Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Európa mindenképpen megmenti Ukrajnát

2009.03.05. 14:58 Módosítva: 2009-03-05 15:26:10
A nyugat-európai bankok 100 milliárd dollár feletti ukrán kitettsége önmagában akkora tétel, amiért érdemes megmozdulni, ha pedig ehhez hozzávesszük egy 46 milliós, közvetlenül az EU határán fekvő ország teljes káoszba süllyedésének lehetőségét, továbbá egy ezzel valószínűleg együtt járó államcsőd lélektani hatását a világ pénzügyi rendszerére, végül mindezek mellé tesszük az Európába irányuló orosz gázszállítások biztonságának problémáját, akkor nyilvánvaló, hogy Ukrajna megmentése nagyon sok erőfeszítést megér. Ahhoz azonban, hogy ezt a cselekedni képes döntéshozók belássák, kellett az elhúzódó januári válság. Kovács Krisztián, a Concorde elemzőjének áttekintése az ukrán gazdaság állapotáról és a jelenlegi helyzet hátteréről.

Amikor a Concorde szűk két hónappal ezelőtt áttekintette az Ukrajnában zajló gazdasági és politikai összeomlás főbb folyamatait, a helyzetértékelésből azt a következtetést vonta le, hogy az ország feletti befolyásért folyó nyugati-orosz geopolitikai ütközet nem csupán eldőlt, hanem a 2009-es gázválsággal döntő momentumához érkezett. Az oroszpárti hatalomváltás belátható közelségbe került, viszont az annak bekövetkeztéig szükségképpen elmélyülő politikai válság teljesen működésképtelenné teheti a gazdaságilag amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő Ukrajnát.

Putyin figyelmeztet

Vlagyimir Putyin csütörtökön felhívta az Európai Bizottság és az európai országok fogyasztóinak figyelmét, hogy amennyiben Ukrajna nem fizet idejében a gázért, a Gazprom újra leállítja az Ukrajnának szóló szállítást, és ez azzal járhat, hogy az európai fogyasztók sem kapnak gázt.

Mára elmondható, hogy az év eleji gázválság lecsengése után egy begyorsuló szakasz vette kezdetét a fenti folyamatokban, az ukrán politikai rendszer jelen állapotában tökéletesen képtelenné vált irányítási-igazgatási feladatai ellátására, a válság a közigazgatásban, a bankrendszerben és a reálgazdaságban egyaránt minőségileg új szintre jutott. Abban nem kivételes Ukrajna helyzete, hogy összehangolt nemzetközi segítség nélkül nem képes elkerülni a totális összeomlást, abban azonban igen, hogy az oroszpárti átrendeződésig tartó átmeneti időszakban súlyos nehézségekbe ütközik a nemzetközi intézményekkel történő elemi együttműködés is. A kulcskérdés tehát az, hogy Ukrajna nemzetközi partnerei mennyire képesek és hajlandók ezt a helyzetet tudomásul venni, és a maguk eszközeivel kezelni. Az év eleje óta eltelt viharos időszak fejleményeit összegző helyzetértékelésünk apropója az ukrajnai állapotok gyorsuló romlása mellet éppen az a megfigyelés, mely szerint az országnak a teljes összeomlástól való megmentését célzó nemzetközi törekvések ezen a téren jó pályán haladnak, még ha távol is vannak attól, hogy megnyugtatónak lehessen nevezni őket.

