Az IMF vezére már a következő válságról beszél

2010.03.10. 10:03 Módosítva: 2010.03.10. 10:04
A világnak fel kell készülnie a következő gazdasági válságra, még akkor is, ha a globális gazdaság már elkezdett kilábalni a legutóbbi súlyos krízisből - jelentette ki Johannesburgban Dominique Strauss-Kahn az AP hírügynökség tudósítása szerint. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a következő válság időpontjára nem adott becslést, ám biztos benne, hogy bekövetkezik.

Egyetemi hallgatók közönsége előtt az IMF első embere úgy fogalmazott, hogy a gazdasági fellendülés elindulása miatt csökkenhet a politikusokra nehezedő nyomás, miszerint szükséges a pénzpiacok fokozottabb ellenőrzése - írja a Portfolio.hu.

A korábbi francia pénzügyminiszter nem tudja megjósolni a következő krízis időpontját, ám hangsúlyozta: "ne csapjuk be magunkat, lesznek a jövőben válságok". Az AP hírügynökség emlékeztet arra, hogy a nemzetközi szervezet legutóbbi Globális Kitekintőjében azzal számolt, hogy a világgazdaság idén 3,1 százalékkal bővülhet, miközben a munkanélküliség tovább emelkedhet.

Nem mondanám, hogy vége van a válságnak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a krízis második felében járunk – tette hozzá a dél-afrikai városban tartott előadásában Strauss-Kahn, aki szerint a gazdaságpolitikák idén a munkahelyteremtésre kell fókuszáljanak.