Szerbiában kirúgják az állami dolgozók 20 százalékát

Szerbiában az állami alkalmazottak közel ötödét, mintegy 14 ezer embert elbocsátanak azért, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytassa a balkáni ország pénzügyi támogatását - közölte hétfőn a szerb pénzügyminiszter.

Diana Dragutinovic azt mondta hétfőn, hogy az ilyen jellegű állami kiadáscsökkentést még azelőtt meg kívánja lépni, hogy október 20-án újraindulnak a tárgyalások az IMF-fel.

Márciusban az IMF 2,8 milliárd euró készenléti hitelt hagyott jóvá Szerbiának.

Szeptember elején az IMF azonban elhalasztotta a döntést arról, hogy Szerbia megkapja-e a második és a harmadik hitelrészletet, ami együtt 1,4 milliárd euró. Mint közölte, ez attól függ, hogy Szerbia végrehajtja-e a hitelfolyósítás feltételeit és tisztázza a kormány, mit akar tenni a növekvő államháztartási hiánnyal.

Az IMF eredetileg azt javasolta, hogy Szerbiában emeljék fel a szolgáltatások és termékek jelenlegi 18 százalékos áfáját, növelve ezzel a költségvetés bevételét. A szerb illetékesek ezt elvetették. Helyette inkább a kiadáscsökkentést tartják megvalósíthatónak az állami adminisztráció karcsúsításával.

Hétfőn a pénzügyminiszter azt mondta, hogy szeptember 18-ig várja a minisztériumoktól a kiadáscsökkentési javaslataikat.

Az állami alkalmazottakat képviselő szakszervezetek máris jelezték, sztrájkot tartanak létszámleépítés esetén.

Szerbiában a gazdasági válság kezdete óta 31 ezer ember, a foglalkoztatottak 5 százaléka vesztette el állását. Szerbiában jelenleg közel 18 százalékos a munkanélküliség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25