Valér
-2 °C
0 °C

300 millió dollártól esett el az ukrán állami gázvállalat

2009.11.18. 06:50
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elhalasztja a döntést az ukrán állami gázvállalatnak, a Naftogaznak kilátásba helyezett 300 millió dollárról. Az együttműködés nem szakad meg a bank és a kelet-európai ország között, csak mivel Ukrajnának nem sikerült megfelelnie a hitel folyósításához szükséges feltételeknek, így a londoni székhelyű bank igazgatótanácsa nem hozhatott döntést az ügyben.
 

Az EBRD szeptember 16-án helyezte kilátásba, hogy hitellel segítené Ukrajna gázvásárlását, valamint további 450 milliós kölcsönt adna az ország energiainfrastruktúrájának és -hatékonyságának javítására. A tervezet szerint az EBRD és az Európai Beruházási Bank (EIB) közösen további összegeket is Ukrajna rendelkezésére bocsátana, amennyiben az képes a reformokra.

Anton Usov EBRD-szóvivő a Bloomberg kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Ukrajnának eleget kellett volna tennie bizonyos feltételeknek a hitel folyósításához, amit nem tett meg, így nem kerülhetett a bank igazgatótanácsa elé az ügy. Usov hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy megszakadt volna az együttműködés az EBRD és Ukrajna között. Továbbra is dolgozunk olyan infrastruktúrafejlesztéseken, mint a kompresszorállomások korszerűsítése - mondta a szóvivő.

Ukrajnának a januári gázválságot követő megállapodás értelmében minden hónap hetedik napjáig kell kifizetnie az oroszoktól vásárolt gázt, amelynek teljesítése komoly teherként nehezedik az amúgy is IMF-hitelen élő országra. A mostani hitelvisszamondás, illetve késleltetés azért sem jött jól az ukránoknak, mert egyre több hír jelenik meg arról, megint megromolhat az oroszokkal való kapcsolat gázügyben.

Ráadásul egyre nagyobb káosz dúl az országban, az IMF-hitel kapcsán is áll a bál, hamarosan pedig elnökválasztás lesz a súlyos gazdasági krízist átélő országban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!