Ilona
17 °C
32 °C

Pénzhiány miatt leállt a dubaji metróépítés

2010.01.07. 11:00 Módosítva: 2010-01-07 11:00:35
Fizetési problémák miatt leállították a dubaji metró építését - írta csütörtöki számában a Nikkei című japán gazdasági napilap. Az arab világ legnagyobb metróberuházását végző japán-török konzorcium azért függesztette fel a munkálatokat, mert az emírség kormánya nem fizetett időben.

A konzorcium tárgyalásokat kezdett a megbízóval, s csak akkor folytatják a kivitelezést, amikor biztosítottnak látják a finanszírozást. A Nikkei szerint a vitát az okozza a felek között, hogy az 5,3 milliárd dollárosra tervezett projekt költségei menet közben a duplájára nőttek.

Egy már elkészült szakasz Dubaiban
Egy már elkészült szakasz Dubaiban

A lap szerint a csaknem 75 kilométeres hálózat így biztosan nem készül el az eredeti határidőre, idén tavaszra. Legkorábban az év végén fejeződhet be a munka a négy metróvonalon, amelyeken teljesen automatizált, vezető nélküli szerelvények közlekednek majd.

Dubajban a novemberben kitört adósságválság ellenére igyekeznek folytatni az egyedülálló, látványos fejlesztéseket. A héten például felavatták a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres Burzs Kalifát, amely a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja és több tucatnyi "kisebb" felhőkarcoló között áll.

Dubaj a relatív nyersanyagszegénység miatt fogott bele a nagyszabású beruházásokba. Az apró ország az Egyesült Arab Emírségek tagállama, amely a harmadik legnagyobb olajexportőr, kitermelhető olajvagyona pedig nagyságra az ötödik a világon. Az ásványkincs 90 százaléka azonban a legnagyobb társállam, Abu Dzabi területe alatt fekszik, ezért Dubaj olajjövedelmei szinte elhanyagolhatók. Az ország éppen ezért az idegenforgalomra épít és hitelből fedezett, hatalmas értékű luxusingatlan-beruházásokra alapozza gazdaságának fejlesztését.

A pénzügyi válság miatt azonban a luxusingatlan-szektor forgalma is csaknem elapadt, az építkezések leálltak, s gyakorlatilag egyik napról a másikra bevételek nélkül maradtak a fejlesztők. Köztük van a Dubai World, amely a három meghatározó állami óriásvállalat legnagyobbika az Investment Corporation of Dubai és a Dubai Holding előtt.

Novemberben aztán a Dubai World - amelynek adósságát különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közé teszik - hiteltörlesztési haladékot kért, decemberben pedig Abu Dzabi egy 10 milliárd dolláros csomaggal sietett a társállam segítségére. Így, legalább is átmenetileg, sikerült megelőzni a Dubai World fizetésképtelenségét.