Bőkezűen oszt bónuszt a halott bank

A Lehman Brothers, amely a tavalyi évben összeomlásával olyan súlyos válságba taszította a világot, amelyre több évtizede nem volt példa, még mindig jelentős bónuszokat fizet ki. A bankház közben alkalmazottakat is felvesz ügyei rendezésére, dolgozóinak száma csak Európában meghaladja a négyszázat.

A múlt hét folyamán a bíróság, amely a Lehman Brothers csődjét felügyeli, további 50 millió dolláros bónusz kifizetését engedélyezte több mint 230 derivatív kereskedője számára. Ők azon dolgoznak, hogy leépítsék a cég 10 milliárd dolláros portfolióját - írja a Financial Times.

Minden bónusz, amit a cég kifizet, azoknak az adminisztrátoroknak jár, akik azon dolgoznak, hogy maximalizálják a hitelezők számára visszafizetett pénzt - közölte a PricewaterhouseCoopers és a Lehman Brothers egy közös alkalmazottja. Ő egyike azoknak, akik feladata, hogy összeegyeztesse az egyes ügyleteket és ügyfeleket, illetve kereskedési partnereket. A bukott befektetési bank európai üzletága jelenleg 440 főt alkalmaz.

Mint ismeretes, a Lehman Brothers, amely az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számított, 2008 szeptemberében ment csődbe. Az esemény megbénította a tőkepiacokat és csak eddig több mint 140 amerikai bankcsődöt generált. Emellett pedig súlyos recesszióba sodorta a világgazdaságot, aminek hatásai máig érezhetők.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59