Egy ország, ahol minden dolgozóra egy nyugdíjas jut

2009.11.24. 11:24 Módosítva: 2009.11.24. 11:24
Szerbiában kiegyenlítődött a munkaviszonyban lévők és a nyugdíjasok száma, amire eddig nem volt példa a térség országaiban. A helyzet tovább romlik, hiszen Szerbiában csak az év első kilenc hónapjában több mint 200 ezren kaptak felmondást.

Kétségbeejtő a helyzet Szerbiában: noha a kormány az egyik legfontosabb feladataként jelölte meg a munkahelyek és a foglalkoztatottak védelmét, újabb 200 ezren maradtak állás nélkül az év kezdete óta, és még idén további elbocsátásokra lehet számítani – írja az Inforádió.

Ennek nyomán romlottak az arányok a munkapiacon. Az országban 1,85 millióan állnak állandó munkaviszonyban, és bár az állástalanok egymilliónál kevesebben vannak, de a nyugdíjasok száma meghaladja az 1,7 milliót, ami azt jelenti, hogy év végére kiegyenlítődik a foglalkoztatottak és nyugdíjasok aránya.

A rendszertelen befizetések miatt a kormány a költségvetésből kénytelen egyre többet a nyugdíjalapba átutalni, általában nemzetközi hitelek segítségével, amit a következő nemzedékeknek kell majd törleszteni.

A rendszerváltás utáni magánosítás százezrek számára okozta az állás elvesztését, az új tulajdonosok többsége pedig a kötelező járulékokat sem fizeti be, és ha a dolgozók ezt szóvá teszik, felmondanak nekik.