A Fed szerint közel a recesszió vége

Az amerikai jegybank (Fed) szerint végéhez közeledik a recesszió az Egyesült Államokban, "nagy valószínűséggel" hosszabb ideig a mostani szinten marad a kamat.

Az amerikai gazdaság kilátásai reménykeltőbbek, mint voltak júniusban - tartalmazza a Fed augusztus 12-én véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán este nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. A dokumentum szerint a gazdasági gyengülést okozó hatások mérséklődtek.

Az amerikai jegybank augusztusi ülésén nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt. A jegyzőkönyv szerint "nagy valószínűséggel" hosszabb ideig a mostani szinten marad a kamat.

A kamatdöntők szerint a második félévben már élénkül a gazdaság, de csak szerényen, miközben mérsékelt lesz az infláció. Jövőre már nagyobb ütemben erősödhet az amerikai gazdaság, de ez elsősorban attól függ majd, hogy miként alakul a lakossági fogyasztás.

A jegyzőkönyv szerint a Fed folytatja, de lassabb ütemben állampapír-vásárlási programját, amelynek határidejét szeptember végéről októberig végére módosította. A Fed márciusban határozott arról, hogy a gazdaság élénkítése céljából hat hónapon át 300 milliárd dollár értékben vásárol hosszúlejáratú államkötvényeket. Eddig 253 milliárd dollár értékben vásárolt.

Kedvezőnek értékelték a kamatdöntők, hogy a világ több más országa is kezd kilábalni a gazdasági válságból, ami jótékonyan befolyásolja az amerikai exportot.

Röviddel a kamatdöntés bejelentése előtt New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 5 pont, a Nasdaq mutatója 3 pont nyereségen állt. Mintegy 30 perccel később a DJIA indexe 3 pont veszteséget, a Nasdaqé 2 pont növekedést mutatott. New Yorkban az euró 1,4282 dollárról 1,4273 dollárra gyengült közel 30 perc alatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58