Ödön
2 °C
11 °C

Amikor a ketchup zöldségnek számított

2011.02.06. 10:00
Reagan elsősorban az adócsökkentésekkel mutatott újat. Az állam leépítésében és a szigorú pénzpolitikában, szemben a közvélekedéssel, elődei politikáját folytatta, igaz, újracsomagolva.

Jobban éltek most, mint négy éve? – idézi fel a Time magazin cikke Reagan 1980-as választási kampányának egyik visszatérő, azóta szerte a világon elterjedt elemét. Ekkor még kevesen gondolták, hogy a kaliforniai kormányzó meg tudja nyerni az amerikai választókat, mégis ez történt. A recept, amit idősebb George Bush, a Reagannel versengő republikánus elnökaspiráns vudumágiához (woodoo economics) hasonlított, és amit azóta mi is jól ismerünk, ez volt: adócsökkentés, dereguláció, a kormányapparátus lefaragása és a kormányzati kiadások csökkentése.

Reagan abban hitt – többek között Arthur Laffer, Milton Friedman, Arthur Burns és Bill Simon közgazdászok nyomdokain haladva –, ha csökkenti az adókat, akkor az emberek a zsebükben maradt többletet befektetésre és fogyasztásra, a vállalkozások fejlesztésekre fordítják, ami gazdasági többletteljesítményhez, hosszabb távon pedig nagyobb adóbevételekhez vezet, mint a teljesítményt és a munkát visszafogó magasabb adókulcsok.

Reagan elnökként az elveket tettekre váltotta. A gazdaságtörténetben jelképpé, gazdaságpolitikai korszakhatárrá vált adócsökkentések drasztikusan, 25 százalékkal vágták vissza a személyi jövedelmeket és a vállalkozásokat terhelő adókat három év alatt. 1981-ben a kongresszus azonnali, öt százalékpontos adócsökkentést szavazott meg, amit a következő két évben újabb tíz-tíz százalékpontos vágás követett. A frissen hivatalba lépett elnök ezzel akarta kimozdítani a gödörből az akkor már második éve lejtőn lévő amerikai gazdaságot. Az adócsomag azonban igen kockázatos volt, a szövetségi költségvetés hiánya ugyanis már akkor 50 milliárd dollárra rúgott.

Pont ezért a költségvetési igazgató és Don Regan pénzügyminiszter arra akarták rávenni az elnököt, hogy az adóvágást halassza el, mert előbb rá kell venni a kongresszust (itt demokrata többség volt) a kiadások lefaragására – emlékszik vissza Alan Greenspan volt Fed-elnök A zűrzavar kora című könyvében. A kongresszus persze megfutamodott a kiadáscsökkentés hallatán, Reagan pedig nem volt hajlandó lemondani legfőbb választási ígéretéről. Ez a költségvetési hiány és az államadósság fékezhetetlen emelkedéséhez vezetett.

Az USA államadóssága a GDP függvényében, az egyes elnökségek idején
Az USA államadóssága a GDP függvényében, az egyes elnökségek idején

A széthulló államháztartási egyensúly ellenére Reagan hajthatatlansága érthetőnek tűnik: 1980-ban a legnagyobb személyi-jövedelemadó kulcs 70 százalékos volt, és a legmagasabb jövedelműek, a munkavállalók körülbelül egy százaléka fizette be az összes szövetségi jövedelemadó ötödét – a Wall Street Journal cikke szerint ez az arány azóta még jobban eltolódott.

Ugyanakkor tény – bár ritkán hangzik el –, hogy az adócsökkentéseket követelő Reagan elnöksége későbbi szakaszában többször is adóemelésekkel próbálta helyreállítani a kibillent egyensúlyt. (Például a társadalombiztosítás 1983-as refomja során a munkaadókat járulékemeléssel, a munkavállalókat pedig adóemeléssel sokkolta a kormány.)

Vissza a szakadéktól

A radikális, az államháztartás egyensúlyát súlyosan veszélyeztető adócsökkentéseket a sarc jellegű adószinteken túl az amerikai gazdaság általános állapota is indokolta.

