Friderika
12 °C
29 °C

A spekuláció erősödésétől tart a Fed

2009.11.25. 10:22
A tartósan laza monetáris politika a spekuláció erősödéséhez vezethet - vélik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai. A legutóbbi kamatmeghatározó ülés tegnap esti jegyzőkönyvéből az is kiderül, hogy a jegybankárok nem aggódnak a dollár gyengülése miatt.

A Nyíltpiaci Bizottság tagjai szerint a tartósan alacsony kamatszint miatt könnyen elképzelhető, hogy a piaci szereplők kockázati étvágya megnő, az inflációs várakozások stabilitása pedig csökken - derül ki a november 3-4-i kamatmeghatározó ülés jegyzőkönyvéből. Bár a dokumentum szerint a dollár mélyrepülése (az elmúlt fél évben 6 százalékot gyengült a jennel szemben) miatt nem aggódnak a jegybankárok, az ehhez köthető inflációs kockázatokat és folyamatokat szoros figyelemmel követik.

Az elemzők szerint a jegybankárok nem csak a kockázati étvágy növekedésétől és az inflációs kockázatok erősödésétől tartanak, hanem attól is, hogy azzal, hogy tartósan alacsony szinten tartják az irányadó rátát, egy újabb eszközár-buborék kialakulásának a lehetőségét teremtik meg.

Japán és Kína is aggódik

Nem csak az amerikai jegybankárok aggódnak a tartósan laza monetáris politika káros hatásai miatt, hanem kínai és japán kollégáik is. Múlt héten mindkét ázsiai országban voltak olyan döntéshozók akik úgy nyilatkoztak, hogy a tartósan alacsony kamatok miatt a nyersanyag- és a feltörekvő országok pénzpiacain drágulási hullám bontakozhat ki. Az, hogy a Fed egyelőre nem tervez kamatemelést, illetve az, hogy az elmúlt hónapok során a dollár szinte folyamatosan gyengült az euróval és a jennel szemben, felerősítette a piaci spekulációt - nyilatkozta Liu Mingkang, a Kínai Bankfelügyelet elnöke.

A jegybankárok várakozásai kiegyensúlyozottabbak ugyan, mint néhány hónappal korábban, de a nagyfokú bizonytalanságra való tekintettel a továbbiakban is számolnak lefelé mutató növekedési kockázatokkal. Várakozásaik szerint a következő negyedévekben a munkanélküliségi ráta igen magas, az inflációs ráta pedig a jegybanki célértéknél alacsonyabb lesz. Jelenleg 2010 negyedik negyedévére 9,3-9,7 százalék közötti munkanélküliségi rátát prognosztizálnak. Ez a becslés kicsivel optimistább a júniusinál, az akkori prognózis 9,5-9,8 százalék volt.