Újabb öngyilkos a France Telekomnál

Újabb öngyilkosság történt hétfőn a France Télécomnál: a távközlési vállalat egyik 51 éves munkatársa a dél-franciaországi Annecy közelében egy viaduktról leugrott és a helyszínen szörnyethalt.

Az út mentén hagyott gépkocsijában megtalált búcsúlevelében - amelyet feleségéhez írt - a "vállalaton belüli hangulattal" indokolta tettét - közölte a helyi prefektúra. A múlt év februárja óta ez volt a 24. öngyilkosság a francia távközlési vállaltnál. Didier Lombard elnök-vezérigazgató bejelentette: azonnal Annecyba utazik, ahol a kétgyermekes apa a France Télécom egyik híváskezelő központjában dolgozott.

A kormány nyomására alig két hete jelentette be a cég vezetősége, hogy többek között az üzemorvosok számának növelésével, ingyenesen hívható pszichológiai segélyvonallal és a humánpolitikai részleg megerősítésével kíván véget vetni a cégen belüli öngyilkossági hullámnak. A szakszervezetek akkor a vállalatnál évek óta tartó átszervezésekre vezették vissza az öngyilkosságok hátterében meghúzódó lelki okokat és azok leállítását követelték, ezt azonban nem tartotta megoldásnak a cég vezetője.

Lombard azt viszont elmondta, hogy a korábbiakhoz képest, "humánusabban, szociálisabban és a szakszervezetekkel teljes összhangban" képzeli el a cégen belüli változtatásokat. Ígéretet tett arra is, hogy a stresszért felelőssé tett menedzserek új, az eddigieknél szociálisabb irányvonalak szerint fognak dolgozni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25