Antal, Anett
16 °C
23 °C

Autógumikkal és golflabdákkal tömítik el a sérült mélytengeri olajkutat

2010.05.26. 22:43 Módosítva: 2010.05.27. 07:38
A BP olajipari óriáskonszern szakemberei helyi idő szerint szerda kora délután hozzáfogtak a Mexikói-öbölben több mint egy hónapja szivárgó mélytengeri olajkút megjavításához, illetve a szivárgás eltömítéséhez.

Az akció délután 2 órakor (budapesti idő szerint este 8 órakor) kezdődött. A siker esélye csak 60-70 százalékos; a műveletet ekkora, 1500 méteres mélységben még soha nem hajtották végre, váratlan akadályok léphetnek fel, ezért nem garantálható az eredmény.

Tony Hayward, a BP vezérigazgatója azt mondta, nem tudni, hogy a bonyolult művelet mennyi ideig tarthat, de egy-két napra bizonyosan szükség lesz majd annak ellenőrzéséhez, hogy a hatalmas, öt emelet magas kitörésgátló szerkezet eltömítése sikeres volt-e. Egy szakértő ugyanakkor megjegyezte: az akció sikertelensége valószínűleg perceken vagy órákon belül kiderülne.

Az AP beszámolója szerint órákkal a művelet megkezdése után minden a terv szerint halad. Tony Hayward ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy ez még jelent semmit, legalább 24 órára van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, működik-e a módszer.

A BP szakemberei úgy akarják elállítani a szivárgást, hogy egy felszíni hajóból nehéziszapot juttatnak le és lövellnek be egy elosztón keresztül a sérült kitörésgátló szerkezet öt bemeneti nyílása közül kettőbe. Ennek a szerkezetnek kellett volna lezárnia a kutat az április 20-i platformrobbanáskor, ez azonban nem történt meg, és a berendezést később sem sikerült aktiválni a mélytengeri robotokkal.

A víznél kétszer nagyobb sűrűségű fúrófolyadék az elképzelés szerint a szerkezetbe áramolva lelassítja és megállítja a feltörő kőolaj és földgáz áramlását. A 22,6 tonna nehéziszapot harmincezer lóerős motorral pumpálják a szerkezetbe percenként 2100 gallonos (8000 literes) sebességgel, hogy legyőzzék a feltörő olaj nyomását. Az olaj először nyilván fellöki a nehéziszapot, de a sűrű anyag idővel remélhetőleg a kitörésgátlón keresztül lesüllyed az olajkút csövébe, a tengerfenék szintje alá, és eltömíti.

Ha a nehéz folyadék elegendőnek bizonyul a művelethez, és sikerült elállítani a szivárgást, akkor a folyamat végén cementtel töltik ki a szerkezetet, végleg eltömítve azt. Ha az iszap nem elegendő, akkor egy újabb eljárással szilárd anyagokat – egyebek között autógumidarabokat és rendkívüli keménységű golflabdákat – juttatnának be a szerkezetbe az olaj áramlásának lelassítására.

A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy a feltörő olaj és gáz nyomása legyőzheti az iszap nyomását, és lerobbanhat a szerkezet felső része.
Ha a "top kill" elnevezésű eljárás sikertelen lenne, akkor robotokkal távolítanák el a kitörésgátló berendezés tetejét, így átmenetileg ugyan megnövekedne a kiáramló olaj mennyisége 5-15 százalékkal, de utána egy új olajfogó kúpot helyeznének a berendezésre, hogy a feltörő olaj nagy részét egy csövön a felszínre vezessék.

Ha a szerdán megkezdett művelet nem sikerül, még legalább további két hónapig ömölhet az olaj a vízbe. A BP akkora tervezi elérni egy újabb fúrással mintegy 4 ezer méterrel a tengerfenék alatt az eredeti olajkút csövét, amelybe cementet pumpálnának annak végleges eltömítésére.