Bocsánatot kért kémkedéssel gyanúsított vezetőitől a Renault

Nem léteznek azok a lichtensteini bankszámlák, amikre állítólag a kenőpénzt utalták a kínai megrendelők, így valószínűleg az egész ipari kémkedési sztori sem igaz, állapította meg a párizsi ügyészség a Renault-nál kirobbant kémbotrányból. A Renault közleményben kért elnézést megvádolt és kirúgott felsővezetőitől.

Közleményben kért elnézést ipari kémkedéssel meggyanúsított és kirúgott felsővezetőítől a Renault atógyár. A közleményt közvetlenül azután adták ki, hogy Jean-Claude Marin párizsi főügyész sajtótájékoztatón cáfolta az összes felmerült vádat. Az ügyészség vasárnap csoportosan elkövetett csalás gyanújával őrizetbe vette az autógyár biztonsági főnökét, Dominique Gevrey-t. A feltételezések szerint ő volt a kémtörténet kitalálója.

Az álbotrány 2011 januárjában robbant ki, több francia napilap is beszámolt róla, hogy a Renault három felsővezetője stratégiai információkat szolgáltatott ki a 2012 után piacra kerülő elektromos autók programjáról kínai megrendelőknek. A lapok akkor úgy értesültek,  hogy az autógyár által még augusztusban megbízott magándetektívek megállapítása szerint a három megvádolt vezetőnek egy liechtensteini bankszámlára sanghaji és máltai közvetítőkön keresztül 130 ezer eurót utalt át egy pekingi székhelyű elektronikai nagyvállalat, egy svájci számlára pedig félmillió eurót.

Az ügy diplomáciai botránnyá dagadt, Kína hivatalosan is "teljesen alaptalannak, felelőtlennek és elfogadhatatlannak" nevezte a sajtóban megjelent vádakat.

"A vezetőknek tulajdonított bankszámlák nem léteznek. Így pedig nagyon rövid idő alatt elvethettünk számos feltételezést, köztük azt is, amely a Renault eredeti feljelentésében állt az ipari kémkedésről" - jelentette ki hétfői satjótájékoztatóján Marin főügyész.

A Renault beismerte, hogy a feljelentése egy névtelen levélen alapult. A cég 250 ezer eurót fizetett a leleplezésért. A levél alapján Gevrey biztonsági főnök írta a feljelentést. Kihallgatásán Gevrey nem volt hajlandó elárulni, ki volt a levél forrása, ezért felmerült a gyanú, hogy az egész történetet ő találta ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59