Megcsappant a dollármilliomosok száma

A Földön tavaly az egy évvel korábbinál körülbelül hatodával, 17,8 százalékkal kevesebb dollármilliomos élt - derül ki a Boston Consulting Group tanulmányából.

A kilencmillió szerencsésből 3,9 millió az USA-ban lakik, ugyanakkor a "milliomosintenzitás" Szingapúrban a legnagyobb, ahol a lakosság 8,5 százaléka (vagyis minden tizenegyedik-tizenkettedik ember) tartozik ebbe a rétegbe. Az ezt követő sorrend: Svájc 6,6, Kuvait 5,2, Egyesült Arab Emírségek 4,5 és az USA 3,5 százalékkal.

A tanulmány szerint a válság miatt majdnem egy évtizede először 2008-ban csökkent a világon vagyonkezelésben (tehát nem személyes, céges tulajdonban-használatban) lévő vagyon értéke. Az úgynevezett kezelt vagyon 11,7 százalékkal, 92,4 ezer milliárd dollárra zsugorodott, a legnagyobb bukást a 21,8 százalékos vagyonvesztést elkönyvelő két észak-amerikai ország szenvedte el. Kanada és az USA 29,3 ezer milliárdos kezelt vagyona így már elmarad Európa 32,7 ezer milliárdos értékétől, amivel az utóbbi régió átvette a világ leggazdagabb térségének járó címet az előbbitől.

Az offshore kategóriába tartozó országok, köztük Svájc és a karibi adóparadicsomok 2008-ban már csak 6,7 ezer milliárd dollár értékű vagyont kezeltek, szemben az egy évvel korábbi 7,3 ezer milliárddal. Latin-Amerika volt a múlt év nyertese, ahol három százalékkal, 2,4 ezer milliárd dollárra nőttek a vagyonkezelőknél lévő befektetések. A jelentés készítői úgy vélik, hogy a világon kezelt vagyon értéke csak 2013-ra tér vissza a 2007-es 108,5 ezer milliárd dolláros szintre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58