Valér
4 °C
8 °C

Valóban fordulópont a G20 csúcs?

2009.04.06. 11:59
"The IMF is now back". Azaz: "az IMF most visszatért". Ebben a rövid mondatban foglalta össze a múlt heti G-20 csúcstalálkozó jelentőségét Dominique Strauss-Kahn, az IMF első embere. A hivatalos kommentárok természetesen azt a reményt sugározzák, hogy a globálisan összehangolt válságkezelés, és annak ez a látványos pillanata a reálgazdaságban is érzékelhető javulást hoz, ezt a reményt azonban érdemes óvatosan kezelni. A világ jelentős részét elérő reményhullám azonban a pénzügyi piacokon annak is fontos tényező, aki a maga részéről talán nem osztozik benne – írja Kovács Krisztián, a Concorde elemzője.

Ami a konkrét lépéseket illeti, a konferencia lényegében az IMF tartalékainak hatalmas mértékű feltöltéséről szólt. A szervezet ezentúl az eddigi, 250 milliárd dollárnyi keretének háromszorosával hitelezheti a bajba került országokat, ehhez hozzájön az SDR (Special Drawing Rights, különleges lehívási jogok) keret 250 milliárd dollárnyi bővítése. Ez utóbbit az IMF 185 tagállamának devizáiból alkotott kosár alapján számolják el, kizárólag az IMF és a jegybankok között, a facilitás fő érdekessége azonban nem ez, hanem az, hogy ehhez a tagállamok az IMF hiteleknél megszokott feltételek vállalása nélkül is hozzájuthatnak, kifejezetten olyan célokból, mint például a jegybank devizatartalékainak növelése, akut likviditási problémák kezelése, vagy a devizaárfolyam védelme. Ez tehát eddig 750 milliárd dollárnyi friss pénz, a sajtóban sokat emlegetett 1100 milliárd úgy jön össze, hogy más intézmények – köztük a Világbank – kaptak további 100 milliárd dollárt kifejezetten a csődkockázat enyhítésére, további 250 milliárd dollárt pedig a világkereskedelem finanszírozási súrlódásainak enyhítésére ajánlottak fel. Ez így együtt tényleg sok pénz.

A G-20 csúcsértekezlet fő eredménye tehát az a kézzelfogható globális együttműködés, amelynek eredményeként drasztikusan csökkennek a világ pénzügyi válsággócainak kockázatai, ez pedig az egész pénzügyi rendszerben jótékonyan hathat a kockázati étvágyra. Minden olyan fontos állam, amely vagy tartalékai, vagy a jelenlegi helyzetben is meglévő hitelfelvételi kapacitása révén képes forrást biztosítani erre a célra, a G-20 csúcson meg is tette ezt, és van alapja annak a bizakodásnak, hogy ez drámai következményekkel járhat a veszélyesnek ítélt adósok hiteleinek a piac által árazott kockázata tekintetében. Mindenképpen jelzésértékű, hogy a csúcstalálkozó hetében több feltörekvő piaci államkötvény és vállalati kötvény kibocsátását illetve lejegyzését jelentették be, mint az elmúlt két év során bármikor ennyi idő alatt.

A feltörekvő piaci csődkockázat nagyságrendi csökkenésének legfontosabb pozitív következménye a bizalom egy magasabb fokának kialakulása és stabilizálódása lehet, ez pedig az állami mentőövek mellett újra beindíthatja a magántőke áramlását. Hiszen ha a biztonságosnak tekintett hitelfelvevő államok – mindenekelőtt az USA – az általuk felvett hitel egy jelentős részét nemzetközi intézményeken keresztül úgyis tovább hitelezik a túl kockázatosnak ítélt, és ezért magukat piacról finanszírozni képtelen országoknak, akkor az eredendő hitelezők végül mégis részben ez utóbbiakat finanszírozzák, csak sokkal kevesebbet keresnek rajta. Ebben a felállásban a legerősebb államok egyfajta garantőr-szerepet játszanak el a hitelpiacon.

Jókor jött

Bizonyos szempontból ez az intézkedéscsomag a lehető legjobbkor jött – írja Kovács Krisztián, a Concorde elemzője. A világ részvénypiacain a március hatalmas emelkedést hozott, a hangulat hetek óta tartó makacs javulását több fontos fejlemény is segítette. Végre a piacnak tetsző formában sikerült meglengetni az amerikai bankkonszolidációs programot, amely elveti a bankok teljes államosítását, és célul tűzi ki a magántőke bevonását a bankok tőkehelyzetének megerősítésébe. A hagyományos menekülő devizák kibocsátói, a Fed, a svájci és a japán jegybankok különböző megfontolásokból ugyan, de egyaránt kezdenek pénznyomdává alakulni, ezért aki valódi hozamot akar, az kénytelen valódi kockázatot vállalni. Tavaszra néhány régióban és iparágban, például Kínában és az európai autóiparban látható eredményeket hoztak az állami élénkítő programok, és még az amerikai lakáspiac is fel tudott mutatni a korábbinál valamivel kevésbé elkeserítő számokat. A vállalatok készletállománya szépen apad, a nyersanyagok piaca is az irántuk való kereslet feltámadását kezdi árazni.

A G-20 csúcs jelentős intézkedéseit tehát egy eleve javuló hangulatú piac fogadja, a sikeres és látványos konferencia így viszonylag könnyen válhat a remény újabb katalizátorává.

Ünnepelni azért korai volna

Könnyen lehet, hogy igaza lesz az amerikai elnöknek, és a londoni G-20 konferencia több tekintetben valóban fordulópontnak bizonyul majd, de az igen valószínűtlen, hogy a gazdasági aktivitás világméretű csökkenésében éppen itt lenne a trendforduló. A recesszió fő oka az, hogy egy hitelbuborék kipukkanásával a hitelbuborék nagyságára, sőt annak növekedési ütemére méretezett termelési kapacitások jelentős része hirtelen feleslegessé vált, a recesszió végében legkorábban akkor lehet reménykedni, ha a felesleges kapacitások már eltűntek. Nem tudható, hogy ez mikor következik be, mint ahogy az sem, hogy a hitel-lufi hány évnyi fújódást ereszt ki magából, mielőtt stabilizálódni tud. Mindent egybevetve azonban a reálfolyamatok jelenlegi alakulásában trendfordulót látni még rózsaszín szemüvegen át sem lehet.

A hit, a remény azonban más téma, de nem kevésbé fontos a pénzügyi piacokon. A részvénypiacoknak a recessziós periódusokkal általában együtt járó trendszerű esését számos rally szokta megtörni, köztük egészen vadak is, és az ilyenkor vásárlók jelentős része egyáltalán nem azt gondolja magáról, hogy ő éppen egy bear market rally-ba száll be. Egy kellően erős reményhullám sokakat magával ragad, sokan kezdenek el hinni abban, hogy itt a vége, és a javuló hangulatban már a következő trendszerű emelkedés kezdetét látják. Az USA-ban 2007 végén kezdődött recessziós periódusban a mostani az első igazán jelentős reményhullám, ami még akkor is eltarthat egy darabig, ha azoknak lesz igazuk, akik szerint még közel sem láttuk a mélypontokat.

A G-20 csúcs fő eredménye, az IMF gigantikus feltőkésítése azonban a jelenlegi helyzetben azért különösen érdekes, mert ha a részvénypiacra gyakorolt hatásában még rövidebb távon sem hinne valaki, a kötvénypiacon még akkor is találhat olyan – nagyon vonzó – lehetőségeket, amelyek kockázatát ez az intézkedéscsomag drasztikusan csökkentette.