Szökőnap
4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Új saját bankot alapít a Vatikán

2010.12.29. 14:36

Saját központi bankot alapít a Vatikán, hogy áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé váljanak a Szentszék pénzügyei - számolt be szerdai számában a La Stampa című lap. A bankalapítással egyebek mellett az is a szándéka a Szentszéknek, hogy az utóbbi időben a lapok címoldalán egyre többet szereplő vatikáni pénzintézet, az IOR tevékenységét átalakítsák, és egyszersmind a vatikáni bank működését a nemzetközi normákhoz igazítsák.

A Vatikán pénzügyeit intéző IOR (Vallási Műveletek Intézete) elnöke, Ettore Gotti Tedeschi, és a bank egyik igazgatója ellen szeptemberben indított vizsgálatot a római ügyészség. A vizsgálatot azért kezdeményezték, mert felmerült annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt.

Az olasz pénzügyőrség le is foglalt 23 millió eurót a bank egyik számláján. Több mint egy éve keringenek olyan hírek, amelyek szerint az olasz nyomozóhatóságok vizsgálják a vatikáni bank több millió euró értékű tranzakcióit, hogy nem pénzmosás rejlik-e mögöttük.

Az IOR-nál nagyjából egy évvel ezelőtt hajtottak végre vezércserét: ekkor került az elnöki székbe Ettore Gotti Tedeschi, aki a pénzügyi etika szakértője, s éppen azért esett rá a választás, hogy rendet teremtsen a bank számláinak dzsungelében.