Egyre több vállalatvezért vernek bilincsbe az Egyesült Államokban

2010.12.17. 16:45
Nincs megállás az amerikai hatóságok bennfentes információkereskedelem elleni hadjáratában, decemberben ugyanis már 5 vállalatvezetőt tartóztattak le. A tegnap letartóztatott menedzserek közt olyan technológiai vállalatok vezetőit találjuk, mint a Flextronics, az AMD, a Dell és a Taiwan Semiconductor Manufacturing. Illetékesek szerint ráadásul ahogy egyre több vallomáshoz és bizonyítékhoz jutnak a hatóságok, további letartóztatások várhatók a cél pedig a Wall Street legnagyobb szereplőinek becserkészése lehet.

Újabb állomáshoz érkezett az amerikai bennfentes kereskedelem elleni hadjárat, hiszen a hatóságok tegnap jelentették be, hogy letartóztattak négy vállalati vezetőt azzal a váddal, hogy neves technológiai cégekről szóló bennfentes információkat szolgáltattak ki. A hatóságok hadjárata már 3 éve tart, azóta számos letartóztatás és kihallgatás történt. Az ügyben a középpontjában az úgynevezett szakértői hálózatok állnak, amelyek vállalati alkalmazottakat, menedzsereket közvetítenek ki befektetőknek, akik elvileg informális, de publikus információkat kérhetnek tőlük befektetési döntéseik meghozatala előtt. Ugyanakkor egyre több olyan ügy kerül nyilvánosságra, amelyből az derül ki, az informátorok sokszor illegális, bennfentes információkkal is szolgáltak az őket megkereső befektetőknek. Az ügy előzményéről itt olvashat bővebben:

A rengeteg meghallgatásnak és a vádalkuknak köszönhetően a hatóságok egyre több bizonyítékhoz jutottak a komolyabb, nagyobb szereplők tevékenységéről. Egyes illetékesek szerint a letartóztatásoknak és a vádalkuknak a céljuk, hogy elegendő bizonyítékot gyűjtsenek a Wall Street legnagyobb szereplői ellen, például hedge fundok ellen. Jelenleg 5 olyan személy van, aki hajlandó együttműködni a hatóságokkal vádalku keretében, köztük Daniel DeVore, a Dell korábbi beszerzési menedzsere és Richard Choo-Beng Lee, a hatalmas botrány közepette megszűnt Galleon és a Wall Street jelenleg egyik legnagyobb hedge fundja, az SAC korábbi alkalmazottja.

A mostani letartóztatások vádlottjai egyaránt a Primary Global Research nevű szakértői hálózatnak dolgoztak, a vádak szerint 9 technológiai vállalatról szolgáltattak ki bennfentes információkat - mondták a hatóságok. Állítólag ezért több mint 400 ezer dollárt kaptak az informátorok - írja a Wall Street Journal. A szakértői hálózat szóvivője szerint a cég szigorú feltételeket írt elő az informátoroknak, a nem publikus adatok tekintetében.

Az első letartóztatás december 10-én történt, akkor a Dell korábbi beszerzési menedzserét, Daniel DeVore-t verték bilincsbe a hatóságok. Azóta a korábbi menedzser bűnösnek vallotta magát, miközben 3 szakértői hálózatnak is tagja volt, bennfentes információkat szolgáltatott ki a Dell-ről és azok beszállítóiról, amiért 145 750 dollárt kapott. A mostani letartóztatottak között volt James Fleishman, a Primary Global 41 éves korábbi alelnöke, a szakértői hálózat második letartóztatott alkalmazottja. Fleishmant a bíróság 700 ezer dolláros óvadékért cserébe elengedte - írta a Bloomberg.

Szintén letartóztatták a Walter Shimoont, a Flextronics korábbi üzletfejlesztési vezetőjét. A Flextronics többek között elektronikai alkatrészeket szállított az Apple-nek, a vádak szerint Shimoon pedig szigorúan bizalmas értékesítési előrejelzéseket és az akkor érkező iPhone technikai adatait szolgáltatta ki, ezen kívül értékes információkat nyújtott az Apple nagy újításáról, az iPad-ről is - írja a MarketWatch. Az információkért több mint 22 ezer dollárt kapott - mondták a nyomozók.

A hatóságok harmadik letartóztatottja Mark Anthony Longoria az Advanced Micro Devices (AMD) ellátási lánc menedzsere volt. A hatóságokkal együttműködő Lee 2009 júliusában rögzítette beszélgetéseit Longoria-val, aki bennfentes információkat szolgáltatott ki az AMD bevételeiről és várakozásairól. Az információkért több mint 200 ezer dollárt kapott a befektetőktől - írja a Wall Street Journal. Szintén letartóztatták a Taiwan Semiconductor Manufacturing 37 éves menedzserét, Manosha Karunatilaka-t, aki cégéről adott ki bennfentes értékesítési és szállítási adatokat, nagyjából 35 ezer dollárért.

Nem meglepő módon már egyik menedzser sem dolgozik a cégénél, valamennyien óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek. A vállalatok, amelyek bennfentes információit kiszolgáltatták jelezték, hajlandóak együttműködni a hatóságokkal. Egyes illetékesek szerint további letartóztatások várhatók, ahogy egyre több vallomás és több bizonyíték kerül elő.