Meghalt Paul Samuelson amerikai közgazdász

2009.12.13. 19:37
A 94 évesen elhunyt közgazdász 1970-ben kapott Nobel-díjat, amiért sokat tett a közgazdaságtan tudományos elemzés szintjének emeléséért. A közgazdasági kérdéseket matematikai úton közelítette meg.

Meghalt Paul Samuelson, az első amerikai tudós, aki megkapta a közgazdasági Nobel-díjat - közölte vasárnap a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tudományegyetem, amelynek Samuelson 1940 óta volt oktatója.

A világhírű tudós 94 éves korában, rövid betegség után hunyt el. A közgazdasági Nobel-díj történetének második évében, 1970-ben kapta meg a kitüntetést, amiért "valamennyi kortársánál többet tett az elméleti közgazdaságtan területén a tudományos elemzés szintjének az emeléséért."

Paul Samuelson
Paul Samuelson

Az 1915-ben, az Indiana állambeli Gary-ben született Samuelson a Harvard Egyetemen szerzett doktori fokozatot közgazdaságtanból. Első nagy munkája A gazdasági elemzés alapjai (Foundations of Economic Analysis) című, 1947-ben megjelent kötet, fő műve pedig a Közgazdaságtan (Economics) című 1948-as tankönyv, amelynek társszerzője William Nordhaus volt. A kötetet több mint negyven nyelvre fordították le, magyar közgazdász hallgatók nemzedékei is nevelkedtek rajta.

Paul Samuelson a közgazdasági kérdéseket matematikai úton közelítette meg. "Mindent átformált, amivel csak foglalkozni kezdett: szakterületének elméleti alapjait, a közgazdaságtan-oktatás módszerét, a MIT szellemiségét, és kollegái és tanítványai életét" - áll a MIT, a világ egyik legrangosabb egyetemének közleményében.

Samuelson diákjai között volt például Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelenlegi elnöke. "Paul Samuelson a gazdaságelmélet úttörő alakja és a közgazdaságtan legnagyszerűbb tanáregyéniségeinek egyike volt" - mondta Bernanke. "Egykori diáktársaimmal és kollegáimmal együtt a közgazdaságtan egy óriásának elvesztését gyászoljuk."

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport