Gyárfás
16 °C
29 °C

Obama megregulázza a kövér macskaként pöffeszkedő bankokat

2010.01.31. 14:25 Módosítva: 2010-01-31 15:31:46
Az amerikai elnök bankokat megregulázó javaslatcsomagjának fő célja, hogy korlátozzák a pénzügyi intézmények méretét és az olyan kockázatos ügyletek lehetőségét, melyekkel az egész pénzügyi rendszer bedönthető. Elemzők szerint nem demagógiáról van szó, helyes az elképzelés iránya, de a szabályozásnak igazából csak nemzetközi szinten lenne értelme. Egy ilyen intézkedéssorozat ugyanakkor részvénypiaci eséssel és reálgazdasági áldozattal is jár, de még mindig jobb, ha mi pukkasztjuk ki a lufikat, mintha a szabályozatlanság miatt borítékolhatóan jön egy újabb nagyobb visszaesés.

Majdnem szétválasztanák a kereskedelmi banki és a befektetési banki tevékenységet, mint 1933-ban a nagy gazdasági világválság után, de azért mégsem. Inkább csak az akkori törvény szellemét idézik a mostani javaslatok, aminek konkrétumairól még nem sokat tudni, de a szabálycsomag komolyan érintené a pénzügyi intézmények jövedelmezőségét, és elsősorban a befektetési bankokat büntetné a felelőtlen "kaszinózásért" - így összegezhető az amerikai elnök nyilatkozataiból körvonalazódó terv.

Nem akarják őket megmenteni az adófizetők pénzén

„Amint éppen kifelé ássuk magunkat ebből a nagyon mély gödörből, fontos, hogy észben tartsuk, hogy mi is taszított minket bele. A recesszió pénzügyi válságként kezdődött. A bankok és a pénzügyi intézmények felelőtlen és átgondolatlan kockázatos ügyleteket hajtottak végre, hogy hatalmas profitot termeljenek, és masszív bónuszokat osszanak ki maguknak. Aztán hirtelen a világ legnagyobb pénzügyi intézményei összeomlottak, vagy az összeomlás szélére kerültek. De hiába jóval stabilabb a pénzügyi rendszer most, mint egy évvel ezelőtt, még mindig ugyanazon szabályok alapján működik, mint amik az összeomláshoz vezettek. Többet azonban nem fogja túszul ejteni az amerikai adófizetőket egyetlen olyan mamutintézmény sem, amelyik túl nagy ahhoz, hogy veszni hagyjuk" – mondta Obama a csomag bejelentésekor, múlt csütörtökön. Egy héttel korábban már bejelentette az 50 milliárd dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező pénzügyi intézményekre és vállalatokra kivetett felelősségi díjat, hogy az utolsó centig visszaszerezzék a bankmentő csomagból származó költségvetési veszteséget.

Nem is demagóg

Elsőre talán demagógnak tűnik az elnök fejtegetése, és egyes amerikai szakértők szerint a javaslatcsomag leginkább belső fogyasztásra szánt retorikai fogás Obama népszerűségének visszaszerzésére, miután sem a zöld-témákkal, sem az egészségügyi reformmal nem tudta növelni indexét.

Részesedése az államnak azáltal, hogy tőkét juttatott az ágazati szereplőknek, csak azokban az intézményekben lett, amiket meg lehetett menteni, persze azok közül sem biztos, hogy mindegyik nyereséges lesz, vagyis az állam (az adófizetők) a részesedésükért a valós értéknek megfelelő összeget kapnak, ha azt az intézmény visszavásárolja.

A tőkejuttatáson kívül az is bankmentés része volt, hogy az egyes intézményektől több tízmilliárd dollárért – például az AIG-től 82 milliárd dollár értékben – CDS-eket (csőd elleni biztosítás) vett át az amerikai kormány. Ugyanis ezeket állampapír-kibocsátásokból fedezték, vagyis ezekből államadósság lett, amiknek a kamatát valóban az adófizetőknek kell megfizetni. „Így teljesen jogos az a felvetés, hogy az adófizetők betétjeit ne csak az állam garantálja, hanem ebbe a bankok is beszálljanak, vagyis az intézkedés lényege az lenne, hogy a nyereség-veszteség ugyanabban a körben keletkezzen” – mondta Barcza György, a K&H vezető elemzője.

Feldarabolás

Az új javaslatcsomag – amit Volcker-szabályok névre kereszteltek a gazdaság helyreállításáért létrehozott elnöki tanácsadó testületének vezetőjéről, az egykori Fed-elnökről, Paul Volckerről, aki már George W. Bush alatt a bankok szigorúbb szabályozását sürgette – konkrétumai még nem világosak.  Az látszik, hogy a piaci önszabályozás helyett az intézményi szabályozásra hangsúlyt fektető elképzelések fő iránya a pénzügyi rendszerben lévő kockázatok csökkentése. Ezt egyrészt úgy akarják elérni, hogy például ne legyenek olyan hatalmas mamutintézmények, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy veszni hagyják őket egy esetleges bedőlésnél.

Glass-Steagall Act

Az 1933-as törvény (1932-ben volt az első) nem csak létrehozta a szövetségi betétbiztosítási alapot, hanem teljesen szétválasztotta a kereskedelmi banki és a befektetési banki tevékenységet. Ezt a törvényt azonban Bill Clinton 1999-ben egy tollvonással megszüntetett a Gramm-Leach-Bliley Act aláírásával, amely eltörölte a Glass-Steagall Act-et. A Gramm-Leach-Bliley Financial Services Modernization Act ezzel lehetővé tette, hogy a kereskedelmi bankok, brókercégek, biztosítótársaságok, nyugdíjalapok, intézményi befektetők és hedge fundok befektethessenek egymás termékeibe. Az Egyesült Államok ezzel egész pénzügyi szférájának ellenőrzését átadta néhány pénzügyi konglomerátumnak és azok hedge fundjainak.

A pénzügyi intézmények méretcsökkentését és a koncentrálódás megakadályozását szolgálja az a már bejelentett lépés, hogy az Amerikában biztosított teljes betétállományból tíz százaléknál többet egyetlen bank sem birtokolhat. Obama új javaslatcsomagja ezt továbbfejlesztené azzal, hogy korlátoznák azt is, hogy a vállalatokat, kormányokat, vagyis a legnagyobb hitelfelvevőket mennyire finanszírozhatja egy-egy pénzügyi intézmény, azaz az ilyen óriáshiteleknél mekkora lehet az egyetlen bank felé fennálló, akár szektorszintű kiszolgáltatottság. „Le kell építeni a pilótajáték egyik alappillérét képező jelenséget, az óriás propaganda gépezetet működtető szereplőket kordában kell tartani” – mondta Sarkadi Szabó Kornél arról, hogy miért jó az, ha nem hagyják a mamutintézmény-jelenséget elburjánzani. Jelenleg egyébként a négy legnagyobb amerikai bank a bankszektor vagyonának több mint a felét birtokolja.

Csak megidéznék a '30-as éveket

Befektetési vs. rendes bank

A hagyományos, "rendes", azaz kereskedelmi bankok egyszerűsítve betétgyűjtéssel és hitelezéssel foglalkoznak. A klasszikus banki szerep valójában a tőkeátcsoportosítás: sok ember kis megtakarítását kezelik, ezért kamatot fizetnek nekik, ami - természetesen erősen leegyszerűsítve a dolgot - abból származik, hogy a betétek egy részét összesítve, magasabb kamatra odaadják olyan cégeknek, akik nyereségükből magasabb kamattal tudják visszafizetni azt. Mivel sok betétes felé van kötelezettségük, az általános pénzkezelési, hitelkihelyezési, befektetési szabályaik szigorúak, törvényekben is rendezettek, az állam ezzel is védi a betétes, az egyszerű állampolgár pénzét. A befektetési bankok ezzel szemben - megintcsak nagyon leegyszerűsítve - számszerűleg lényegesen kevesebb, de gazdag ügyféllel rendelkeznek. Ők nem elsősorban azért bízzák a pénzüket az intézményre, hogy a megtakarításukat biztonságban tudják, hanem, hogy akár közvetlen befektetésekkel minél jobban fialtassák. Az ilyen ügyletekben az ügyfél jóval nagyobb rálátással bír a piacok működésére, jóval több beleszólást és tájékoztatást kap tőkéje kezelését illetően, és persze jóval nagyobb kockázatot is vállal. Gyakoriak az úgynevezett tőkeáttételes ügyletek, amikor egy adott tranzakcióhoz csak fedezetként van szükség jelentősebb összegre, de a ténylegesen befektetett pénz akár sokszorosa realizálható nyereségként - és persze veszteségként is. A befektetési bankok saját tőkéjüket is agresszívabban, lazább szabályok mellett mozgathatják.