Ukrajna a gázválság után

Az orosz-ukrán gázválság lezárásával kapcsolatban mindenekelőtt azt kell látni, hogy a szállítások újraindítását lehetővé tevő megállapodás nem Oroszország és az ukrán politikai elit, hanem Oroszország és Julia Tyimosenko miniszterelnök között köttetett meg. Tyimosenko korábbi szövetségese, a nyugatbarát, az országot a NATO és az EU felé kormányzó Viktor Juscsenko nem egyszerűen nem vehetett részt a megállapodásban, hanem annak részleteibe minden jel szerint még utólag sem avatták be. Juscsenko az első pillanattól fogva megkérdőjelezi a szerződés jogszerűségét, az elmúlt másfél hónapban gyakorlatilag minden energiája erre ment el, ez az a téma, amely mentén már-már polgárháborús szintig eszkalálódott az elnök és a miniszterelnök közötti küzdelem. Kettejük szembenállásának kibékíthetetlensége abból fakad, hogy míg Juscsenko továbbra is – immár nyilvánvalóan a végsőkig – kitart függetlenségpárti politikája mellett, addig Tyimosenko látványosan elmozdult Oroszország irányába, minden valószínűség szerint az ő pálfordulása lesz az a momentum, amely Oroszország és Ukrajna nyugati partnerei számára emészthetővé teszi az oroszpárti átrendeződést.

Miközben a két hatalmi központ között minden lehetséges eszközzel zajlik az élethalálharc, a gazdasági összeomlás körülményei között az állam szinte leállt, helyenként már a közalkalmazottak bérének kifizetése is akadozik. A bankrendszer likviditási problémáit manapság természetes módon kézi vezérléssel kezelő jegybankot lebénítja az egyebek között az ő ellenőrzéséért is folyó küzdelem. A munkanélküliség az elmúlt hetekben lódult meg igazán, az átlagos reálbér pedig januárban decemberhez képest 19,4 százalékkal, év/év alapon pedig 11,8 százalékkal csökkent. Ezek a tényezők a külföldi devizákban felvett hiteleknek a hrivnya összecsuklása miatt drámaian megnövekvő terheivel és az egyre romló kilátásokkal együtt sokkszerű hatást idéztek elő a nemrég még szédítő tempójú gazdasági növekedést megélt országban. Mind gyakoribbak a kisebb tüntetések, a tömeges utcai tiltakozások megszervezésével pedig immár nyíltan fenyegetőznek a roppant népszerűtlenné vált, a felmérések szerint mindössze 3 százalékos, azaz szó szerint a statisztikai hibahatár alatt lévő támogatottságot maga mögött tudó függetlenségpárti elnök politikai ellenfelei.

A Juscsenko és Tyimosenko pártjai által alkotott koalíciónak a héten lényegében formailag is vége lett azzal, hogy Tyimosenko képviselőinek átszavazásával menesztette a parlament a Juscsenko emberének számító, a nyugati orientációjú külpolitikát megvalósító külügyminisztert, a kétségbeesetten visszatámadó Juscsenko pedig alighanem egy fontos határt lépett át azzal, hogy a még neki engedelmeskedő nemzetbiztonsági szolgálattal tegnap lerohantatta a Naftogaz, az ukrán állami gázvállalat székházát. Tette ezt néhány nappal az Oroszországnak a gázszállításért járó esedékes kifizetés határideje előtt, világossá téve, hogy gázügyben számára továbbra sem a tranzit megbízhatósága élvez prioritást.

Ilyen körülmények között igazán nem meglepő, hogy a kormányzat nem tudott előállni egy olyan költségvetési tervezettel, amely megfelelt volna az ősszel kapott 16,4 milliárd dolláros IMF hitel következő részletének lehívásához szükséges feltételeknek. A hitelkeretből az első 4,5 milliárd dollárt már megkapták novemberben, a következő, 1,9 milliárd dolláros részlettel kapcsolatban azonban az IMF nagyon határozottan úgy nyilatkozott, hogy a megállapodásnak megfelelő költségvetés nélkül nem fogja felszabadítani. A helyzetet jól jellemzi, hogy ez az igazán egyenes beszéd sem használt, az IMF delegációnak az elmúlt héten személyesen kellett összehozni a küzdő feleket. Nem kevésbé jellemző az is, hogy amint az IMF delegáció kitette a lábát az országból, azonnal fellángolt a harc, még szerencse, hogy az IMF képviselőinek eleve szándékukban állt visszatérni Ukrajnába a nagyon közeli jövőben. Ez a fokozott figyelem, és a vele párosuló elkötelezettség az összehangolt nemzetközi mentőakció egyik legfontosabb, de messze nem az egyetlen jele.

Magától eldőlne ugyan, de nem engedik

A januári gázválság természetesen sok kárt okozott, de minden jel arra vall, hogy egy nagyon fontos hozadéka mindenképpen volt: minden érintett szereplő figyelmét ráirányította arra a nem lebecsülendő rendszerkockázatra, amelyet Ukrajna esetleges kontrollálatlan összeomlása jelentene Európa, sőt nem túlzás, hogy a világ számára. A nyugat-európai bankok 100 milliárd dollár feletti ukrán kitettsége önmagában akkora tétel, amiért érdemes megmozdulni, ha pedig ehhez hozzávesszük egy 46 milliós, közvetlenül az EU határán fekvő ország teljes káoszba süllyedésének lehetőségét, továbbá egy ezzel valószínűleg együtt járó államcsőd lélektani hatását a világ pénzügyi rendszerére, végül mindezek mellé tesszük az Európába irányuló orosz gázszállítások biztonságának problémáját, akkor nyilvánvaló, hogy Ukrajna megmentése nagyon sok erőfeszítést megér. Ahhoz azonban, hogy ezt a cselekedni képes döntéshozók belássák, kellett az elhúzódó januári válság.

Ukrajna megmentésének két feltétele van: egyrészt el kell látni annyi finanszírozással, amennyi lehetővé teszi az ország működőképességének fenntartását, másrészt ennek belső menedzselhetősége érdekében közre kell működni politikai rendszerének stabilizálásában. Európa mindkét területen a tettek mezejére lépett a gázválság óta eltelt hetekben. A hatalmasra növelt forrásokkal rendelkező IMF ukrajnai missziójának több mint aktív szerepvállalásáról már volt szó, az IMF azonban az államnak ad pénzt, az ukrán külső adósságállományban viszont szinte marginális az államadósság, így az erősen romló minőségű eszközállománnyal rendelkező bankrendszer közvetlen támogatása megkerülhetetlen. Ennek jegyében februárban az EU ukrán érdekeltségekkel rendelkező bankjai elkezdték ukrán leányaik tőkehelyzetének megerősítését, tőkeemelés formájában vagy alárendelt kölcsöntőke biztosításával, így járt el a Raiffeisen, az Erste, az Unicredit, a BNP Paribas, az OTP, és a PKO.

Az anyabankok mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is kiterjesztette banksegélyezési programját Ukrajnára, 630 millió dollárt juttatva az ottani bankoknak. Ugyancsak a bankok újratőkésítésére szánja a Világbank azt a 750 millió dolláros hitelt, melynek folyósításáról éppen ezekben a napokban állapodnak meg Ukrajnával, ennek feltételéül pusztán néhány fontos szabályozási változtatást kötöttek ki, melyek között kiemelt helyen szerepel egy átláthatóbb csődeljárás kidolgozása. Ukrajna kért hitelt Oroszországtól is, ezzel kapcsolatban azonban Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter azt a félreérthetetlen nyilatkozatot tette, hogy Oroszország kész segíteni a FÁK tagállamokat, de azoknak az országoknak, amelyek EU-hoz való csatlakozási terveket dédelgetnek, hitelért is az EU-hoz kell fordulniuk – azaz adnak majd ők, ha előbb leszállítják nekik, amit kérnek. Orosz hitel tehát egyelőre nincs, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország nem vesz részt az ukrán pénzügyi rendszer stabilizálásában. A Vnesheconombank, azaz az orosz állami fejlesztési bank még januárban tőkeemelési kötelezettséggel megvásárolta az egyik legnagyobb ukrán pénzintézetet, a bajba került Prominvestbankot, és orosz bankok más ukrán vállalatoknak is nyújtanak finanszírozást.

