A görögöket is megdicsérte az IMF

2010.08.05. 13:39 Módosítva: 2010.08.05. 13:44
Elégedetten nyilatkozik az EU-IMF-EKB múlt hét óta Athénban tartózkodó küldöttsége a görög kormány eddig teljesítményéről. A nemzetközi szervezetek illetékesei ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy jelentős kihívások és kockázatok állnak még az ország előtt. A kedvező értékelés következtében Görögország várhatóan hozzájut a nemzetközi hitelcsomag következő, 9 milliárd eurós részletéhez.

Július 26. és augusztus 5. között az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap szakértői Athénban tartózkodtak, melynek során a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag első felülvizsgálatát tárgyalták meg a kormánnyal.

Az IMF közleménye hangsúlyozza, hogy összességében erős rajtot vett a kormány a programban foglalt vállalásainak tükrében - számol be a Portfolio.hu. A június végére kitűzött mennyiségi feltételeket mind teljesíteni tudta a görög kabinet köszönhetően a költségvetési program erőteljes végrehajtásának és az elfogadott reformintézkedéseknek - áll az IMF tájékoztatójában, amely megjegyzi: jelentős kihívások és kockázatok övezik a görög programot.

Az IMF azt is hozzáteszi, hogy a növekedésre vonatkozó prognózisok május óta nem változtak: idén 4, jövőre pedig 2,5 százalékos lehet a GDP-visszaesés. Az inflációs kilátások azonban romlottak a közvetett adóemelések miatt, idén 4,75 százalékos lehet a ráta.

A Nemzetközi Valutaalap szakértői a tárgyalások után több fontos megállapításra jutottak:

- a költségvetés területén a kormány kordában tartotta a kiadásokat. A kilátásokkal kapcsolatban viszont figyelmeztetnek: folyamatosan nyomon kell követni a kiadásokat.

- a tőkemegfelelés tekintetében romlás következett be a görög pénzügyi szektorban, mivel a nemteljesítő hitelek - a várakozásoknak megfelelően emelkedtek

- a strukturális reformok esetében is jelentős előrelépés történt. Az IMF szakértői például távolba mutatónak értékelik a nemzetközi standardok szerint a parlament által elfogadott nyugdíjreformot. Emellett azt is kiemelik, hogy a tervezett adó- és költségvetési reform rendkívül fontos a költségvetési konszolidáció érdekében.

A görög kormány továbbra sem tud visszatérni a nemzetközi piacokra, csak kincstárjegyeket sikerült értékesítenie - áll az IMF közleményében.

Mi külön utat járunk

Szembetűnő, hogy amíg Magyarország kitessékelte a Nemzetközi Valutaalapot, megszakadtak a tárgyalások, és egyfajta gazdasági szabadságharcként igyekszik feltüntetni a történéseket a kormány, addig több, az IMF segítségére szoruló ország együttműködik az őket is csődtől megmentő Valutaalappal.

A múlt héten a románok vállát veregette meg a washingtoni szervezet, és előtte nem sokkal utalt is részletet a hitelkeretből, mert Románia minden tőle telhetőt megtesz az állam pénzéhségének enyhítése, a hiány csökkentése érdekében. Nemrég pedig Ukrajnával is harmonikusabbá vált az IMF viszonya.



  • Hírek
  • Bankszámla