Készülhetünk a repülőjegyek drágulására

Két és féléves csúcsra emelkedett a repülőgép üzemanyag ára csütörtökön Európában a líbiai zavargások, az olajellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmak erősödése miatt.

Az Európában irányadó kerozin jegyzése tonnánként 1000 dollár fölé emelkedett csütörtökön Londonban az ICE kereskedésben, amire a világgazdasági válságot elindító Lehman Brothers csőd, 2008 szeptembere óta nem volt példa.

Elemzők rámutattak: az áremelkedésben az is szerepet játszik, hogy a líbiai válság elmélyülése miatt attól lehet tartani, hogy növekedni fog a kereslet a harci repülőgépekben is használt kerozin iránt. Iparági becslések szerint Líbia napi 30 ezer hordó kerozint exportál Európába.

A kerozin drágulása miatt már több európai, amerikai és ázsiai légitársaság is jelezte, hogy emeli az üzemanyag felárat, és a jövőben még többen fognak erre kényszerülni.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy legfőképpen az üzemanyagköltség tükröződik a jegyárakban: a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA adatai szerint a kerozin most nagyjából 20 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt, ezért szinte elkerülhetetlen a jegyárak emelkedése.

Az IATA számításai szerint egy átlagban 96 dolláros olajárat figyelembe véve az idén 166 milliárd dollár lehet a szövetséghez tartozó mintegy 230 légitársaság üzemanyag számlája a tavalyi 139 milliárd után.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59