Ki lesz a közgazdasági Nobel-díjas?

2010.10.05. 13:29
Jövő héten osztják ki a közgazdasági Nobel-díjat. Az esélyesek között ott van Kevin Murphy, de a piaci buborékokat kutató Nobuhiró Kiyotaki és John Moore neve is felmerült.

Megindultak a találgatások a 2010-es közgazdasági Nobel-díj körül. A díjat Alfred Nobel emlékére a svéd jegybank alapította 1968-ban, és a Svéd Királyi Tudományos Akadémia adja át, 10 millió svéd koronával (300 millió forinttal) jár. A bizottság 250-300 ajánlásból választja majd ki a győztest, a jelöltekről azonban hivatalosan nem tudni semmit, a nevek 50 évig titkosak.

A szakma azonban mint mindig, most is találgat, David Pendlebury a Reuters szakértője úgy véli, idén Kijotaki, Moore, Alesina és Murphy is egyaránt jó esélyekkel indulnak.

Néhányan a befutók között emlegetik a szakma nagy öregjét, Robert Barrot  is. Bár az újklasszikus makroökonómia egyik atyjára hivatkozik a legtöbbet a szakirodalom, elméletei már kissé megkoptak, megválasztása most, a válság után kevéssé valószínű.

Jobb esélyekkel indul Nobuhiró Kiyotaki és John Moore, akik a 90-es évek japán válságát vizsgálva a jelenlegi krízisre is alkalmazható modelleket építettek. A megélénkülő jelzáloghitelezés árfelhajtó hatása és a buborék kipukkanása jól leírja az amerikai ingatlanpiac összeomlásának körülményeit is.

A Reuters tippjei közt szerepel Alberto Alesina, aki elsősorban politikai gazdaságtani munkásságával hívta fel magára a figyelmet, de esélyes lehet a díjra a John Bates Clark-medálos és Neumann-díjas Kevin Murphy is.

Murphy szívesen foglalkozik olyan területek racionális, közgazdasági vizsgálatával és modellezésével is, amelyek túlmutatnak a hagyományos közgazdaságtan látókörén. Példa erre a különböző szenvedélybetegségek vagy éppen az élet értékének a vizsgálata. Fő szakterülete a munkagazdaságtan, ő adott elsőként magyarázatot a munkaerő képzettségéhez kapcsolódó béregyenlőtlenségek növekedésére.