Boglárka
19 °C
35 °C

Szorul a nadrágszíj Románián

2010.05.10. 11:39
Az Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a román kormánynak alkalmaznia kell a kemény megszorító intézkedéseket, így gazdasági növekedés a következő évben nem várható. Pedig engedték, hogy a hiány nagyobb legyen a román kormány által előzetesen közöltnél.

Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője hétfőn a román fővárosban tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a valutaalap a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékát kitevő államháztartási hiányt hagyott jóvá Romániának, amit Bukarestnek várhatóan a gazdaság stagnálása, vagy éppen visszaesése mellett kell teljesítenie. Korábban az IMF 1,3 százalékos, majd 0,8 százalékos gazdasági növekedést jósolt Románia számára, de ezek a becslések túlságosan derűlátónak bizonyultak. Tavaly a GDP 7,1 százalékkal csökkent 2008-hoz viszonyítva.

Franks szerint a román kormánynak határozottan alkalmaznia kell a "kemény" megszorító intézkedéseket, amelyek szerint júniustól 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazotti bérek, valamint 15 százalékkal a nyugdíjak és a munkanélküli segélyek. Franks szerint ezek a drasztikus kiadáscsökkentések lehetővé teszik, hogy Románia államháztartási hiánya 2011-ben ne haladja meg a GDP 4,4 százalékát.

Franks hozzátette: a megszorító intézkedések mellett a parlamentnek el kell fogadnia az új nyugdíjtörvényt, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható lehessen, valamint a helyi adóügyi törvényt, ami lehetővé teszi a helyi adók hatékonyabb begyűjtését. Emellett a felek abban is megállapodtak, hogy a kormánynak általában hatékonyabban kell fellépnie az adócsalások ellen.

Az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőit magába foglaló bizottság hétfőn fejezte be Románia negyedévi felülvizsgálati látogatását, amelynek az eredményességétől függ, hogy Románia megkapja-e az IMF hitelegyezmény ötödik, 850 millió euró értékű részletét. Franks korábban úgy nyilatkozott, hogy Románia csak akkor kapja meg júliusban az újabb részletet, ha addig a kormány valóban átülteti a gyakorlatba a kiadáscsökkentő intézkedéseket.

Románia tavaly márciusban kötött az IMF szervezésében többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást, amelynek értéke eléri a 20 milliárd eurót. Ebből 13 milliárd eurót biztosít a washingtoni pénzintézet.