A republikánus Ford elnök idején indult fellendülés az őt követő demokrata Jimmy Carter elnöksége idején megtört, a gazdasági növekedés lassulni kezdett, az infláció pedig vészjóslóan emelkedett. Az iráni ajatollahok hatalomátvételét követő iráni-iraki hárobú miatt napi több millió hordóval csökent az olajkitermelés, ez az üzemanyagárak megugrásán keresztül tovább gyorsította a pénzromlás addigi ütemét. A helyzet 1980 tavaszára tarthatatlanná vált, a pénzromlás üteme az év közepén már 15 százalékos volt.

Carter minden tőle telhetőt megtett (hét gazdaságpolitikai programot is meghirdetett), a látszat azonban a teljes tehetetlenség és bénultság volt. Az érdemi válságkezelésre Carter végül 1980 tavaszán szánta rá magát, bő fél évvel a választások előtt.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed meghirdette fájdalmas inflációellenes harcát, ezzel feláldozta a rövid távú növekedést a hosszabb távú stabilitás és növekedés érdekében.

A Fed új, kérlelhetetlenül inflációellenes stratégiája miatt a hitelkamatok 20 százalék fölé emelkedtek, szinte leállt a kereskedelem, nem lehetett autókat és ingatlanokat értékesíteni, az építkezések befagytak. A szigorú pénzpolitika következtében többéves recesszió köszöntött az USA-ra, milliók veszítették el munkájukat. 1980 nyarára a munkanélküliség 9 százalék körül volt, 1982-ben pedig megközelítette a 11 százalékot.

A gazdasági válság megbuktatta Cartert, egyúttal megágyazott a Reagan-korszaknak. Az "öregfiú" valójában nem tett mást, mint folytatta a megkezdett politikát, azzal az óriási különbséggel, hogy a szükségből erényt kovácsolt, amit aztán különös tehetséggel el tudott adni választók tömegeinek (miközben maga is rendíthetetlenül hitt benne).

A monetarizmusnak nevezett fájdalmas, de hatásosnak bizonyult pénzügyi fegyelem tehát nem Reagannel kezdődött, az viszont elvitathatatlan, hogy ő csinált divatot belőle.

Az újracsomagoló

Ugyanez igaz az állami szabályozók leépítésére is. Az állam kivonulása a gazdaságból nem Reagannal kezdődött, az első lépéseket a Ford-kormány tette meg az 1970-es évek közepén. Az igen szoros állami gyeplő lazítását akkoriban az amerikai baloldal sem ellenezte, a kongresszuson néhány év alatt átmentek a korábban tabunak számító döntések. A liberalizáció első körben a légitársaságokat, a vasutat és a fuvarozást érintette, amit az érintett cégek és a szakszervezetek sem szerettek.

A dereguláció Carter alatt is folytatódott a távközlés és más gazdasági ágazatok államtalanításával. Alan Greenspan így emlékszik a történésekre: "Bármilyen fontosak is voltak ezek a változások, Carter elnököt – elsősorban fellépése miatt – nem sokra becsülték. Reagannel ellentétben, aki tudta, miként lehet lelkesítően beszélni a gazdasági megújulásról, Carter bizonytalannak és csüggedtnek tűnt: mintha azt fejezte volna ki, hogy a változás egyszerűen szükséges rossz."

Legenda születik

Reagan elnökségének első éveiben baloldali közgazdászok sora egymást túlkiabálva sürgette a változtatást, de ő hajthatatlan maradt, ennek pedig még az első ciklusában meglett az eredménye.

A gazdaság 1983-tól rég nem látott növekedésnek indult. A jegybanki szigorral sikerült letörni az inflációt is (Reagan meg is hosszabbította a Fed demokrata elnökének megbízatását 1983-ban), a piaci folyamatok eredményeként az irányadó kamat néhány év alatt kevesebb mint a felére csökkenhetett.

