Szuperfelügyeletté válhat a Fed

2009.06.16. 07:50
A fél évszázada legnagyobb léptékű felügyeleti reformtervezet folytán új jogosítványokat kaphat a Fed, a kormányzat szükség esetén feldaraboltathat bankokat, illetve fogyasztóvédelmi jellegű felügyeleti szervet is létrehozhatnak Amerikában.

Az 1930-as évek óta a legátfogóbb, a banki tevékenységek minden területére kiterjedő tőkepiaci felügyeleti reformot jelenthet be szerdán Barack Obama.

Az egész világgazdaságot sújtó jelenlegi válság kapcsán sokszor esett már szó a szigorúbb szabályozás és az azt ellenőrző, illetve végrehajtó állami felügyeleti szervek szerepének újragondolásáról. Egyes államfők, jegybankelnökök és közgazdászok egyenesen egy világméretű piaci felügyelet létrehozását szorgalmaznák, míg mások nemzeti hatáskörben képzelik el az ellenőrzést.

A tervezet sarokköve, hogy a jegybank szerepét betöltő Fedet a pénzügyi szektor legnagyobb szereplői feletti felügyeleti jogosítvánnyal ruházná fel, míg a kormányzat átvehetné az irányítást és feldarabolhatná a túlzottan eladósodott, rendszerszintű kockázatot képviselő nagy pénzintézeteket (úgy, ahogy jelenleg a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság teszi a becsődölt bankokkal). Ezenfelül egy új, fogyasztóvédelmi feladatokat is betöltő felügyeleti szervet is létrehoznának, amely elsősorban a jelzálog-, illetve hitelkártya-kondíciók ellenőrzését lenne hivatott betölteni - írja a Wall Street Journal magukat megnevezni nem kívánó kormányhivatalnokokra hivatkozva.

Ettől függetlenül továbbra is több kormányhivatal, ügynökség felel majd a bankok felügyeletéért. A kormányzat a korábbi tervekkel ellentétben nem szab határt a pénzintézetek méretének vagy tevékenységi körének.

A korábban kiszivárgott elképzelésekkel szemben mégsem vonnák össze a tőkepiaci felügyelet tisztjét betöltő SEC-et a derivatív és árupiaci folyamatokat ellenőrző CFTC-vel (Commodity and Futures Trading Commission), bár szorosabb együttműködést és "harmonizációt" irányoznának elő. Az intézkedések hatására viszont elvileg nem lesz annyira egyszerű a bankoknak az eddigi gyakorlathoz hasonló szinten eladósodni, ami akár már a gazdaság egészét veszélyeztethetné.

A szabályozás részeként a hedge fundokat ezentúl be kéne jegyeztetni a pénzügyminisztériumnál, valamint egy bizonyos eszközérték felett szövetségi felügyelet alá tartoznának.

Mivel a kormányzat tudatában van annak, hogy a tőke mindig a legkisebb ellenállás irányába áramlik, a nemzeti szabályozás hatásosságának megőrzése érdekében felhívják majd a világ döntéshozóit a fontosabb elemek átvételére. Így például várhatóan a legnagyobb pénzintézetek tőkemegfelelési mutatóival szembeni elvárások globális kiegyenlítésére vagy éppen az igen összetett származékos tőkepiaci termékek átláthatóságát szavatolni hivatott egységes szabályozás kidolgozására.

Az elképzeléseknek gyakorlati korlátot jelenthet, hogy a törvényhozás mindkét házában többséget élvező demokraták a kormány elképzeléseihez képest nagyobb mértékű fogyasztóvédelmet, illetve szigorúbb felső vezetői fizetési korlátokat szorgalmazhatnak majd. Szintén kérdéses lehet a felügyeleti hatáskörök újraosztása folytán a különböző szervek között esetleg kirobbanó hatalmi vetélkedés.

Ráadásul az elképzelés értelmében fennmarad az egymás hatáskörét átfedő szövetségi és az egyes államok alá tartozó szervek által végzett párhuzamos ellenőrzés. Csupán a takarékszövetkezetek felügyeletét betöltő Thrift Supervision Office szűnne meg, az új hivatal létrehozásával a felügyeleti szervek száma változatlan maradna. Márpedig eddig is mindig a leglazább hozzáállást felmutató intézményt próbálták a kiskapuk kihasználásával kiválasztani maguknak a pénzintézetek.