A Fed-elnök szerint folytatódik a mérsékelt növekedés

2010.04.14. 17:37
Ben Bernanke Fed-elnök értékelése szerint az idén folytatódik az amerikai gazdaság mérsékelt ütemű növekedése, amelyet jelentős mértékben visszafog a magas munkanélküliség és a gyenge építőipari kereslet.

A gyors felépülést fékezi a szövetségi államok és városok megtépázott költségvetése is - mutatott rá a központi bank első embere egy szerdai kongresszusi meghallgatáson.

Bernanke nem tett közvetlen utalást a befektetők által árgus szemekkel figyelt kamatpolitikára, inkább a növekedést gátló tényezőket vette számba. (A Fed legutóbbi megnyilatkozásaiban továbbra is az alacsony kamatok fenntartását ígéri.)

A Fed elnöke kifejtette, hogy a növekedésnek továbbra is jelentős korlátai vannak. Ezek között említette a magán- és a középítkezési szektor folytatódó gyengélkedését, valamint az államok és helyi önkormányzatok rossz pénzügyi helyzetét.

Biztató jelnek mondta az elbocsátások mértékének lassulását és a foglalkoztatás erősödését. Az általa festett helyzetkép azonban óvatosságra inti az elemzőket a felépülés ütemét illetően, annak ellenére, hogy a márciusi kiskereskedelmi forgalom jelentős, 1,6 százalékos erősödést mutatott. Utóbbi statisztika arra enged következtetni, hogy a fogyasztói keresletnek a vártnál nagyobb szerepe lesz az amerikai gazdaság felépülésében - jegyezte meg a BusinessWeek üzleti hetilap.

Bernanke úgy értékelte: a gazdaság növekedési üteme annak lesz a függvénye, hogy a fogyasztói költekezés és a vállalati beruházások pótolni tudják-e majd a kormányzati támogatások fogyatkozását.

Az adatok szerinte azt sugallják, hogy a magánszféra keresletének bővülése elegendő lesz ahhoz, hogy a következő hónapokban mérsékelt növekedés legyen. Ezt fogja segíteni a munkahelyek számának fokozatos növekedése, a keresetek erősödése, valamint a hitellehetőségek javulása - tette hozzá.