A Reagan-könyvtár adatai szerint az elnök regnálása alatt (elsősorban már a második ciklusában) 20 millió munkahely keletkezett, az infláció 1988-ra 4,1 százalékra csökkent, a munkanélküliség 5,5 százalékra mérséklődött. Az átlagos, 20 és 50 ezer dollár között kereső családok vagyona meredeken emelkedett, ebben az időszakban az amerikai gazdaság mérete összességében 26 százalékkal lett nagyobb.

A liberalizáció új időszakot nyitott a Wall Streeten, ami rövid idő alatt a világ pénzpiaci fellegvárává vált, felerősítve az egyre egyértelműbb amerikai dominanciát. Cégek eddig nem látott mértékben olvadtak össze vagy kebelezték be egymást. Reagan gazdaságpolitikája vitathatatlanul versenyképesebbé tette az amerikai piaci szereplőket, azok viszont, akik nem bírták a tempót, a korábbinál könnyebben mentek csődbe.

Piszok a köröm alatt

Bár a 80-as években évente százezer amerikaival duzzadt a milliomosok tábora, a jövedelmi piramis legalján élők (ez durván a munkavállalók ötöde volt) éves átlagkeresete 9 376 dollárról 8 800 dollárra csökkent. Ezt a hatást mérsékelte, hogy azok, akik korábban teljesen kiestek a munkaerőpiacról, Reagan alatt újból lehetőséget kaptak (az új állások többsége a szolgáltató szektor alacsonyabb jövedelmi szegmenseiben jött létre).

A megnyíló lehetőségek miatt Reagan elnöksége idején visszavettek az elmúlt évtizedekben kövérre hizlalt jóléti állam szociális szolgáltatásaiból, ami Reagant a nemzetközi baloldal szemében örök ellenséggé tette. A digitalhistory adatai szerint a kormány kevesebbet fordított sérült gyerekek nevelésére, ételjegyekre, gyermekétkeztetésre és gyermekvédelemre, fiatalok képzésére és mentálhigiénés ellátásokra, mint elődei. Csökkentették a szegény, de dolgozó emberek segélyét és az alacsony keresetű családok támogatását is visszavágták.

Az adminisztráció elve az volt, hogy nem segéllyel, hanem munkahelyekkel segít azokon, akik előre akarnak jutni. Néhány konfliktus fölvállalása (ami ma is életben tartja a Reaganről élő kedvezőtlen képet) azonban teljes fölöslegesnek tűnik. Ilyen volt például, amikor 1981-ben a spórolás érdekében az agrártárca megpróbálta elfogadtatni a ketchupot, mint zöldséget az iskolai menzákon.

Neki köszönhetjük

Reagan évtizede a gazdaság növekedését, az amerikaiak és áttételesen más nemzetek gyarapodását (és szabaddá válását), illetve az USA szuperhatalmi státuszát eredményezte. Az elnök elsősorban az adócsökkentésekkel (és a fegyverkezéssel) mutatott újat, az állam leépítésében és a szigorú pénzpolitikában, szemben a közvélekedéssel, elődei megkezdett politikáját folytatta.

Elnökségének valódi árnyoldala az ország – azóta is megállíthatatlanul növekvő – eladósításának újraindítása volt. A költségvetési hiány több éven át meghaladta a 150 milliárd dollárt, emiatt az államadósság az 1981-es 700 milliárd dollárról 1988-ra közel háromszorosára, kétezer milliárdra nőtt a Fed adatai szerint, és ebben az évtizedben alakult ki a folyó fizetési- és a kereskedelmi mérleg állandosuló hiánya is.

Az eladósodásban persze óriási szerepet játszott a csillagháború beindítása és a Szovjetunió térdre kényszerítése, ezért kelet-európaiként hajlamosak vagyunk szemet hunyni a hitelhalmozás fölött. Reagan kérlelhetetlen kritikusai mindezt azonban úgy értékelik, hogy az elnök nem jólétet, csupán annak az illúzióját teremtette meg.

(A cikk elkészítésében közreműködött Szilák Judit.)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?