A Sky Europe csődje csak a kezdet

A SkyEurope csődje csak a jéghegy csúcsa: a gazdasági válság, az utazási kedv hanyatlása miatt rajta kívül még sok légitársaság küzd a túlélésért. Ágazati elemzők úgy látják, hogy a közeljövőben jelentősen át fog rendeződni a légi piac, és lesznek még a Sky Europe bedőléséhez hasonló esetek.

Az elemzők várakozásait támasztják alá a nemzetközi légiforgalmi szövetség, az IATA adatai. A szövetséghez tartozó vállalatok hatmilliárd dollár veszteséget szenvedtek el az első félévben. Igaz, a tendencia javuló, mert az első negyedben még négymilliárd, a második negyedben csak kétmilliárd dollár volt a veszteség. Mégis az IATA elemzői úgy vélik, hogy messze még a fellendülés: évekbe telhet, amíg az ágazat visszatérhet a 2008. évi teljesítményéhez. Még mindig nagyon sok a fölösleges kapacitás, és a teherfuvarozásban is nagyobb a kínálat, mint a kereslet.

A nagy, hagyományos légitársaságok egyelőre tartják magukat az elmúlt években felhalmozott tetemes nyereségeiknek köszönhetően, de ezek pénze is fogyatkozóban van. A British Airways például rekord veszteséget szenvedett el üzleti évének első negyedévében: a légitársaság több mint 20 évvel ezelőtti privatizációja óta először fordult elő, hogy egy hagyományosan jó negyedben - április-június között - veszteség halmozódott fel. Adózott eredménye meredek, 88 százalékos csökkenéséről számolt be a Lufthansa német légitársaság is ugyanebben az időszakban.

Likviditási gondokkal küszködnek a kelet-európai térség vezető légi cégei is: éves összehasonlításban a tízszeresére, 1,8 milliárd koronára emelkedett az idei első félévben a privatizáció előtt álló cseh állami légitársaság vesztesége az utasszám és a jegyárak csökkenése miatt. A cégnél szigorú takarékoskodás zajlik, a 4600 munkatárs közül 680-nak felmondanak, csökkentik a fizetéseket, kevesebb célállomásra repülnek, és kevesebb gépet közlekedtetnek.

A szintén privatizációra váró lengyel LOT 733 millió zloty adózott veszteséggel zárta a 2008-as évet, az idei első félévben pedig 180 millió zloty veszteséget szenvedett el. A társaságról már tavasszal azt rebesgették, hogy a fizetésképtelenség határára került. Mindenesetre márciusban már beszüntette fapados cége, a Centralwings tevékenységét, májusban pedig csődvédelmet kért földi kiszolgáló vállalata, a LOT Ground Services (LGS).

Megkongatta a vészharangot a pozsonyi repülőtér is: a SkyEurope csődje a légikikötő szóvivője szerint veszélybe sodorhatja a társaság idei profittervét, bár a repteret üzemeltető cég minden megtesz azért, hogy a kieső járatokat pótolja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25