Már a 44 centeken is spórolnak az amerikaiak

2009.12.19. 07:35
Kevesebbet utaznak az év végén, és kevesebb karácsonyi üdvözlő lapot küldenek egymásnak az amerikaiak a recesszió miatt - írta a USA Today című lap egy friss felmérés alapján. Ebből kiderült: több mint a fele azoknak, akik otthonuktól távol szerettek volna pihenni az ünnepek alatt, nem utazhat, vagy lényegesen kisebb utazást szervez a bizonytalan gazdasági helyzet miatt.

A magas, tíz százalék feletti munkanélküliség, a bércsökkentések és a pénzügyi bizonytalanság továbbra is kedvezőtlen hatással van a turizmusra, annak ellenére, hogy a gazdaság lassan a felépülés jeleit mutatja. Sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan családjukkal repülőre üljenek és nagyobb távolságokra elutazzanak - derült ki a USA Today és a Gallup intézet közös kutatásából.

A megkérdezettek egyharmada elmondta, hogy a korábbi tervekkel szemben a nehéz gazdasági helyzet miatt nem utazik sehová, és az utazóknak is az egyharmada lecsökkentette a távolságot és a költségeket. A válaszadóknak csak 35 százaléka jelezte, hogy otthonától több mint 100 mérföldre utazik el az ünnepek alatt.

David Wyss, a Standard & Poor's pénzügyi elemzője rámutatott: az amerikaiak a recesszió miatt kevesebbet utaznak, és azoknak egy része, akik azelőtt a repülőgépet választották, mostanában inkább az olcsóbb megoldást választják, és volán mögé ülnek.

A turizmus legutoljára 2007 karácsonyán lendült fel, azóta az iparág bevételei visszaestek. Az Inrix forgalomfigyelő cég adatai szerint 2008-ban az előző évhez képest 30 százalékkal csökkent a közúti forgalom, amely ez év közepén egy kissé fellendült, de az egész éves adat kisebb lesz a tavalyinál. A légi közlekedésben az ünnepi forgalom várhatóan 2,5 százalékkal lesz kisebb, mint tavaly.

A gazdasági recesszió ugyancsak kedvezőtlenül hatott az ünnepi postai forgalomra; az amerikaiak kevesebb karácsonyi üdvözlő lapot küldenek egymásnak. Sokan lemondanak arról, hogy hozzátartozóiknak, barátaiknak és ismerőseiknek lapokat, és mindegyikhez 44 centes belföldi bélyeget vásároljanak.

A postaszolgálat az év végi ünnepi időszakban - Hálaadástól karácsonyig - a várakozás szerint 16,6 milliárd képeslapot, levelet és csomagot kézbesít ki, ez a mutató tavaly még 19 milliárd volt. A Hallmark, az egyik legnagyobb képeslapgyártó vállalat becslése szerint az idén 1,8 milliárd lapot küldenek egymásnak az amerikaiak, szemben a korábbi években küldött 2 milliárddal.