Újabb csomag Japánban

2010.09.27. 10:22
Legutóbb szeptember elején jelentettek be gazdaságélénkítést, a növekedési ütem mostanra 0,1 százalékosra lassult.

Gazdaságélénkítő csomag előkészítéséről állapodott meg a japán kormány hétfőn. A csomag nagysága nem ismert, de a Financial Times című lap úgy értesült, hogy ezúttal 55 milliárd dollárt költ a gazdaságélénkítésére a szigetország a március végén lejáró költségvetési évben.

Japán már több gazdaságélénkítő intézkedést jelentett be az idén, de ezek nem hozták meg a várt eredményt, részben a jen erősödése miatt, miközben a hazai kereslet továbbra sem élénkül. Rontja a japán gazdaság kilátásait az export alakulása is. Épp hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint az augusztusi japán export bővülése már a hatodik egymást követő hónapban lassult.

A japán miniszterelnök legutóbb szeptember elején jelentett be egy 11 milliárd dollár körüli gazdaságélénkítő csomagot, amelynek célja a foglalkoztatottság növelése, a belföldi fogyasztás és a beruházások élénkítése. Ettől a csomagtól a gazdaság 0,3 százalékpontos bővülését várta a japán kabinet. A japán gazdaság növekedése 0,1 százalékra lassult a második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva.

Mivel az erős jen különösen a japán gazdaság hajtóerejét, az exportot sújtja, a múlt pénteken Japán ismét intervenciót hajtott végre a devizapiacon, hogy gyengítse a jent devizapiaci kereskedők szerint. Ezt megelőzően, több mint hat év után először avatkozott be a devizapiacon szeptember 15-én, dollárt kezdett vásárolni jenért, miután a dollár 15 éves mélypontra, 82,87 jenre gyengült.