Nem ért véget a brit recesszió

2009.10.23. 12:16
Az általános várakozással ellentétben nem ért véget az immár hosszúsági rekordot döntő brit recesszió az idei harmadik negyedévben sem. A hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent az előző három hónappal összevetve a brit statisztikai hivatal pénteken közölt előzetes adatsora szerint.

A második negyedévben 0,6 százalékos visszaesést mértek Nagy-Britanniában, de citybeli elemzők a szeptemberrel zárult három hónapban már 0,1-0,3 százalék közötti negyedéves növekedést vártak.

A Brit Iparszövetség (CBI) nemrégiben kiadott új becslésében például az állt, hogy a harmadik negyedévben valószínűleg véget ért a brit recesszió. A brit ipar legnagyobb munkáltatói szervezete azzal számolt, hogy a gazdaság összkibocsátása a szeptemberrel véget ért három hónapban 0,3 százalékkal növekedett az előző negyedről.

A derűlátás a piacon is kezdett már hatni: a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója negyedszázados történetének legjobb három hónapját zárta a harmadik negyedévben, 21 százalékos emelkedéssel. A mutató ezzel jócskán megdöntötte korábbi negyedéves rekordját, amelyet 1999 utolsó három hónapjában állított be, 14,9 százalékos nyereséggel.

A brit gazdaság teljesítménye azonban a pénteki adatsor szerint immár hatodik negyedéve csökkent folyamatosan. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését.

Éves összevetésben valamelyest enyhült, de továbbra is mély a brit recesszió: a harmadik negyedévi GDP-érték 5,2 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakétól. Az idei második negyedévben 5,5 százalékos volt az éves visszaesés, a legnagyobb a rendszeres negyedéves adatközlés több mint fél évszázaddal ezelőtti kezdete óta.

Az első elemzői vélemények szerint a vártnál sokkal gyengébb harmadik negyedévi teljesítmény valószínűleg a kvantitatív enyhítési kurzus kiterjesztésének megfontolására készteti a brit jegybankot.

A Bank of England (BoE) a mély recesszióra válaszul tavasszal kezdett - fennállása óta első ízben - kvantitatív (mennyiségi) enyhítésbe. A nagyobb részt állampapírok, kisebb részt vállalati kötvények vásárlására szánt, készpénzellátást nem növelő, de elektronikus úton pénzhígító programra eredetileg meghirdetett 75 milliárd fontos keretet azóta 175 milliárd fontra (50 ezer milliárd forintra) növelték, és a nyáron több monetáris tanácsi tag, köztük Mervyn King bankkormányzó 200 milliárd fontra akarta tovább emelni az "elektronikus bankóprésből" a gazdaságba oltott, élénkítő likviditás összegét. Ezt a testület többsége akkor még leszavazta, majd a legutóbbi, október eleji értekezleten a tanács már egyhangúlag a 175 milliárdos keret tartására szavazott. Az erről szóló jegyzőkönyv múlt heti nyilvánosságra hozatala után a font erősödésnek indult, több mint egyhavi csúcsokat ért el az euróval és a dollárral szemben, mert a befektetők a jövő hónapban úgyis kifutó mennyiségi enyhítés kiterjesztésének várható elmaradásából részint a gazdaság javulására, részint az inflációs kockázat csökkenésére következtettek. Ezek a remények most porba hullottak, de még senki sem tudja, mint lép november elején a központi bank.

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző csoport, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a pénteki GDP-adatsor után kiadott gyorselemzésében azonban azt jósolta, hogy a BoE legalább 250 milliárd fontra emeli a kvantitatív enyhítési keretet.

A brit jegybank emellett március óta mélységi rekordszinten, fél százalékon tartja irányadó kamatát. Az akkor végrehajtott fél százalékpontos csökkentés tavaly október óta a hatodik volt.

A pénzügypolitikai enyhítési kurzus 5 százalékról indult, vagyis a brit központi alapkamat eddig 4,5 százalékponttal csökkent az egy évvel ezelőtti csúcsszintről.

Már a januári csökkentéssel kialakult akkori, 1,50 százalékos kamatszint is történelmi mélypont volt: az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá.

A CEBR londoni szakértői a pénteki gyorselemzésben azt jósolták, hogy a BoE 2011-ig fenntartja a jelenlegi kamatszintet.

A ház szerint nem lesz tartható a 3,25-3,75 százalék közötti idei gazdasági visszaesést valószínűsítő hivatalos előrejelzés sem. A cég úgy számol, hogy még akkor is 4,7 százalék lenne az egész évi GDP-mínusz, ha a negyedik negyedévben fél százalékkal nőne a brit gazdaság teljesítménye.

A CEBR szerint ennek meglesz a hatása a közfinanszírozásra is. A költségvetésben jelenleg is példátlan, 175 milliárd fontos - a becsült GDP-érték arányában 12,4 százalékos - államháztartási hiányjóslat szerepel az idei pénzügyi évre, de a londoni gazdaságelemző cég szakértői a pénteki GDP-adatok után "inkább 200 milliárd fonthoz közelebbi" deficittel számolnak.