Vagyonadót vezethet be Románia

2010.01.14. 13:51
Különleges "pótadó" kivetését szorgalmazza az 500 ezer eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező magánszemélyekre az a törvénytervezetet, amelyet Mugurel Surupaceanu szociáldemokrata képviselő terjesztett a román parlament elé. A kormányfő azt mondta: 2010-re nem terveznek adóemelést, de a későbbi években bevezethetik az új adónemet.

A törvényjavaslat értelmében a gazdagabbaknak nettó vagyonuk 0,5 százalékát kellene évente adóként befizetniük az államkasszába. A jogszabálytervezet leszögezi: az érintetteknek június 30-áig ki kell tölteniük egy vagyonnyilatkozatot a 2009. december 31-én birtokolt vagyonról. Ebben a nyilatkozatban egyaránt be kell vallaniuk a tulajdonukban lévő ingatlanokat, vagyontárgyakat, a saját, illetve a férjük vagy feleségük, valamint kiskorú gyermekeik birtokában lévő pénzösszegeket.

Surupaceanu azzal érvel, hogy több országban is bevezették már a vagyonosok megadózását, a legtöbb helyen szerinte hatékonyan működik. Példaként Franciaországot, Norvégiát és Svájcot hozta fel.

A tervezet azonnal felkavarta a kedélyeket a belpolitikai és üzleti körökben, a hírtelevíziók stúdió-beszélgetéseinek központi témájává vált. A szociáldemokrata képviselő a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: már érkeztek személye elleni támadások a tervezet kidolgozása óta, főként az érintettek adtak hangot elégedetlenségüknek.

Emil Boc miniszterelnök egyelőre nem kívánt véleményt mondani az ötletről. Egy sajtóértekezleten csak annyit mondott: jelen pillanatban a 2010-es költségvetés elfogadása élvez elsőbbséget, a vagyonadóról majd később lehet tárgyalni. A kormányfő emlékeztetett, hogy a parlamenti vita tárgyát képző büdzsé nem tartalmaz adó- és illetékemelést, így az adórendszert csak az elkövetkező években lehetne módosítani.