Sikeres volt a Dreamliner első repülése

Az amerikai hírtelevíziók élőben közvetítették, és a megrendelők világszerte nyomon követték kedden, amint a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépe első próbarepülésére felszállt a Washington állambeli Seattle mellől.

Mike Carriker kapitány a sikeres repülés után

A cég - amely előző héten zárta le a gép földi tesztelését - közölte: a forradalmi újításnak számító, nagyrészt szénszálas anyagokból épített, könnyűszerkezetű repülő levegőbe emelkedése új korszak nyitányát jelenti a légi közlekedésben. A kék-fehérre festett üzemanyag-takarékos repülőgép a gyár közeléből szállt fel négyórás próbaútra Washington állam belseje felé.

Az első próbarepülésre az eredetileg tervezettnél több mint két évvel később került sor, az időpontot korábban munkaügyi és alkatrészellátási gondokra hivatkozva halasztották el. A Boeing korábban közölte: ha a próbarepülések sikeresek lesznek, a Dreamliner kiszállítását a jövő év negyedik negyedében kezdhetik meg.

A cég eddig több mint 55 légitársaságtól 865 megrendelést kapott az új utasszállítóra, jóllehet a fejlesztésben mutatkozó sorozatos késések miatt több megrendelő visszalépett.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59