Putyin-Merkel paktum

Talán mindezeknél érdekesebb az a keddi hír, mely szerint az Ukrajnában eddig csak egy képviseleti irodával jelenlévő, de fontos állami vállalatokat, köztük a Naftogazt eddig is rendszeresen finanszírozó Deutsche Bank most, a válság kellős közepén kért engedélyt az ukrán bankfelügyelettől egy ottani leánybank megalapításához, közleményük szerint ukrán leányuk kizárólag vállalati ügyfélkörrel fog foglalkozni. Nyilvánvaló, hogy erre a lépésre jelen körülmények között nem az ellenállhatatlanul csábító üzleti lehetőségek késztették a német bankóriást. Egyértelmű, hogy politikai megrendelést teljesítenek, a berlini kancellári hivatal alighanem szeretne egy olyan bankot Ukrajnában, amelyen keresztül gyorsan, hatékonyan és megbízhatóan olthatja az elharapódzó tüzet, azaz megtámaszthatja a legnagyobb rendszerkockázatot jelentő vállalatokat, hosszabb távon remélhetőleg nem is ingyen.

Ami Ukrajna politikai stabilizálását illeti, Európa nem tesz mást, mint utat enged annak, ami elkerülhetetlen. Néhány bekezdéssel feljebb azt rögzítettük, hogy a gázválságot lezáró megállapodást Oroszország és Tyimosenko kötötte meg, ami a felszínen igaz is, de a nagy folyamatokra tekintve talán van célravezetőbb nézőpont is. Az igazán fontos megállapodást Vlagyimir Putyin leginkább Angela Merkellel kötötte meg, talán csak hallgatólagosan, kimondatlanul, de az eredményei nyilvánvalóak. Ennek lényege az, bizonyos feltételek mellett Európa elfogadja, hogy a jövőben Oroszország a jelenleginél jóval nagyobb befolyást fog gyakorolni Ukrajnára. Ahogy arra már fentebb utaltunk, az átmenet technikai megvalósításában kap kulcsszerepet Julia Tyimosenko, aki a narancsos forradalom egyik vezéralakjaként nyugaton is elfogadható partner, de mivel ezzel együtt messzemenően hajlandónak mutatkozik az erőviszonyokból való következtetések levonására, Oroszország számára is remek lehetőséget teremt Ukrajna magához ölelésére. Mind Moszkva, mind az európai hatalmak egy sor gesztussal tették egyértelművé ezt a képletet, a gázkérdés kizárólagos tárgyalói pozíciójának megadásától a nagyon fontos februári müncheni biztonságpolitikai konferenciára történő meghívásán át az ezen a héten a francia köztársasági elnöknél tett látogatásáig. Juscsenko eközben egyre inkább légüres térbe kerül, Európában leírták.

Erre a többoldalú külső támogatásra építve Timosenko jelenleg azon dolgozik, hogy a Juscsenkora gyakorolt nyomás fokozásával kikényszerítse az előrehozott elnökválasztást, amely egyébiránt jövő januárban lenne esedékes. Ha ennek a törekvésének az eredményeként, vagy ettől függetlenül az ország működőképességét veszélyeztető mértékű tömegmegmozdulásokra kerülne sor, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Juscsenko idő előtti távozását Ukrajna európai partnerei is szorgalmazni fogják. Mindebből az következik, hogy Ukrajna megmentésének politikai feltételén munkálkodnak ugyan, de a stabilizáció időpontja bizonytalan, miközben az csaknem bizonyos, hogy előtte minden eddiginél látványosabb fordulókat is látunk az elnök és a miniszterelnök küzdelmében.

Ukrajna tehát egy leginkább Berlinből koordinált nagy nemzetközi mentőakció révén minden bizonnyal meg fog menekülni a teljes összeomlástól, azzal együtt, hogy destabilizálódásának legijesztőbb pillanatai még jó eséllyel előttünk állnak. Megmentése arra lesz elegendő, hogy minimalizálja a hozzá kapcsolódó rendszerproblémák tovagyűrűző hatását, arról viszont szó sincs, hogy a jelentős ukrán kitettséggel rendelkező vállalatok ezzel elkerülhetik a súlyos veszteségeket. Amit nagy valószínűséggel elkerülhetnek ezáltal, az csupán a legsötétebb katasztrófa-forgatókönyvek megvalósulása. Ilyen időkben azonban ennek is tudni kell örülni.