pénteken az Európai Központi Bank (EKB). Tavaly év végéig hat negyedéven át mindig csak nehezítették a hitelbírálatot a bankok, mindazóta, hogy 2007 nyarán megkezdődött a nem elsőrendű amerikai jelzálogadósságokkal fedezett származékos értékpapírok összeomlása. Mivel nyilván korai lenne, az EKB még azt sem elemezte, hogy az euróövezeti állami bankmentő és élénkítő programok hatása-e a mostani negyedévben várt javulás. A múltat elemezve a bank szakértői mindenesetre megállapították, hogy a tavalyi utolsó negyedévben, az egészében rosszabbodó összképen belül, a nagyvállalatok hitelfinanszírozásának feltételei stagnáltak, miközben a kisvállalatok hitelbírálati feltételei szigorodtak, és a lakossági hitelezés feltételei még jobban szigorodtak. Az EKB elemzéséből az is kiderül, hogy a hitelezést nem csak a pénzüket féltő bankok növekvő szigora lassította, hanem a hitelkereslet is számottevően csökkent. A vállalati hitelezés még gyorsult tavaly, mielőtt lassulni kezdett: tavaly márciusban az euróövezeti vállalatok 15,0 százalékkal több hitelt kaptak, mint egy évvel korábban: ez minden idők csúcsüteme volt. Azóta a vállalati hitelezés éves növekedése decemberre 9,4 százalékra lassult, de még mindig ettől viszonylag nagy a pénzellátás teljes növekedése. Azonban a lakosság többet szenvedett: decemberben 1,8 százalékkal több hitelt kapott a bankoktól lakásvásárlásra és minden egyébre, mint egy évvel korábban, miután tavaly tavasszal még 5-6 százalékos volt a lakossági hitelezés éves növekedése az euróövezetben. (MTI)
  • 400 saját állományú dolgozója elküldését jelentette be a zalaegerszegi Flextronics, de ez csak a jéghegy csúcsa, már több mint ezer kölcsönzött dolgozótól megváltak – írta a Zalai Hírlap. A Flextronics 400 fős saját dolgozói állomány leépítése mellett döntött. Ez egy bejelentés, ami a jelenlegi helyzetünkben a maximum előrejelzés - tudatta a Flextronics szóvivője, aki a kölcsönzött munkaerő nagyszámú elbocsátása kapcsán közölte: A kölcsönzött munkaerő a Flextronicsnál mindig is szezonálisan változott, és jelenleg a holtszezonunkban vannak, s ilyenkor az ő létszámuk lecsökken. Hetényi Márk, a Flextronics szóvivője elmondta, a küszöbön álló leépítést az elektronikai iparra ebben az időszakban jellemző szezonális piaci visszaesésnek tudják be.
  • Hetvenkét éves története első egész évi veszteségére készül a világ legnagyobb autógyára, a japán Toyota. Erre felfigyeltek a hitelminősítők is: pénteken először az amerikai Moody's nemzetközi hitelminősítő "Aa1"-re rontotta "Aaa"-ról a Toyota hosszú lejáratú, nem fedezett adósságának osztályzatát - az osztályzat kilátása is negatív -, majd a másik mértékadó minősítő, a Standard & Poor's is elvette a csúcsszintű "AAA" besorolást a csoporttól, "AA plusz"-t adva neki szintén negatív kilátással, ami további leminősítést valószínűsít. A márciussal záruló pénzügyi évben összesen 350 milliárd jenes nettó veszteséggel kell számolni, közölték a Toyota csoportnál pénteken. A bevétel 21 billió jenre várható. Az éves eladási tervet 7,32 millió autóra csökkentették az eddig remélt 7,54 millióról. A Toyota pénzügyi éve decemberrel zárult harmadik negyedében 164,6 milliárd jenes veszteség került az adó utáni rubrikába, az egy évvel korábbi, 458,6 milliárd jenes adózott eredmény helyett. A veszteség jóval meghaladta az elemzők jóslatainak 85,8 milliárdos átlagát is. A bevétel 4,8 billió jen volt, 28,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, közölték szintén pénteken. A negyedévben 1,84 millió autót adtak el, 443 ezerrel kevesebbet, mint 2007 utolsó negyedében. A legnagyobb visszaesés Észak-Amerikában volt, ott az 521 ezer eladott autó 235 ezerrel kevesebb volt, mint egy évvel azelőtt.Ezzel a Toyota pénzügyi éve első kilenc hónapjának adózott eredménye 328,83 milliárd jen, 76,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,4 billió jennél. A bevétel 13,8 százalékkal 16,99 billió jenre csökkent 19,72 billióhoz képest.(MTI)
