Túl a nehezén Európa a légiforgalma

A vártnál is jobban sújtotta a válság az európai légi közlekedést az első félévben, de az ágazat feltehetőleg túl van a nehezén. Az utasszámok cégtől függően 5-15 százalékkal estek vissza, a légi teherszállítás pedig 15-25 százalékos veszteséget szenvedett el - áll a Calyon Bank elemzésében.

A szakértők szerint az ágazat a második negyedévben érhette el a mélypontot, a következő negyedév már eredményesebb lesz. Az Air France-KLM páros három hónap alatt 496 millió euró üzemi veszteséget halmozott föl, szemben a tavalyi 217 milliós pozitív eredménnyel. A British Airways 94 millió fontos üzemi veszteséget publikált a tavalyi 35 milliós eredmény után, míg a Lufthansa tavalyi utolsó negyedéves 505 milliós eredménye egy év alatt 52 millió eurós üzemi veszteségbe fordult.

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint az utasforgalomból származó bevétel Európában az első hét hónapban 6,9 százalékkal esett vissza, miközben a személyszállítási kapacitások 4,6 százalékkal csökkentek a megelőző év azonos időszakához képest. Ijesztő, hogy ezzel párhuzamosan a légi teherforgalom 20,8 százalékkal csökkent.

A kutatók szerint az utasforgalom 2-3 százalékos és az áruszállítás 10 százalék körüli visszaesését a cégek még képesek kiadáscsökkentéssel és létszámleépítéssel kezelni, de ennél nagyobb visszaesés hosszabb távon már számos légitársaságot bedönthet. A remény ugyanakkor él. A kapacitáskihasználtság január-júliusban átlagosan 74,9 százalék volt, de a második negyedévben a mutató 73-ról 82 százalékra javult. Stuart James, a Calyon londoni hitelkutatási csoportjának elemzője szerint a nagyobb légitársaságok likviditása folyamatosan és stabilan javult az elmúlt hónapokban, így minden esélyük megvan rá, hogy túléljék a jelenlegi recessziót.

Az elkövetkezendő néhány évben jelentős flottaépítések várhatók, emiatt feltehetőleg megnő az eladósodottság szintje, ezért szerinte "az erős likviditás miatt nem az a kérdés, hogy tönkremegy-e az ágazat, hanem az, hogy kik lesznek a nyertesek és kik a vesztesek". A Calyon elemzői szerint ugyanis a légiközlekedési ágazat 2010-re egyenesbe jön, majd 2011-től kezdődően 4 százalékot meghaladó növekedést produkálva talpra áll. Ez a növekedés azonban még mindig távol áll majd az aranykortól, hiszen az ágazat teljesítménye 1978-tól húsz éven át átlagosan is 5,3 százalékkal bővült.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58