Egymást húzzák a vezetői fizetések

Gyakran vitatott téma a vezetői fizetések utóbbi évtizedekben tapasztalt drámai emelkedése, egy a közelmúltban megjelent tanulmány ennek okait próbálja megmagyarázni. Michael Faulkender és Jun Yang vezető amerikai cégekről gyűjtött adatai szerint csupán 2006 és 2007 között áltagosan 10,7 százalékkal, 470 ezer dollárral nőttek a vezérigazgatói fizetések.

Az emelkedő fizetési spirálra utalnak az Economic Policy Institute adatai is, amelyek szerint 1965-ben még a tipikus amerikai dolgozó keresetének átlagosan huszonnégyszeresét vitték haza a vállalat vezetői, 2007-re pedig ez az olló több mint tízszeresére, 275-szeresre nőtt. Faulkender és Yang szerint emögött nem csupán az áll, hogy gyakran az igazgatótanács önmagának szavazza meg a fizetésemelést, a tulajdonosok pedig elfogadják ezt - miközben a munkavállalók szintjén a gazdasági folyamatok globalizációjával összefüggésben egyre nagyobb rugalmasságot követelnek meg, stagnáló vagy romló bérszínvonal mellett.

A kutatók szerint ehelyett főleg a "tehetség megtartásával" beinduló folyamat áll a jelenség mögött: ha két vállalat hasonló összeget fizet vezetőjének, ám az egyik egy viszonylag kis összeggel többet, akkor az igazgatósági tagok - nem meglepő módon - inkább a valamivel többet fizető helyet választják. Emiatt a nagyvállalatoknak folyamatosan egymásra kell licitálniuk a vezetői fizetések terén: a fizetéseket megállapító bizottságok feltérképezik az iparág többi szereplőjét, hogy megállapítsák, mennyit kell fizetni ahhoz, hogy ne veszítsék el vezetőjüket. Ez a csoportnyomásból következő verseny pedig - ha a fizetésemelési spirál elszabadul - akár teljesen irracionális vezetői fizetéseket is eredményezhet, ami már a részvényeseknek sem érdeke.