  • A várthoz képest közel háromszoros ütemben nőtt az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli ágazatainak termelékenysége a tavalyi utolsó negyedévben, miközben az egységnyi munkaköltség növekedése jelentősen mérséklődött. A munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai szerint a termelékenység éves üteme 3,2 százalék volt a negyedben, miközben az elemzők csak 1,1 százalékot vártak. Az egységnyi munkaköltség a negyedben 1,8 százalékkal emelkedett, 2,9 százalékos elemzői becslés mellett. A harmadik negyedben 2,6 százalékkal nőtt az egységnyi munkaköltség. (MTI)
  • Csütörtökön a Wall Street-en a részvénykereskedés süllyedő irányzattal indult: a tőzsde DJIA mutatója igen gyorsan 30 pontnyi, azaz 0,4 százalékos veszteséget jelzett, ami tíz perc alatt 45 pontig (fél százalékig) nőtt, a Nasdaq technológiai piac mutatója pedig 1 százaléknyit zuhant kevesebb mint öt perc leforgása alatt és tíz perc után is tartotta ezt. (MTI)
  • A várakozásoknak megfelelően 2 százalékos szinten tartotta irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A januári kamat-meghatározó ülés óta nem változott az eurozóna gazdaságáról alkotott kép, a gazdasági aktivitás továbbra is igen alacsony - nyilatkozta Jean-Claude Trichet EKB elnök a mai döntést követő sajtótájékoztatón. (Portfolio)
  • A vártnál sokkal többen kértek első alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban a múlt héten. A piac 592 ezer főre emelkedést várt a megelőző heti 588 ezer fős adat után, míg a most közzétett szám 626 ezer főre ugrást tartalmaz a felülvizsgált 591 ezer fős előző heti adat után. A 626 ezer fős friss segélykérelem 1982 óta a legmagasabb. (Portfolio)
  • A piaci várakozások felső szélét jelentő 100 bázisponttal 10,5 százalékra mérsékelte irányadó kamatát mai ülésén a dél-afrikai jegybank. 100 bp-os vágásra 5 éve nem volt példa Dél-Afrikában és egyúttal a 2006-2008 közötti 500 bp-os monetáris szigorítás fokozatosan visszavételének kezdetét jelzi. A következő, a maihoz hasonló monetáris enyhítésre a tavasz során kerülhet sor a piaci várakozások szerint. A dél-afrikai rand a kamatvágás és a tájékoztatón elhangzottak hírére kissé gyengült a dollárral szemben. (Portfolio)
  • Rekord veszteséget szenvedett el tavaly a svájci Swiss Re viszontbiztosító, amelynek most az amerikai Warren Buffett siet a segítségére többmilliárd frankos tőkeinjekcióval. A biztosító utoljára 2002-ben volt veszteséges. A világ legnagyobb viszontbiztosítójának csütörtöki közlése szerint a hatmilliárd frankot kitevő leírások miatt a társaságnak tavaly egymilliárd frank vesztesége keletkezett adó után. Az előző évben 4,2 milliárd frank adózott eredményt mutattak ki. A saját tőke a tavalyi év végére 19-21 milliárd frankra olvadt, szeptemberben még 23,1 milliárd frankot tett ki. (MTI)
  • A cseh jegybank 0,5 százalékponttal 1,75 százalékra csökkentette a kamatszintet, ami, emlékeztet a Citibank egyfelől megfelelt elemzői várakozásoknak, másfelől a cseh kamatszint eddigi mélypontját jelenti. A kamat 2005 közepén volt csak ennyire alacsony, most ugyanakkor a Citibank szerint további csökkentés valószínű, az 1 százalékos szintig, amit a Citi a harmadik negyedév végére vár elérni. A mérséklés ütemét és időzítését ugyanakkor befolyásolhatja a korona gyengülése, teszik hozzá, ami erősítheti a cseh jegybankban a héjja, azaz a magasabb kamat párti hangokat.