Kockázatcsökkentő lépés lenne az is, hogy a betétbiztosítást igénybe vevő, illetve a Fed hiteléhez hozzáférő bankok nem tulajdonolhatnának a jellemzően befektetési banki tevékenységhez kötődő, kockázatosabb működésű befektetési alapokat, un. hegde fundokat és private equity fundokat. A betétbiztosítást igénybe vevő kereskedelmi bankok ilyenekbe nem fektethetnének be, és nem is lehetne velük közvetett kapcsolatuk. A biztosított betétállománnyal rendelkező, és vészhelyzetben a segélyforrásokhoz hozzá férő bankok befektetési lehetőségeit más módon is korlátoznák, de az ügyfeleknek továbbra is nyújthatnának olyan befektetési banki szolgáltatásokat, mint például az értékpapír-forgalmazás, vagy a fúziókkal kapcsolatos tanácsadás.

Az intézkedések tehát csak megidéznék a hírhedt Glass-Steagall törvény szellemét, de nem jelentenének visszatérést a '30-as évek nagy gazdasági világválság utáni szabályozásához.

Azért választanák le a hedge fundokat és a private equity fundokat, hogy ne keveredjen a befektetési jellegű és a betétkezeléshez kapcsolódó kereskedés. Azaz, ha egy spekulatív befektetési alappal (hedge fund) és biztosított lakossági betétekkel is rendelkező pénzügyi intézmény bukik, a veszteséget ne lehessen a betétesek pénzével kistafírozni. Nem véletlenül támogatja egyénként Obama elképzeléseit Soros György, hiszen az ö hedge fund-jában nincsen betétesi pénz.

A befektetési bankokat büntetnék

Indokoltnak tartja Sarkadi Szabó Kornél is, hogy választani kell a banknak a befektetési jellegű és az egyéb banki tevékenységek között, mert ezeknek a tevékenységeknek a szét nem választása azt eredményezi, hogy a piaci szereplők torz jeleket kapnak, és a bankok túl nagy kockázatot vállalnak.

A javaslatcsomagban szerepelnek még olyan elképzelések is, hogy korlátoznák a rövid lejáratú bankközi hitelezést, illetve a tulajdonosi részesedést az egyes társaságokban.  A javaslatcsomag azonban ennél sokkal komplexebb lenne, és a tervezett intézkedések együttes bevezetése jelentős mértékben érintené a pénzügyi intézmények, elsősorban a befektetési bankok jövedelmezőségét. A kereskedelmi bankokat a tervezett szabályozás nem nagyon érintené, többségük már megszabadult a saját számlás kereskedést érintő tevékenységektől.

A javaslatcsomag elsősorban a befektetési bankokat büntetné, amelyek mára bankholding-vállaltokká fejlődtek. A Morgan Stanleynek például biztosan választani kellene a között, hogy megmarad banknak, vagy  újra brókercég lesz, ami szabadon kereskedhet. A Goldman Sachs biztosan ez utóbbit választja az amerikai elemzők szerint.

Európának nem nagyon tetszik a tervezet

Azonban ha csak egy-egy országban vezetnék be a szabályozást, akkor nyilván versenyképességi hátrányokat okozna a szabályozással sújtott országok pénzügyi intézményeinek. A szabályozással érintett bankok pedig áthelyezhetnék a tevékenységüket más országokba. "Eddig láthatóan mindig azok a szabályozók kaptak zöld jelzést (például a jutalmak korlátozása), amelyek a bankok közötti versenyt a legkevésbé érintik. Adott ügyfélkör, például hedge fundok hitelezésének tiltása már lényegesen nagyobb átrendeződéssel járna nemcsak bankok, de akár országok között is" – mondta Barcza György.

A németek például üdvözlik Obama elképzeléseit, de a konkrét lépéseket nem akarják követni. Alistair Darling brit pénzügyminiszter szerint pedig nem az a lényeg, hogy kikényszerítsék a pénzügyi intézmények méretének csökkentését, hanem hogy a pénzügyi tranzakciókat érintő kapcsolataikat szabályozzák, vagyis a két nagy szabályozási irányból – piac vs. intézmények – az angolok az előbbit támogatnák, ami azonban kevésbé lenne átlátható és könnyebb lenne kivitelezni is. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerint viszont Obama elképzelései teljesen összahangban vannak az általuk a G20-csúcson is sürgetett elképzelésekkel.

