Óriási tőzsdei esést jósol egy elemző

2010.11.15. 07:33 Módosítva: 2010.11.15. 07:35
Gary Shilling, az A. Gary Shilling & Co elnöke szerint a részvénypiacok jelenleg túlárazottak, és a következő egy évben jelentős esést láthatunk, mivel véleménye szerint a Fed a második körös stimulus ellenére sem lesz képes felpörgetni a gazdaságot, írja a Bloomberg.

A tavalyi profitok alapján az S&P 500 részvényindex 15-ös visszatekintő P/E rátán forog, miközben ez az érték júliusban még csupán 13,7 volt. A piacok hatalmasat raliztak, miután a piaci szereplők várakozásaiba elkezdett beépülni a Fed gazdaságélénkítő programjának második köre. A bejelentést Ben Bernanke, a Fed elnöke augusztus 27-i Jackson Hole-i beszédében jelentette be.

Shilling véleménye szerint már a jegybanki stimulus első köre sem hozta meg a várt eredményt, és a második kör sem lesz eredményes. A gazdaság továbbra is gyenge, a részvények jelenlegi árazási szintje pedig nehezen indokolható. (Alig egy hete a Bloomberg az amerikai vállalkozások bizalmi indexe alapján jelentős fellendülést vetített előre a tőzsdén.)

A híres elemző szerint az amerikai gazdaság 2 százalékos, vagy az alatti növekedést mutathat fel a következő években, az amerikai kormánynak pedig már nincsen több eszköze, hogy stabilizálja a gazdaságot. A 80-as 90-es évek magas növekedési üteme, amikor az amerikaiak magas fogyasztási hajlandóságot mutattak, már nem térnek vissza, mondta Shilling.

Shillinget 2007-es nyilatkozatai óta övezi széleskörű elismerés, akkor ugyanis helyesen látta a lakóingatlanok piacán kialakult lufit, és figyelmeztetett a küszöbön álló recesszióra. 2009-ben azonban továbbra is gyengélkedő részvénypiacokat és akár további eséseket jósolt, ez utólag nem bizonyult helyesnek, hiszen azóta hatalmasat raliztak a részvénypiacok.