90 százalékos jövedelemelvonás Szlovéniában

Bruttó jövedelmük alig 10 százalékát vihetik ezentúl haza Szlovéniában az állami cégek és az állami támogatást igénybe vevő magánvállalatok jól fizetett alkalmazottai.

Egy szerdán elfogadott törvény értelmében 49 százalékos különadót kell fizetniük azoknak a munkavállalóknak, akiknek a havi fizetése meghaladja a 12 500 eurót (3,4 millió forint) és állami vállalat vagy olyan magáncég alkalmazottai, amely a gazdasági válság miatt állami támogatásra vagy hitelgaranciára szorul. (Júliusban az átlagos havi nettó bér 922 euró volt Szlovéniában.) A sarcot kivetik az évi 25 ezer eurónál nagyobb bónuszokra és a 75 ezer eurónál nagyobb végkielégítésekre is.

Ezek a jövedelmek alapból 41 százalékkal adóznak, tehát a különadóval együtt 90 százalék lesz rajtuk a teher - a Reuters szerint ez az egyik legmagasabb a világon. A különadót visszamenőleg 2009. január 1-jétől kell megfizetni és 2010 végéig életben marad, illetve addig, amíg az adott vállalat állami pénzből működik.

Szlovénia az elmúlt két évben az eurózóna leggyorsabban növekvő tagjai közé tartozott, de a globális válság kemény csapást mért gazdaságára: 2009 első félévében 8,8 százalékkal csökkent a GDP. Az év eleje óta folyamatosan emelkedik a munkanélküliség - júliusban 9,4 százalékos volt -, és az országban több tüntetés volt amiatt, hogy a bajban levő vállalatok vezetői továbbra is magas fizetéseket kapnak. A parlamentben az összes párt támogatta a törvénytervezetet, amelyet végül nagy többséggel fogadtak el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58