Trichet: Abszurd feltételezés az eurózóna felbomlása

2010.12.20. 13:19
Az eurózóna országainak egyedileg és közösen is többet kell tenniük az európai adósságválság megfékezéséért, Írországnak pedig szigorúan tartania kell magát a mentőcsomag ütemezéséhez. Abszurd, hogy felbomolna az eurózóna - mondta Jean-Claude Trichet hétfőn a francia Európa Rádiónak. Az Európai Központi Bank nemrég aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az ír mentőcsomag körüli szabályozási hiányosságok milyen hatással lehetnek az EKB tevékenységére. Az euró mindeközben tovább gyengélkedik, ami egyértelműen mutatja, hogy a piacok idegesen figyelik az euróövezeti fejleményeket.

Jean-Claude Trichet abszurd hipotézisnek nevezte az eurózóna felbomlását, szavai szerint a 16 tagból álló közösség problémájának forrása a pénzügyi stabilitás hiánya, és nem az euró.

Koordináltabb módszerekkel kell küzdeni az eurózóna adósságválságával szemben - mondta az EKB elnöke a rádióinterjúban arra kérve minden országot, hogy cselekedjen felelősen, tegyen többet egyénileg és kollektív módon is a jelen krízisben.

Az állandó válságkezelési mechanizmussal kapcsolatos megállapodás ellenére egyes szakértők még mindig úgy vélik, hogy az euróövezet a jelenlegi formájában nem marad fenn. 12-18 hónapon belül több ország is elhagyhatja a monetáris uniót.

Aggódik az EKB

Büntessen! Mekkora bírsággal sújtaná ezt a cikket az új médiatörvény értelmében?

Az EKB komoly aggodalmainak adott hangot egy december 17-én megjelent közleményében (maga a közlemény keltezése a CNBC szerint nem volt világos), hogy az ír mentőcsomag jogi szabályozottsága több ponton is bizonytalan helyzetet teremt az euróövezet pénzügyi rendszerében. Tisztázni kellene az EKB szerint, hogy milyen biztosítékok vannak arra az esetre, ha Írország nem tudja visszafizetni a mentőcsomagot.

Az ír parlament szerdán fogadta el az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap közös mentőövét, amely 85 milliárd euró. A Nemzetközi Valutaalap múlt heti jelentése azonban újabb lökést adott az aggodalmaknak, mivel ebben az IMF azt mondta, Írország képtelen lesz visszafizetni mentőcsomagbeli hiteleit.

Nem kímélik az eurót

A fenti hírek egyáltalán nem kedveznek az euró megítélésének. A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint a közös európai fizetőeszköz szinte az összes fontosabb deviza ellenében veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, az elmúlt percekben a svájci frankkal szemben új történelmi mélypontjára esett.

Egyértelműen negatív hangulat veszi körül az eurót - fejtette ki a hírügynökségnek Stephan Maier, az UniCredit milánói devizastratégája, aki arra is emlékeztetett, hogy a perifériális euróövezeti tagállamokban jelentős a további leminősítések kockázata. A héten a dollár erejét támogathatja emellett a harmadik negyedéves amerikai GDP-növekedési adat is a szakértő elmondása szerint.

Mint ismeretes, múlt héten a Moody’s 5 fokozattal vágta vissza Írország adósbesorolását, korábban pedig Görögországot helyezte leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá.

A múlt heti kétnapos brüsszeli uniós csúcs tehát csak átmeneti lélegzetvételhez juttatta az eurót, nem volt képes tartósan stabilizálni a közös európai fizetőeszköz árfolyamát. Az EU-tagállamok vezetői múlt héten állapodtak meg a majdani állandó válságkezelési mechanizmus fő alapelveiről.

Az uniós csúcstalálkozó több szempontból csalódást is keltett a befektetőkben, hiszen nem kezelte megnyugtatóan az adósságválság kockázatait, elmaradt a stabilizációs alap méretének megemelése, a közös eurózóna kötvénykibocsátási tervben pedig nem tudtak megegyezni a döntéshozók. Csökkent a bizalom azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna valóban képes-e kezelni a válságot, amely jól látszik a periféria országok államkötvényhozamain, illetve csődkockázati mutatóin is: mindkettő emelkedett az utóbbi napokban.