Barcza György szerint ha Obama elképzelései megvalósulnak, akkor új irányt vehet a nemzetközi pénzügyi szabályozás. "Alapvetően egyet lehet érteni az iránnyal. Az önszabályozó pénzügyi szektor láthatóan körülbelül hetven évente összeomlik, ez ellen érdemes védekezni. Az óvatosság viszont indokolt, nehogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsük, még akkor sem, ha ez a gyerek már egy kicsit öreg és inkább egy kövér macskára hasonlít" – utalt az elemző a túlszabályozás esetleges veszélyeire, amik megfojthatják az öreg, dagadt macskaként pöffeszkedő pénzügyi szektort, és ezáltal még az egészséges növekedést is.

A szabályozás hátterében állhat még az is, hogy ha befektetéssel a szabályozás miatt már nem tudnak akkora profitot elérni a bankok, akkor kénytelenek lesznek a hitelezést élénkíteni, hogy behozzák a kieső üzletág miatt bekövetkező profitcsökkentést. A hitelezésre pedig nagy szükség lenne, mert amióta a kormányok belepumpálták a pénzügyi rendszerbe a sok pénzt, azóta a bankok inkább tőzsdézgettek és bónuszokat osztogattak, nem a hitelezést élénkítették.

Nekünk kell a lufikat kipukkasztani

Ha a most vázolt formában megvalósulnak Obama elképzelései, az mindenképpen a részvények árfolyamesésével járna a pénzügyi szektorban, de az egész piacra kedvezőtlen hatással lehet rövid távon. A két elemző szerint azonban még mindig jobb, vagyis kevésbé káros a részvényáraknak így esnie, mintha azért kezdenének mélyrepülésbe, mert a mesterséges likviditás és a tőkeáttételek miatt felfújt eszközárak buborékprofitjai végül kipukkadnak, törölve a rendszer alapjait is. „Elkerülhetetlen, hogy ne építsék le a hitelt felhalmozó államok és szektorok az adóssághegyeket, illetve ne csökkentsék a tőkeáttételeket a rendszerben”– véli Sarkadi. –És minél kisebb az újabb zuhanás, annál jobb, mert már nem lesznek tartalékok a kormányoknál, amivel újra lehet éleszteni a rendszert."

Barcza György is hasonlóan látja a helyzetet: „A szabályozásnak rövid távon lehet részvénypiaci lejtmenet a következménye, de nagyobb veszély, hogy a szabályozatlanságnak majdnem biztosan egy újabb válság lesz a következménye évek, esetleg néhány évtized múlva. A világgazdaság már megkezdte a kilábalást, még egy újabb lejtmenettel sem valószínű, hogy a tőzsdeindexek a tavalyi mélypont alá esnek vissza. Úgy is nézhetjük a mostani helyzetet, hogy jobb, ha a lufikat mi pukkasztjuk ki, illetve engedjük lassan leereszteni, mintha óriásira fújódnak és később sokkal nagyobb kárt okoznak".

Bukta lesz

A tőzsdei esés begyűrűzik majd a reálgazdaságba, mivel a vállalatok részben a piaci árfolyamok alapján szervezik a tevékenységüket. Azt látják, hogy növekedés van, beruházásaik egy ideig profitot hoznak: ha a kenyérgyár azt látja, hogy egyre drágább a kenyér, hiába csak egy eszközárbuborékról van szó, még több hitelt vesz fel, eszerint alakítja a rendelésállományait is, majd amikor a piacok esni kezdenek, akkor az eddig felfelé tartó spirál hirtelen lefelé tartó spirál lesz, mondta a Cashline elemzője.

Kérdésünkre, hogy ha ez a részvénypiaci esés begyűrűzik a reálgazdaságba, akkor mekkora lehet az újabb visszaesés, Sarkadi azt mondta, hogy egyrészt még nincs részvénypiaci esés, pánik pláne, csak korrekció. „Az eddigi válságkezelés amúgy is determinálja az újabb nagy zuhanást, potenciálisan újabb mélypontokat, mert eddig semmi sem történt: a korlátlan fogyasztás és hitelezés krízisét mivel kezelik? Még több fogyasztásösztönzéssel és még több hitellel. Nonszensz! Az újabb mélypontok pedig jönnek, csak nem tudni, pontosan mikor és mekkora kilengésekkel, a 2008-as forgatókönyveket sem zárnám ki. Nagy valószínűséggel 2010-ben, de akkor sem lennék nagyon meglepve, ha csak 2011-ben. Ez pedig nem begyűrűzés lesz, hanem az ismét kibontakozott pilótajáték vége. Rövid távon lehet, hogy negatív hatással lesz a reálgazdaságra, de muszáj ráébrednünk: a minden áron való növekedés nem lehet cél, csak önpusztító eszköz a közjóval szemben, egyes lobbicsoportok hasznára”– fejtette ki a Cashline vezető elemzője.