Már most dönteni kell arról a stratégiáról, amely alapján az Európai Unió tagországai kivezetik gazdaságukat a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságból, de a végrehajtást csak akkor kell megkezdeni, amikor a gazdaság élénkülése ténylegesen megindul, értettek egyet a tagországok állam- és kormányfői csütörtöki esti brüsszeli találkozójukon.
Az egyetlen munkavacsorából álló találkozón az uniós vezetők a világ húsz legnagyobb ipari és felzárkózó országának (G20) jövő heti pittsburghi csúcsértekezletét készítették elő.
Az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök a találkozó után azt hangsúlyozta, hogy a kivezető stratégiának biztosítania kell, hogy a gazdaságélénkítés nem csupa nagyon eladósodott országot hagy maga után.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár a késő este befejeződött megbeszélés után bejelentette: gyakorlatilag egyetértés volt abban is, hogy véget kell vetni a túlzottan magas banki prémiumok gyakorlatának. Egyelőre nem világos ugyanakkor, sikerül-e az uniónak ehhez a kockázatmérséklőnek szánt intézkedéshez megnyernie többi tárgyalópartnerét, köztük az Egyesült Államokat is.
Reinfeldt a maga részéről úgy fogalmazott: egyetértettek abban, hogy el kell mozdulni a jelenlegi banki gyakorlattól, amely a rövid távú teljesítmény jutalmazásán alapul.
A megbeszélésen szót ejtettek a decemberi nemzetközi klímavédelmi konferencia előkészítéséről is. Azon a tanácskozáson dönteni kellene arról, milyen nemzetközi erőfeszítéseket tesznek középtávon az éghajlatváltozás megállításához.
Diplomáciai források szerint az uniós vezetők megállapodtak, hogy a következő három évben az EU szükség esetén évente akár 7 milliárd euróval is segítheti a fejlődő világ rászoruló országait ebben a küzdelemben.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon