Soros megmondta, mi a baj

2009.03.28. 10:00 Módosítva: 2009.03.28. 11:39
Nagy-Britanniának még a végén az IMF-nél kell könyörögnie egy óriási pénzügyi mentőcsomagért, nyilatkozta a The Timesnak Soros György. Egy ilyen lépésre 33 év után először kerülne sor a szigetországban, ha Soros félelme beigazolódik. Szerinte Nagy-Britanniának az az egyik fő problémája, hogy túlfejlett a bankrendszere.

Soros azután beszélt erről, hogy 14 év után először sikertelenül zárult a brit államkötvények aukciója Londonban. A magyar származású nagybefektető úgy véli, Gordon Brown brit miniszterelnöknek rövidesen lehet, hogy fontmilliárdokért kell majd könyörögnie a nemzetközi porondon. Szerinte a G20-ak jövő heti londoni csúcstalálkozója lesz az utolsó esély, hogy elkerülje a világ a harmincas évekbelinél is nagyobb depressziót.

„Az a problémátok, hogy nagyobb a bankrendszeretek, mint a gazdaságotok” – fogalmazott. Ha Nagy-Britannia egyedül szeretné rendbe tenni ezt, akkor óriási adóssága halmozódna fel. Arra a kérdésre, hogy vajon az IMF segítsége is szóba jöhet-e, úgy válaszolt, ha a bankrendszer összeomlása folytatódik, ez egy lehetőség, de a jelenlegi helyzetben még nem valószínű.

A G20-csúcstalálkozóval kapcsolatban Soros nem túl optimista, ő inkább arra számít, sikertelen lesz, mert a különböző vélemények nehezen egyeztethetők össze. Pedig a tét óriási: az a kérdés, a nagy világgazdasági válságnál nagyobb depresszió köszönt-e a világra. Szerinte felérne egy katasztrófával, ha a találkozó egy beszélgetéssé silányulna, ugyanis sürgős és konkrét intézkedéseket kellene tenni a fejlődő világ és a periférián lévő országok védelmére a fejlett országokból gyűrűző válság ellen.