Visszafizetik a jutalom egy részét az AIG-nál

2009.03.19. 08:12
Az AIG vezetői elkezdték visszafizetni a vitatott jutalmakat - közölte Edward Liddy, az amerikai óriásbiztosító vezérigazgatója helyi idő szerint szerdán Washingtonban.

Edward Liddy, az AIG vezérigazgatója egy kongresszusi meghallgatáson elmondta, azt kérte a vállalat vezetőitől, hogy közülük azok, akik legalább 100 ezer dolláros prémiumot kaptak, fizessék vissza annak legalább a felét. Ez a 418 jutalmazott vezető közül 298-at érint.

A vezérigazgató azt nem árulta el, hogy konkrétan kik kapták a legnagyobb jutalmakat, de elmondta, hogy több vezető halálos fenyegetést kapott, nyilvánvalóan feldühödt adófizetőktől.

Edward Liddy
Edward Liddy

A kongresszus demokrata vezetői közben bejelentették, olyan törvényjavaslatot készítettek, amely 90 százalékkal adóztatná meg a jutalmakat az AIG-nél és más állami segélyben részesített intézményeknél.

Liddy tavaly szeptemberben vette át az AIG elnök-vezérigazgatói posztját, amikor az összeomlás szélére került biztosító megkapta az első szövetségi tőkeinjekciót. A cég életben tartásához azóta újabb tőkepótlásra volt szükség, Washington összesen csaknem 180 milliárd dollár segélyt utalt ki. A közvélemény felháborodását váltotta ki, amikor a hétvégén kiderült, hogy az állami segélyből, lényegében az adófizetők pénzéből életben tartott vállalat 165 millió dollárt jutalmat fizetett ki márciusban vezetőinek, 73-an egymillió dollárt vagy annál nagyobb prémiumot vettek fel. Liddy azt mondta, néhány vezető már a kiutalt jutalom teljes összegét visszaadta.

A New York Times szerint az AIG az állami mentőöv óta összesen 220 millió dollárt fizetett ki alkalmazottainak jutalomként, az első 55 millió dollárt még decemberben.

Barack Obama elnök Kaliforniában kijelentette, a közvéleményhez hasonlóan őt is felháborította az AIG-jutalmak ügye. Leszögezte, hogy elnökként felelősséget vállal az ügy rendezéséért. Kijelentette, hogy kormányának megvannak az eszközei az olyan visszaélések megelőzésére, amelyek az AIG-nél is történtek, hivatala külön hatóságot létesít az ilyen ügyek megoldására.

Mint a New York Times megjegyezte, a szövetségi bankmentő program, jóllehet még George Bush elnöksége alatt kezdődött, nagyon népszerűtlen, s ez veszélyezteti Obama további pénzügyi válságterveit. Az elnök ugyanis valószínűleg újabb bankmentő csomaghoz akarja megszerezni a kongresszus támogatását.

A bónuszgate-nek is nevezett AIG-botrányban mindenesetre kiderült, hogy a biztosító felügyeletét ellátó központi bank, a Fed - amely kormányzati és kongresszusi jóváhagyás nélkül hozza meg döntéseit - tudott a jutalmakról és hozzájárult azokhoz. Az AIG jelenleg 80 százalékban állami tulajdonban van.