  • Délre pluszba küzdötte fel magát a BUX, és a forint is inkább erősödött a nap első felében. Az euró ára reggel még elszaladt 298 forint közelébe is, de ezután jelentősen, 295,50 forintig csökkent, most is éppen 296 forint alatt van. A BUX 0,2-0,3 százalékos pluszban áll, 11 930 pont környékén, a vezető papírok közül az OTP 1,3 százalékos minuszt, a Mol (0,3%), a Richter (1,2%) és Magyar Telekom (0,3%) kisebb pluszt mutat.
  • Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján a korábbinál magasabb érdeklődés mellett 144 bázisponttal emelkedett az átlaghozam, ami így 10 százalék fölé került. Az ÁKK az előző, január 22-i aukcióval megegyező összegben, 40 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos kincstárjegyet jegyzésre. Az elsődleges forgalmazók 72 (két hete 105) ajánlatot nyújtottak be 83,721 milliárd forint (két hete 63,744 milliárd forint) értékben. Az aukción 10,34 százalékos átlaghozam alakult ki, 144 bázisponttal magasabb az előző aukció 8,90 százalékos hozamánál. A korábbi aukciók átlaghozama sorrendben: 12,72, 10,61, 8,71, 8,87 és 9,38 százalék volt. Az ÁKK 33 (két hete 71) ajánlatot fogadott el a teljes meghirdetett összegre. A túljegyzési arány 2,09 lett az előző aukció 1,59-es, illetve a korábbi aukciók 1,54-es és 1,28-as mutatójához képest. A teljes kibocsátás a mostani aukción - hasonlóan a megelőző három aukcióhoz - 52 milliárd forint volt. (MTI)
  • A forint árfolyamának tartós lejtmenete miatt egyre drasztikusabbá válik a magyar adósok helyzete - állapította meg a Der Standard osztrák liberális napilap csütörtöki számában. A Nő a hitelösszeomlás miatti félelem című tudósításában az újság egyebek között megemlítette, hogy a magyarok összesen 19 milliárd eurót kitevő, külföldi valutában lekötött adósságba verték magukat, a legtöbben svájci frankban vették fel a hitelt. Idézte Wolf Lászlót, az OTP vezérigazgató-helyettesét, aki azt mondta, hogy katasztrófa ugyan nincs, de a helyzet komoly. A külföldi valutában nyilvántartott hitelállomány a Der Standard adatai alapján a magyar hazai össztermék (GDP) 34,5 százalékára rúg. Beszámolója szerint a magyar bankok egymás között, "kéz alatt" azzal számolnak, hogy a késedelmi-kiesési kvóta a jelenlegi két százalékról a duplájára emelkedik. Világossá vált, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott 20 milliárd eurós hitelkeret sem tudta megállítani a forint árfolyamának zuhanását. (MTI)
  • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,04 pontos csökkenéssel, 11.807,67 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záró értékéhez képest 0,70 százalékkal gyengült.
  • 296-297 forint között ingadozott reggel 8 és 9 óra között az euró árfolyama, 9 óra körül éppen egy kisebb gyengülő hullám mutatkozott, az árfolyam 296,97-nél jár.
  • Leépítésre készül a svéd Electrolux csoport a nyíregyházi hűtőszekrénygyárában; az üzemi tanáccsal már meg is kezdődtek az egyeztetések és tájékoztatták a tervezett elbocsátásokról az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot is - írta a Kelet-Magyarország a csütörtöki számában. A pénzügyi-gazdasági válság okozta csökkenő piaci igények miatt a nyírségi üzemben a nyolc műszakos munkarendet várhatóan nem lehet megtartani, valószínűleg hét műszakosra tér át a gyár - mondta a lapnak Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója. A változás következtében 110 dolgozót fenyeget az elbocsátás, illetve a szerződéses alkalmazottaknál is felülvizsgálják a teljesítménytől függő hosszabbítás lehetőségét. A vezérigazgató ugyanakkor arról is beszélt a lapnak, hogy úgy, mint eddig, ezután is folyamatosan keresik a megoldásokat a csoportos létszámleépítés elkerülésére.
  • Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, a bruttósítandó családi pótlékot befagyasztaná a kormány, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A napilap kormányzati forrásból úgy értesült: brutális megszorításokról és elvonásokról döntött szerdán a kabinet. A cikk szerint az IMF ellenőreinek soros látogatására egy kész intézkedési tervet állított össze a kormány. A Magyar Nemzet szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erre az évre vonatkozóan hamarosan 80-100 milliárd forintos kiadáscsökkentő lépéseket jelent be, ezek között lehet, hogy 30 milliárd forintot vesznek el az egészségügyi alapból és 50 milliárd forinttal csökkentik a minisztériumok kiadásait. Ezen túl az intézmények dologi kiadásait is megkurtítaná a kormány. A lap szerint a kabinet az intézkedések szükségességét azzal indokolja, hogy tartani akarja az úgynevezett eredményszemléletű, 2,6 százalékos költségvetési hiányt. (MTI)
  • Szlovákia idei várható gazdaságnövekedése 2,4 százalék lesz a korábban várt 4,6 százalékkal szemben - közölte a szlovák pénzügyminiszter. Jan Pociatek azt mondta szerdán, hogy a kisebb gazdasági növekedés a tervezett költségvetési bevételt közel 330 millió euróval csökkenti, ami a hazai össztermék mintegy 0,5 százaléka. Borúlátóbbak a szakértők. Így a pozsonyi UniCredit Bank vezető elemzője, Jan Toth azt mondta, hogy idén csak 1,8 százalékkal nő a GDP, mivel a hivatalos várakozásnál valószínűleg nagyobb recesszió lesz az iparban, ami kihat a gazdaság egészére. (MTI)
  • Másfél százalékos (171,7 pontos) emelkedéssel, 11 890,7 ponton zárt ma délután a BUX a kedd esti értékéhez képest. Az OTP 2 360 fornitos részvény árral zárt, ami 1,7 százalékos emelkedést jelent a tegnap esti eredménnyel összevetve. Az Egis részvények árfolyama 235 pontos emelkedéssel, 12 450 forintra emelkedtek. 9 600 forinttal nyugtázták a napot a Mol részvények, vagyis mindössze 10 pontos emelkedést produkáltak tegnap estéhez képest. A Magyar Telekom részvényárfolyama jelenleg 578 ponton áll, ezzel 1,8 százalékos emelkedésen mentek keresztül a mai nap folyamán. A Richter erősödött a szerdai napon a vezető részvények közül a legtöbbet: 2,7 százalékos emelkedéssel 28 750 forintot érnek most a cég részvényei.
  • Egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az írországi munkanélküliek száma: a januári 36,5 ezer fős növekedéssel az állástalanok serege már 327,9 ezer, az aktív korú lakosság 9,2 százaléka. Ennél magasabb értéket tíz éve nem mértek. Az ír történelem legrosszabb foglalkoztatási fejleményének nevezett adat kapcsán Brian Cowen miniszterelnök abbéli félelmének adott hangot, hogy a tavaly szeptemberben recesszióba jutott Írországban a munkanélküliek száma az idén akár a 400 ezret is elérheti. A múlt hónapban gyakorlatilag 1500 fővel nőtt minden munkanapon a munkanélküliek száma. Szakértők úgy számolnak, hogy az államnak minden egyes állástalanná váló évi 20 ezer eurós szociális kiadást jelent, a januári nagy állásvesztés 730 milliós eurós pótlólagos kiadást jelent. A kormányfő az RTÉ News ír hírportálnak kijelentette: a múltnak az a tanulsága, hogy amíg nem stabilizáljuk a közkiadásokat, addig munkahelyeket sem tudunk megmenteni.(MTI)
  • A vártnál kisebb mértékben zsugorodott januárban az amerikai szolgáltatási szektor: az ágazat beszerzőmenedzser-mutatója 42,9 pont lett, míg az elemzők csak 39,0 pontot vártak - közölték szerdán az amerikai beszerzőmenedzser intézetben (ISM). Az 50 pont feletti érték növekedést, az az alatti zsugorodást jelez. Decemberben az ISM mutató 40,1 pont volt. Az index vártnál nagyobb januári emelkedését az váltotta ki, hogy a kilenc almutató közül csak három romlott decemberhez képest. A szolgáltatási szektor az Egyesült Államok gazdaságának 80 százalékát teszi ki.(MTI)
  • Tavaly 2,8 milliárd dolláros külkereskedelmi hiánnyal zárta az évet Macedónia: ez az eddigi legnagyobb deficit az ország külkereskedelmében. Az "A1"magán tv-adó híradása szerint 2007-ben még csak egymilliárd dolláros volt a hiány. Tavaly a külkereskedelem teljes volumene közel 10,8 milliárd dollár volt, az import ebből 6,8 milliárd, az export 3,9 milliárd dollár. A macedón export közel 60 és az import 48 százaléka az EU-országokkal realizálódik. (MTI)
  • Szerdán a New York-i részvénypiacok inkább lefelé indultak, az első percekben a tőzsde DJIA mutatója 15 majd 25 pontnyit (0,25 százalék) süllyedt, a Nasdaq piac fő indexe viszont öt perc kereskedés után sem változott keddi záró értékéhez képest. A DJIA kedden 8077 ponton, 1,76 százalékos emelkedéssel zárhatott és a Nasdaq composite technológiai index is erőre kapott a nap végére: 1516 ponton 1,46 százalékos emelkedéssel zárt. Szerdán az amerikai nyitás idején a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek mutattak fellendülést: a párizsi CAC-40 index 1,8 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,55 százalékos, míg a londoni FTSE-100 index 1,2 százalékos emelkedésben volt. Emelkedőben voltak a szabadpiaci olajár jegyzései is, a drágulás elérte az 1 dollárt az amerikai könnyűolaj esetében, amelynek ára ezzel hordónként 41,78 dollárnál tartott márciusi határidőre. Az euró az amerikai tőzsdenyitáskor szerdán 1,2874 dolláron állt. (MTI)
  • Az amerikai autóeladások 27 éves havi mélypontot értek el januárban, a forgalom 37 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest , írta a USA Today szerdán. Ezzel az Egyesült Államok első ízben megszűnt a világ legnagyobb autópiaca lenni: több autó talált gazdára az év első hónapjában Kínában. A megcsappant fogyasztói bizalom és a korlátozott hitellehetőségek továbbra is lenyomják az értékesítéseket, keveseknek van megtakarított pénzük új kocsi vásárlására. Januárban 657 ezer személy- és teherautót adtak el, szemben az egy évvel korábbi 1,04 millióval. A Chrysler hazai eladásai kevesebb mint felére csökkentek, a General Motors 49, a Ford 40 százalékos forgalomcsökkenést könyvelt el. A legnagyobb japán gyártók, a Toyota, a Nissan és a Honda eladásai 32, 30, illetve 28 százalékkal zuhantak. Az amerikai autópiac 15 hónapja folyamatosan zsugorodik az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva, 2007 októbere óta nem történt növekedés. A megelőző egy évben 9,57 millió új autót adtak el az Egyesült Államokban, ez a legrosszabb adat 1982 júniusa óta, akkor a gazdaságot szintén recesszió sújtotta. Elemzők szerint az amerikai autópiac helyzete 2009 második feléig bizonyosan nem fog javulni, akkorra a tervezett gazdasági ösztönző csomag hatására a hitelpiac magához térhet.A nehéz helyzet ellenére nem minden gyártó eladásai csökkentek januárban, a Subaru 8 százalékkal tudta növelni forgalmát, a Hyundai pedig 14 százalékkal. (MTI)