Madoff feladta társait, hogy mentse családját

2009.07.31. 07:25 Módosítva: 2009.07.31. 07:53
Bernard Madoff, a Wall Street többszörös életfogytiglanra ítélt mágusa, aki 65 milliárd dolláros piramisjátékával az amerikai befektetők krémjét ejtette át és fosztotta ki, pacsirtaként dalol egy San Franciscó-i ügyésznek.

Joseph Cotchett ügyész a Reutersnak elárulta, hogy beperelte a csaló feleségét, két fiát és még a bátyját is, majd közölte Madoff-fal: fontolóra veszik, hogy futni hagyják a családját - vagy legalább a feleségét -, ha hajlandó részletes vallomást tenni. A vallomásnak arról kellett szólnia, hogyan folytatta több évtizeden át csalását, és kik segítették benne, akár a hallgatásukkal. Az ügyész szerint a 71 éves elítélt mindenről beszámolt, és számos olyan név bukkant fel vallomásában, amelyeket eddig egyáltalán nem hoztak összeköttetésbe ügyével.

Madoff feleségét ugyan még csak azzal sem gyanúsítják, hogy tudott férje üzelmeiről, de azért beperelték; minimum 44,8 millió dollárt követelnek rajta a becsapottak annak a gyanúnak az alapján, hogy azt a lopott pénzből utalta át neki házastársa cége. A hatóságok, amelyek lefoglalták a házaspár vagyonát, 2,5 millió dollárt hagytak meg Ruth Madoffnak, de ez az összeg is perelhető. Ügyvédje viszont felháborítónak tartja az ügyet, mivel Ruth még csak gyanúsítottként sem szerepelt az ügyben, és hírügynökségi források szerint ez nem is várható.

Jelenleg 15,4 ezer ügyfél és több mint 400 befektető cég vár arra, hogy a 150 évre ítélt csaló megmaradt vagyonából kártalanítsák, de a kezén átfolyt összegből egyelőre csak 13,2 milliárdot sikerült megtalálni.